Drága Anyukám!
Tudom, milyen régóta vágysz unokára. Megszámolni se tudnám, hányszor hallottam tőled. Örülök, hogy örülsz a szültendő gyerekemnek, mégis tele vagyok zavaros érzéssel. Egy kicsit dühös is vagyok rád. Nem akarok dühös lenni, de az vagyok.
Amikor a gyereken gondolkodtunk a párommal, soha nem jutottál az eszembe. Ne sértődj meg. Szerintem a gyerekről csak és kizárólag a jövendőbeli anyjának és apjának kell döntenie. Az valahogy nem szül jó vért, ha ebbe bárki más beleszól.
Ha eszembe jutott, milyen lesz – bár fogalmam se volt valójában, milyen lesz – növekvő hassal járni, számolgatni a heteket, készülni, vásárolni, berendezni, átrendezni, tervezgetni, hát sohasem az a kép jutott eszembe, hogy ülök a saját lakásomban, mint egy megszeppent kiselsős, és hallgatom a saját anyámat. Aki megmondja. Aki kioszt és beoszt. Aki olyan kérdéseket tesz fel, amit nem is értek és nem is érdekel.
Túl sok ez nekem. Úgy érzem, megfulladok. Úgy érzem, arra sem kapok esélyt, hogy pontosan meg tudjam magamnak fogalmazni, mi is a baj. Csak félek, és utálom, hogy félek a saját anyámtól. Nem akarok félni a saját anyámtól.
Hogy mondjam el neked, mi a baj? Magam sem tudom pontosan, de azért megpróbálom. Anyu, én nem neked szülök gyereket, hanem magamnak-magunknak. (Sőt. A gyereknek szülöm a gyereket, még magunknak se, de ez már filozófia.) Én nem azért vállaltam a bébit, hogy te végre tökéletes nagymama lehess. Én akarok anya lenni. Tökéletlen anya akarok lenni! Önálló anya akarok lenni! Felnőtt nő akarok lenni, aki egyedül dönt az életéről, ahogy eddig is egyedül döntöttem!
Kérlek, Anyu, ne vedd el tőlem a gyerekemet, az anyaságot, és ne akarjál rám telepedni!
Lányod
-------------------------------------------------------------------------------
Kedves Lányom!
Rettentően félreértesz, és ne haragudj, hogy ezt kerek-perec megmondom az elején, de alaposan meg is vagyok sértődve.
Senki se akarja tőled elvenni a gyerekedet.
Jelen pillanatban egy álomvilágban élsz. Azt hiszed, a gyerek egy felhúzhatós játék, aki majd mindenben úgy fog működni, ahogy a te okos könyveid meg az interneted megmondja. Azt hiszed, te már mindent tudsz, és nincs szükséged senkire és semmire, de legfőképpen rám nem.
Nem tudom, miért nem akarod, vagy miért nem tudod megérteni, hogy én csak segíteni akarok neked. Éveken át nem beszéltünk egymással, alig hallottam rólad valamit. Nagy ügy, nyilván nem velem fogod a szakmai pályafutásodat megvitatni. Nyilván fiatal vagy és szórakozol, ahhoz sincs valami sok közöm. Nem avattál bele, hát nem tetted. Azt azért nem mondom, hogy jólesett, hogy kifelejtettél az életedből, de valahol meg tudtam érteni.
De most? Megígérem, hogy most utoljára, de felhívom a figyelmedet arra, hogy én megszültem két gyereket és fel is neveltem őket. Veled ellentétben én már tudom, milyen az, hogy a kisbaba ordít egész éjszaka. Tudom, milyen az, amikor friss anyaként egyszerűen túl sok dolgot kell egyszerre jól csinálni. Ha a szakmádhoz nem is értek, ha az eddigi életed követhetetlen is a számomra, akkor se feledd: amiben most vagy és ami vár rád, ahhoz én értek jobban!
Lányom, értsd meg, hogy szeretlek! Nem rád akarok telepedni, hanem könnyebbé tenni. Valahol imponál nekem ez a fene nagy önállóság, amivel belefogtál a babázásba, de értsd meg: felesleges keménykedni! Nem várja el tőled senki, hogy te legyél a tökéletesen önálló anya, aki mindent kapásból jól meg tud oldani! Olyan meccset akarsz megnyerni, amit képtelenség!
Én se a Holdon élek, akármilyen öreg is vagyok, és tudok más kárából tanulni. Minap a fodrászom ugyanarra panaszkodott, mint a barátném: hogy a saját unokájukat csak feltételekkel láthatják, mindenféle vizsgákon kell átesniük, egy kiflicsücsköt se adhatnak a gyereknek, nem adhatnak feles tejet, nem rakhatják bébikompba, dobhatják ki a szeretettel megvásárolt cumit, stb. Nem volt bonyolult rájönni: más világ van, mint amikor ti voltatok kisbabák, változtak a szokások. Tudomásul vettem. Már most.
Biztos vagyok benne, drága kislányom, hogy nagyon jó anya leszel. De nézd, én akkor is meg fogom mondani, ha valami nem tetszik. Azt is, hogy szerintem mit kéne csinálni. Dehogy akarlak tégedet megkérdőjelezni, ne butáskodj, csak egyet akarok: segíteni. Aztán úgyis azt csinálsz, amit akarsz. Megígérem, hogy soha nem fogsz tőlem olyanokat hallani, hogy „na látod, én megmondtam” meg „ha hallgattál volna rám, bezzeg”. Ilyet nem fogok mondani, de azt nem várhatod el tőlem, hogy ha látom, hogy a saját unokám felpuffadt hassal kínlódva sír, akkor ne büfiztessem meg csak azért, hogy bele ne gázoljak az én érzékeny lányom lelkivilágába! Ugye, ezt te se gondolod komolyan?!
Mindig mondd meg, ha valami bajod van. Én is megmondom. Nem kell, hogy a kisbabád elválasszon minket egymástól, akár össze is köthet.
Puszil Téged:
a Te Jó Öreg Anyukád
