2013 november 26, reggel 8

Reggel nyolc van, és előttem egy akkora darab marhahús, mint a fél fejem.

Meg kell ennem, a doktor parancsa. A másik felét tegnap vacsorára ettem, és valami tényleg lehet az ötletben, mert azóta, 13 órája nem voltam éhes. Most mindannyian abban reménykedünk, hogy ez a fél marha is kitart majd jó pár órát, esetleg egész napot, mialatt a műtőre várunk estig, és nem ehetek semmit. Egyébként is, nagy szükségem van a vasra. Több oknál fogva sok vérzésre számít az orvosom.

A család többi tagja, akik muffint esznek reggelire, kicsit rémülten nézik, ahogy internalizálom az állatot és rágom a csontot, ami, be kell, hogy valljam, nagyon finom, és mindenkinek ajánlom reggelire.  A férjem , akinek kedvenc reggelije a steak and eggs, féltékenyen néz, mert csak egy szar meleg házi muffint kapott, amit reggel hétkor sütöttem én magam.                                    

Az elmúlt pár nap őrültekháza volt, és nem csak azért, mert készültem a szülésre, mialatt az élet (iskola, ovi, munka) ment tovább, de megérkezett apám is, aki bár nagyon segítőkész, de mégiscsak vendég, és meg kellett tanítani pár dologra. Az őrültekháza legfőbb oka az volt, hogy továbbra is folyamatosan változtatták a kezelési tervemet az orvosok, és ennek megfelelően azt is, hogy mikor mi fog történni. Amivel mindenki haver kecsegtetett, hogy milyen jó egy programcsászár, mert az ember felkészülhet arra, hogy mikor mi fog történni, nekem nem adatott meg. Jó 12 órával a műtét előtt még mindig nem tudtam, hogy mikor mi fog történni, sőt, még most sem vagyok biztos benne.

Ennek az időpont tologatásos zavarnak áldozatául esett a fotósom, mert szabadnapot kellett volna kivennie, amit teljes bizonytalanságra nem vállalt, sőt a második, „B-terv” fotósom is, akit a parkban szedtem fel, amint éppen egy családot fényképezett, mert ma délután ő már foglalt volt, csak reggel ért volna rá. Viszont a „C-terv” fotósom, egy barátnő, aki tanárnő, ezért ő pont délutánonként ér rá, azt mondta, ha lehet, bejön. Hát, majd meglátjuk sikerül-e majd. A prioritásaim olyan gyorsan változnak, mint a császárom időpontja, és a fotózás is csúszik lefele a listán.

Kezdjük múlt csütörtökön, (37+3), amikor volt még egy utolsó ultrahangom, teljes magzat, méhvastagság és magzatvíz méréssel. A magzatot 3,5 kilónak mérték, a méhem vastagságát 4,3 mm-nek, ami jó kétszer olyan vastag, mint az azt megelőző héten (ezt nem tudom megmagyarázni, miért van, és ezzel nem vagyok egyedül). A vérnyomásomat viszont 147/85-nek. Upszi. Így kaptam egy papírt, hogy bár a az orvos indította szülés a gyerek „készenléte” előtt, a korom és a terhességi cukorbetegségem indokolná az amniocentézist a magzat tüdejének érettségének elbírálására a 39. hét végéig, a magas vérnyomásom mindezt felülírja, mert az amniocentézis felviszi a vérnyomást. Így megúsztam az egész horrort. Vannak még csodák.

Boldogan készültem tovább a november 26 reggel 9-es császárra.

Az azt megelőző, tegnapi napon be kellett mennem a kórházba vérvételre, agytágításra (mindent elmagyaráztak), és egy utolsó megbeszélésre a dokimmal. Kiderült, hogy túlzsúfolták a műtőket, és mára 12 darab programcsászárt ütemeztek be (ebben nincsenek benne az esetleges sürgősségi császárok), ezért nem tudnak megműteni, csak utolsóként, délután négykor. Sajnos november 28 csütörtök itt a Hálaadás négynapos ünnepe, ugyanaznap, mint a Hannuka első napja, és mindenki otthon akar ünnepelni a családjával addigra, finom vacsora mellett.  Aki amerikai március közepén vetemedik védekezésgyenge szexre, ezzel számolhat, sajnos. 

A délután néggyel minden bajom van. Azzal kezdve, hogy az ember sokkal inkább az éjszaka közepén nem eszik semmit 12 órát, mint egy egész napon át, amikor még csak nem is szül, hogy az elvonja a figyelmét, hanem cukorbeteg létére félájultan és éhesen unatkozik. Ezenkívül utolsónak lenni a listán sajnos azzal jár, hogy semmi garancia nincsen, hogy nem lesznek további halasztások és a délutánból nem lesz este vagy éjjel.  Ma éjjel, amikor a Boreasnak nevezett téli vihar, ami esetleg félméteres vízzel járó esőt, havat, viharos szeleket, útlezárásokat és iskolai szünetet hozhat, és a TV folyamatosan erről dumál. Soroljam még, miért nem akarok este vagy éjjel szülni? Ááááá, mindegy. Itthon ülök és várok. Most már mindegy.

Tegnap délután az orvosnál sikerült egy 157/95-ös  vérnyomást produkálnom, amitől a nővértanonc kicsit ideges lett. Este ez már csak 155/90 volt, amit azóta is stabilan tartok. Az orvos „megkért”, hogy lehetőleg amikor a kórházba megérkezem, próbáljak 140 és 150 között maradni, mert akkor az amniocentézis hiányát még ki lehet magyarázni, ugyanakkor nem kell a fenyegető pre-eclampsia gyanút tovább vizsgálni. Megteszem amit lehet, de nem ígérek semmit.

Mindenesetre a gyerekek iskolában és oviban, a bébiszitter itt lesz délután, a táska összepakolva, és én most már tényleg készenlétben állok, mivel reggel 10 van, 3 óra és indulunk a kórházba.

Másutt

12.20 (itteni idő 18.20)

Fél óra az indulásig. Még vizes hajjal pakolom a piperéket a kisbőröndbe, és telefonálgatok. Abszolút nyugodtnak érzem magam, mintha egy hosszú hétvégére pakolnék. Valamikor tegnap dél és este között elkezdett zavarni a hasam, a felszedett kilók, az ötperces cipőfűzési folyamat, meg a lihegés. Készen állok, nem kérek több halasztást, és túl akarok esni az egészen. 

Kevéssel 13 óra (itteni idő 19 óra) után értünk a kórházba, ahol még egyszer ki kellett töltenem egy csomagnyi papírt. Majd befektettek egy kis szobába, ahol 3 függönnyel elválasztott ágy volt és rengeteg gép. Sokkal modernebb gépek, mint 3 éve Londonban.

15.20 (itteni idő 21.20)
Az első vérnyomás, amit mértek, 185/105 volt. Nem mondtak semmit, csak mosolyogtak, de hallottam, ahogy a telefonon hívtak egy ügyeletest. Megpróbáltam nem beszélni, egyenletesen mélyeket lélegezni, és 5 perc múlva lement 155-re. Hallottam, hogy lemondták a dokit. Azóta itt fekszem és probálok pihenni. Az előző két alkalommal ezt görcsökkel és tágulgatva csináltam. Ez így sokkal furcsább.

15.40 (itteni idő 21.40)
Folyamatosan beszélnek hozzám. Egy pillanatra nem hagynak egyedül. Nővérek, anesztes, a férjem. A szoba többi ágya kiürült, már csak én vagyok itt.

15.45 (itteni idő 21.45)
Állítolag időben vagyunk a 16:00-ás kezdésre, de még semmi nem törtenik azon kívül, hogy megérkezett a dokim.

16.05 (itteni idő 22.05)
Az orvos közölte, hogy a cukrom miatt egy csecsemőorvos is benn lesz a műtőben. Viszont emiatt a barátnő fotósom nem jöhet be. Hazaküldtem, szomorúan.

16.10 (itteni idő 22.10)
Még mindig az őrzőben vagyok, de már állok, műtös ingben.

01.30 (itteni idő 07.30)
A délutáni (esti) bejelentkezés óta semmi hír Másuttról. Aggódva várjuk a jelentkezését.

A bejegyzést folyamatosan frissítjük, amint hírt kapunk Másuttól.