Négyszáz méter, ennyi volt állítólag a fiatal nő lakása és az utolsó térfigyelő kamera közt. Ennyi éppen elég volt arra, ami történt. Most majd jönnek a találgatások, mert fiatal volt, mert gyalog ment haza, mert késő volt, mert egyedül lakott, mert csinos volt, mert késő volt, mert rossz volt a környék. Pedig alapjában véve édes mindegy.
1997 februárja óta tudom, mindegy fiatal vagy-e, vagy öreg, férfi vagy nő, otthon vagy-e vagy egy szórakozóhelyen, vagy épp hazafelé tartasz gyalog vagy a buszon, csinos vagy-e vagy bányarém, kihívóan öltözködsz, vagy a mohamedán nők is példát vehetnének rólad. Mindegy, van-e pénzed vagy szegény vagy, mint a templom egere, sikoltasz-e, vagy hang nélkül adod meg magad, harcolni próbálsz vagy alkudozni. Egyetlen dolog számít, gyengébb vagy-e, mint a támadó, egyedül küzdenél vagy tucatnyian rohannak-e a segítségedre. A minden apró sérelmet tömegben megtorolni kívánók végeredményben csak ennek az egyetlen működő farkastörvénynek a szélsőséges változatát érvényesítik.
Ha gyengébb vagy, nem véd sem rács, sem fortély. Megúszhatod, ha épp úgy hozza a sors, de tragédiát hozhat egyetlen rossz mozdulat, egyetlen szó, egyetlen zsebből kézbe ugró kés, egy földön heverő bot, falhoz támasztott hólapát, egyetlen marék gyanús eredetű por, egyetlen üveg bűzlő tömény, egyetlen mélyről pattanó, senki által nem várt szikra. Ha elindul, már nem állítja meg a józan belátás, a hideg fejjel még mérlegelt következmények, a lavinát a gyomorszorítóan görcsös szorongás és a gyomorszorítóan görcsös gyűlölet és zsigeri indulat löki meg. Nem állítja meg sem szép szó, sem törvény.
„Nem félsz?”- kérdezte anno nagyanyám annyiszor, mikor kiderült, kamaszkori csavargásaimban egy jó koncertért elmentem a város másik végére, hogy aztán az utolsó buszt lekésve gyalog ballagjak haza akár Őrmezőről a Józsefvárosba. Akkor még úgy gondoltam, megvéd a terepszínű magatartásom, a jellegtelenségem, amivel beleolvadok a budapesti éjszakába. Ma már tudom, semmitől se védett volna meg, ha épp úgy alakul, de az sem, ha otthon maradok – ahogyan nagyanyámat sem védte meg, hogy otthon volt, öreg volt, szegény volt, ártatlan volt.
Ahogy Katát sem védte meg sem a mobiltelefon, sem a térfigyelő kamera, az okos-megfontolt személyisége vagy az emberi pszichéről az átlagosnál többet tudó foglalkozása. Van, amikor nem segít nyilván semmi, és kizárólag az védene meg, ha ott és akkor legalább tízen rohantak volna elő. Ha ez nem biztosítható, egyikünk sincs biztonságban.
Ég és föld irgalmazzon mindenkinek, akinek nem ülnek mellette a szerettei, pedig minden pillanatban nem ülhetünk mellettük. Az erőszak hétfejű sárkány, akárhány fejét vágja le a mesebeli királyfi, mindig újranő, ereje csöppnyi skatulyában elrejtve az emberiség lelke mélyén, míg azt össze nem zúzzuk, támadhat bárkire, bárhol, bármikor.
Vakmacska
