Tünde fotózás fényképező gyerek

Levágott babalábak, piros nyúlszem, bemozdult, életlen képek: „mire megnyomtam a gombot, a gyerek huss, kiment a képről” – ilyeneket tapasztalhatnak a fotózásban gyakorlatlan szülők, akik gyermekük fontos pillanatait szeretnék megörökíteni. Az alábbiakban (többek kérésére) összefoglalom, mire érdemes figyelni baba- és gyerekfotózás közben.

Ha a saját magasságunkból fotózzuk a gyereket, aki ugye sokkal kisebb nálunk, akkor torzulnak az arányai. Guggoljunk le az ő magasságába, és onnan lőjünk. Természetesen használhatjuk az alulról vagy fölülről fotózás technikáját, ha különleges hatást szeretnénk elérni, ám ha „csak” az a cél, hogy jó képünk legyen a kicsiről, akkor jobb, ha „az ő szintjéről” fotózunk.

Nagyon sok kép lesz élvezhetetlen, ha vakuval szembefotózzák a fotóalanyt, ilyenkor ugyanis piros lesz a szeme. Photoshoppal persze utána kijavítható a piros szem, de akár el is lehet kerülni. Például úgy, hogy minél több fényt biztosítunk a helyszínen, vagy eleve olyan fényképezőt választunk, amelyben van vörösszem-effektust kiküszöbölő funkció.

Ha egész alakos képet szeretnénk a gyerekről, akkor ügyeljünk rá, hogy ne lógjon ki a feje a képből, és ha lehet, a lábfejét se vágjuk le (a leggyakoribb hiba). A ló túlsó oldalára se essünk át: ha túl messze megyünk az alanytól, hogy biztosan mindene benne legyen a képben, előfordulhat, hogy annyira kicsi lesz a képen a gyerek, hogy fel sem lehet ismerni. Ha úgy ítéljük meg, hogy jobb lenne egy közeli képet csinálni, akkor a fejre koncentráljunk: inkább látsszon kevesebb a testből, de ne maradjon le a fejbúb a fotóról.

A helyszínválasztás is fontos lehet. Bár egy gyerek esetében a beállított képek még természetellenesebben hatnak, mint a felnőtteknél, tehát jobb, ha valamilyen tevékenység közben kapjuk le őket, de ha mégis beállítottat szeretnénk, figyeljünk oda a háttérre. Például ha fürdőszobában lövünk, jobb, ha nincs a háttérben egy (felnyitott tetejű) vécécsésze. Ha pedig a nappaliban fotózunk, jó, ha odafigyelünk arra, hogy mi van a gyerek háta mögött például az asztalon. (Bár családi képnézegetésekkor vicces pillanatokat kaphatunk, ha apa Playboy magazinja vagy sörösüvege jól kivehetően ábrázolódik a háttérben.)

Próbáljunk meg kézremegés nélkül fotózni, ne mozogjunk exponálás közben, és inkább várjuk meg, amíg a gyerek egy másodpercre megáll, különben (géptípustól függően) elmosódott képeket fogunk gyártani. Nem mindig egyszerű rávenni a kicsiket arra, hogy belenézzenek a fényképezőbe, és lehetőség szerint mosolyogjanak. Próbálkozhatunk vicces hangokat kiadni, énekelni vagy mókás arcokat vágni.

Tünde