Miután megszületett a kislányom, és meg kaptam őt a kórházban, nagyon boldog voltam, hogy végre itt van velem, egészségesen! Csakhogy… furcsán nyugodt baba volt. Szinte mindig aludt, még akkor sem kelt fel, ha éhes volt. Szóltam erről a nővéreknek, de nekik sem sikerült felébreszteni, ezért próbáltam tartani nála a háromóránkénti etetést. Rengetegszer próbáltam mellre tenni, sikertelenül.

Megkíséreltük a műveletet a nővérkék segítségével is, de sajnos sehogy sem sikerült. T. folyamatosan csak aludni akart, ha mégis szoptatni próbáltam, csak ordított. Ezért úgy döntöttem, hogy míg alszik, fejek, és háromóránként odaadom neki cumisüvegből. Mind a 10-15 ml-t, amit a három óra alatt sikerült kipréselnem magamból. Sajnos emiatt tápszert is kapott pótlásként. Ez így ment másfél hetes koráig, amikor is a háziorvosunk eljött hozzánk megvizsgálni a babát.

Teljes nyugodtsággal próbálta (bár én éreztem a feszültséget a hangjában) közölni, hogy hall egy kis szívzörejt. Ne ijedjek meg, ez elő szokott fordulni, de azért jó lenne megnézetni egy kardiológussal. A helyi kórházban majdnem egy hónappal később kaptunk volna időpontot, így egy másik városban intézett nekünk a háziorvosunk, egy héten belülre. Nem féltem, hittem a dokinak, biztos semmi komoly. Reméltem, hogy semmi komoly. Hát nem így lett.

A kardiológián elmondták, hogy sajnos van egy nagyobb kamrai, és egy nagyobb pitvari sövényhiánya is. Elmagyarázta, hogy ez azért problémás, mert a szív nem tud elegendő vért pumpálni, mivel egy része átfolyik a lyukon. Emiatt elég érdekesen is lélegzett, terhelve volt a tüdeje. Próbáltam visszatartani, de a könnyek csak jöttek. Én pedig nem tudtam alá írni a papírokat, szerencsére ott volt velem a férjem.

Bent tartottak minket egy hétre, hogy beállítsák a gyógyszereit, volt szó műtétről is, miután kicsit megerősödik, ugyanis viszonylag alacsony súllyal született (2600 g). Viszont nem vittünk magunkkal semmit, mert nem így készültünk, úgyhogy a férjem hazament (80 km), hozott nekünk ruhát és minden mást, ami a bent tartózkodáshoz szükséges volt.

Amikor felvettek osztályra és megkaptuk a szobánkat, körülbelül két napba sem telt és elapadt az a minimális tejem is. Így bármennyire is szerettem volna elkerülni, teljesen tápszeres lett a kicsi. Sokáig ostoroztam magam emiatt, nem így terveztem. De hát ember tervez, Isten végez. Aztán eltelt az egy hét, és hazaengedtek minket. Eleinte havonta, majd kéthavonta, mostanra már félévente járunk kontrollvizsgálatra.

Nagyon jól reagált szerencsére a gyógyszerekre, szépen fejlődött, hízott rengeteget. Most 17 hónapos, a zörej minimális, a lyukak jelentősen kisebbek lettek. A gyógyszerek teszik a dolgukat, a műtétet elkerültük, ettől rettegtem a legjobban. Ettől eltekintve, vagy lehet, hogy épp ezek miatt, de egy nagyon könnyen alvó, vidám, saját tempójában szépen, óvatosan haladó kislány. Amennyire tudja, ő megkönnyíti anyuka dolgát. Bár elég akaratos, de ezt valószínűleg tőlem örökölte. Minden nehézség ellenére ő a legjobb dolog az életemben! 

Dia

A szerző szüléstörténetét itt olvashatod el:

Nem tudott megfordulni a babám, megcsászároztak