Tisztátalan. Így tekintettek régen a menstruáló nőre. Az Ószövetségi szövegekből kiindulva a nép körében számos tiltás jött szokásba. Volt, ahol úgy tartották, hogy a süteménytészta nem kel meg, a tej megsavanyodik, ha menstruáló nő ér hozzá. Menstruáló nők nem tehettek el befőttet, nem savanyíthattak káposztát és uborkát, mert megromlott volna. Vajat köpülni sem lehetett. A szántóföldre sem illett kimenniük, mert a búza elszáradhatott, vagy jég verte el a határt. Hószám alatt virágot sem vethettek, és a gyümölcsfa is kiszáradt volna, ha gyümölcsét akarták volna leszedni. Juhok, méhek közé sem mehettek, lovat és lószerszámot nem érinthettek, mert az állatok elpusztultak, de legalábbis károsodtak volna. Lélegzetüktől a virágok elhervadnak, ha kancára ül, az torzat szül, sörfőzdébe, borospincébe nem mehetett akinek megvolt. A középkorban még az áldozástól is eltiltották a keresztény asszonyokat ezekre a napokra, sőt néhol egyenesen be sem engedték őket a templomba. Egy franciaországi parfümgyárba pedig még a 70-és években sem mehetett nő a ciklusa alatt. És ha arra gondolunk, hogy régen nem lehetett beugrani a drogériába tamponért, betétért, hát nemcsak a kímélet e fura megbélyegző megnyilvánulásai miatt nem irigyeljük őseinket.
Az ókorban papirusztekercseket használtak tamponként, a görögök gyolcsból, a rómaiak gyapjúból készítették őstamponjaikat. Hippokratész fapálcára csavart gézt ajánlott. Máshol mohát, páfrányt és füvet alakítottak tamponná. Később a felhelyezett holmiból egy pamutcsíkot hagytak kilógni meggátolandó az anyagdarabok végleges méhbe kerülését. Menstruációs övet is használtak az ősi, vattából, pamutból készült betét fixen tartására. De akadtak olyanok is, akik egyáltalán nem használtak semmit.
A bő vérzés elkerülésének több évszázados hagyománya volt a menstruáció alatti fürdési és mosakodási tilalom. Európa-szerte általánosan ismert gyakorlat volt az is, hogy az első vérzés után kimosott véres vizet egy létra harmadik fokán öntötték át, hogy a menstruáció is csak három napig tartson. Három vagy négy ujjal mosták az első véres ruhákat, így biztosítva a rövid időszakot.
Váradi Vásárhelyi István 1628-ban írt Kis Patikája ezt ajánlja erős vérzés esetén: ”Végy fél szerecsen diót, két annyi timsót, annyi salétromot, kilenc szem egrest, három szem vad almát. Törd meg külön külön, és az után ezeket áztasd erős ecetben, facsard ki háromszor egymás után, és egy kevés gyapottat ebben meg áztatván tedd az szemérmedben. Ottan meg állítja az felettébb való folyást."
Ugyanakkor a korai házasság után gyakran a termékenységi idő végéig az asszony hol terhes volt, hol szoptatott a következő terhességig, ezért a menstruációs ciklusa sokszor szünetelt, így a vérzéssel való küszködés is ritkább volt, mint ma (volt helyette más bajuk).
Az ezerkilencszázhúszas években került piacra a ma ismert tampon és betét, melyek mindegyike diszkrétebb lett, mint elődeik. Az applikátorral és eltávolító zsinórral ellátott tampont 1929-ben találta fel és szabadalmaztatta az amerikai Dr. Matthew Martin. Megindulhatott a tömeggyártás. Az újdonság ára viszont még igen borsos volt, így a legtöbb nő számára elérhetetlen maradt.
A menszis csészét szintén a XX. Században, a harmincas, negyvenes években kezdték használni. Ezt a találmányt újra árulják Diva cup néven.
Nagyanyáinknak meg maradt a – minden bizonnyal rettentő kényelmetlen – vatta.
Mi viszont már olyan szerencsések vagyunk, hogy csak leugrunk a boltba és kedvünkre válogathatunk a tamponok, betétek között.
Az egyik legnépszerűbb női termék ráadásul nemcsak a nők életében hasznos. Orvosi eszközként szalicilsavval kezelt tamponokat a XIX. századtól napjainkig használnak lőtt sebek fertőtlenítésére. És nehogy azt higgyétek, hogy csak sebeket lehet ellátni tamponnal. Egy katonai elitalakulat jött rá, hogy a kis helyigényű női holmi a vízszűrés, tűzrakás, erdei túlélés nélkülözhetetlen kelléke. Így ha netán a vadonban jön meg, ne ess pánikba! Csak annyi a dolgod, hogy megkeresd Bear Gryllst!
Center
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tampon
http://www.patikamagazin.hu/cikk/index/2284
