Esztertől még áprilisban kaptuk személyes beszámolóját a Montessori módszerről. Mivel többen érdeklődnek az alternatív pedagógiai módszerek iránt, mint ahányuknak van alkalma a gyakorlatban is kipróbálni, nem csak könyvekben olvasni róluk, közzétesszük, mit tapasztalt a Montessori óvodában. 

Montessori Numbersphoto © 2010 Tashi Jay | more info (via: Wylio)

Hét hónapos volt a kislányom, amikor egyetlen gyerek lévén alvása alatt, unaloműzőként elkezdtem nézegetni az iskolai oktatási-nevelési módszereket. A Montessori módszer volt számomra a legszimpatikusabb. Azt tudnotok kell, hogy én nagyon sokat szenvedtem az iskolában. Tudom, ’82-ben édesanyámnak még kínos lett volna, ha visszatart az oviban a mai trenddel ellentétben, de ő bekönyörgött engem, pedig még az akkor kötelező súlyhatárt sem értem el. Ráadásként pedig 3 éve derült ki rólam, hogy diszlexiás vagyok.

No de vissza az utódokhoz. A Budapest környéki alvótelepülésen, ahol most élünk, az óvodai férőhely nagyon csekély, így segítséggel Pestre kerültünk a fiammal bölcsibe és a lányommal oviba. A férjemet a beiratkozásnál kérdezték, hogy menne-e a gyerek a Montessori csoportba, mert akad ott egy hely (később derült ki, hogy oda nagyon nehéz bejutni, kihalásos alapon várólistával zajlik a belépés). Férjem nem tudván, hogy én szimpatizálok ezzel a módszerrel, azt felelte, miért is ne. 

Egy állami oviban van egy immár 18 éve működő Montessori módszerű alapítványi csoport. A gyerekek ugyan úszni nem járnak, mint a többi csoport, de minden héten mennek kirándulni valahova (Planetáriumba, medvefarmra, Margit-szigetre, állatkertbe és még sorolhatnám...). Rengeteg Montessori eszköz fejleszti őket játékosan, megtanulják a nagyságokat, a hosszakat megkülönböztetni, de önállóan jönnek rá arra is, hogy a színskálán hogy vannak egymás után az árnyalatok, hiszen ha egymás mellé rakják, feltűnik, hogy hiányzik közülük az, ami épp a kezükben marad. Foglalkoznak a földdel, virágokkal, ételkészítéssel, a bolygókkal, minden évben van közlekedési hét is, de a matematikai és zenei érzéküket is fejlesztik különböző játékokkal. Tavaly amikor a lányom középsős lett, elkezdtem nézegetni, hol van Montessori iskola. Veresegyháza fizetős, és ráadásul logisztikai csőd (nemrég tudomásomra jutott, hogy eszközeik sincsenek, bár kis létszámú osztályaik vannak, igaz, csak alsó tagozat működik). Budapesten 3 iskola van, a Heltai a Pillangó utcánál, a Zipernowsky Békásmegyeren és a Keveháza utcai a XI. kerületben. 

Férjem novembertől a XI. kerületben dolgozik, és akkor én lecsaptam az ötletre, és beleegyeztem a munkahelyváltásába, és abba, hogy én akkor nem tudok visszamenni a munka világába (immár 16 hónapja hagytam ott a rémes munkahelyemet, és nem találtam helyette semmit), hiszen a délutáni őrület miatt nem érnék időben az oviba. Költözünk a XI. kerületbe (szüleim is közel laknának).

Mindeközben novemberben elvittem a kisfiamat balkezes vizsgálatra, mivel mindkét kezét használja, és 5 éves korára már tudni kéne, melyik a kézdominanciája. A vizsgálat kimutatta, hogy jobbkezes ugyan, de keresztdominanciás, nagyon nagy a valószínűsége, hogy diszlexiás lesz. Ráadásul a védőnő most derítette ki, hogy jobb fülére kicsit rosszul hall, ez is erősíti a diszlexiát, diszgráfiát. Az oviban van szerencsére alapozó terápiatorna, ami fantasztikus. Azonnal elkezdtük, és jönnek az eredmények (lecsavarta először – már majdnem 5 éves volt ekkor – a kupakot a palackról, fel tudja húzni a zoknit, tud számolni tovább mint 6, és néhány hete tudja már, hogy hogyan kell helyesen felvenni a cipőt. Szegény kisfiú nagyon rosszul tűri, ha nem sikerül valami úgy, ahogy azt a többiek tudják.

Lányom is diszlexia-veszélyeztetett, de ahogy a fejlesztő pedagógus mondta, az ő esze el fogja fedni, nem lényeges ezt fejleszteni, amúgy néptáncra jár 4 éve, ami tele van keresztmozgásokkal, és ez is javít az állapotán.

A Montessori módszer a különleges eszközök mellett azért nagyon hasznos, mert önálló gondolkodásra nevel – az összes feladat úgy van kidolgozva, hogy a gyerek maga tudja kijavítani a hibáit, s ezzel könnyebben is megtanulja a helyes megoldást, mintha egy felnőtt odajön, aztán jól leteremti. Ami meg nálunk ennél is fontosabb, az az, hogy itt mindenki a saját tempójában sajátítja el a dolgokat. A lányom, aki kimagasló már most matematikából, 5 évesen már megoldott 3 tagú összeadást. Nyolc feladat volt egymás után, tehát kitartás is megvolt hozzá, ez egyébként ott hever az oviban, nem kell megcsinálni, az óvó néni is teljesen paff volt, úgy látszik, nem sűrűn csinálják meg a középsők, és bocs mindenkitől a dicsekvésért... A kisfiam viszont rám ütött, és lassabban fog fel mindent, neki idő kell a dolgok elsajátításához, én szenvedtem és csak kapkodtam a fejem, neki ott lesz az idő és mindent lassan, de meg fog érteni.

A lánykát felvették az iskolába, ma tudtam meg, nagyon boldog vagyok! A mellette lévő oviban is van Montessori csoport a kisfiam számára.

Nem akarok politizálni, de a mostani alternatívpedagógia-ellenes (bár a Montessori az reformpedagógia) államtitkár asszonnyal nem biztos, hogy a gyerekek sokáig fognak Montessori módszerrel tanulni, és ráadásul a legújabb rém a fejlesztő osztály beindítása az oviban való „visszatartás helyett”, ami ránk szinte biztos, hogy vonatkozni fog a kisfiam esetében. Ezzel szépen megbélyegzik majd, és nehéz lesz a tanárok szemében visszailleszkednie a rendes kerékvágásba, én most úgy gondolom. Szerintetek? Nektek mi az új oktatási politikáról a véleményetek, tényleg jó, ha visszatérünk a 30 évvel ezelőtti módszerekhez?

Eszter

Aki szívesen olvasna még a Montessori módszerről, itt részletes cikket  talál  a Montessori Egyesület honlapján pedig néhány (igaz, régebbi kiadású) könyv is szerepel a „Szakirodalom” címszó alatt.  

Marcangoló kiegészítése a posztban felsoroltakhoz (ha az olvasók is esetleg hasonló problémákkal vagy tünetekkel rendelkező gyerekeket íratnának oviba-iskolába):

Az én gyerekeim is Montessori csoportba járnak az óvodában, hasonlóak a tapasztalatok.

A diszlexiáról fontos tudni, hogy egyrészt öröklődik, tehát ha valamelyik szülő érintett, akkor esélyes, hogy a gyereknek is lehet gondja ezzel. Más kérdés, hogy közülünk sokan nem is tudják, hogy diszlexiások, diszgráfiások, mert „a mi időnkben” még nem volt ez a probléma ennyire ismert, legfeljebb emlékszünk, hogy mennyire nehezen ment az olvasás, vagy az írástanulás. Viszont átlagos vagy afeletti intelligenciával egy enyhébb diszlexiát azért le lehet küzdeni „házilag” is. Akinek meg súlyosabb volt, valószínűleg elment szakmát tanulni.
Ezek a jelek (kétkezesség, keresztdominancia) azt mutathatják,  hogy máshogy van bekötve az agya, de ezt egy ügyes gyerek még az előnyére is tudja fordítani. Volt egy professzorunk a főiskolán, aki pl. tökéletes anatómiai ábrákat rajzolt két kézzel, két krétával. 
Egyébként a keresztdominanciáról sem lehet tudni, hogy ebben a tünetegyüttesben hol áll, lehet, hogy maga is egy tünet, lehet, hogy ok. Ezért mondják, hogy ezek egymás mellé rendelt jelzések, egyik sem előzi meg hangsúlyban a többit, és önmagában egyik sem hajlamosít diszlexiára.
 
Ami nagyon fontos, hogy több jel utalhat arra, hogy valakinek gondjai lesznek az olvasástanulással, azaz diszlexia-veszélyeztetett. Ilyenek például: a mozgásfejlődésben egy- egy fontos fázis kimarad (pl. nem kúszik, nagyon rövid ideig mászik a gyerek), egyensúlyproblémák mutatkoznak, a finommotorika fejletlen). A téri irányok ismerete, a kezesség lassan alakul ki (nagyjából nagycsoportra meg kellene lenni a kézdominanciának, de ők még ilyenkor is kétkezesek). A balkezesség önmagában nem baj, a keresztezett dominancia (nem ugyanazon oldali szem, kéz, láb, fül a domináns)  viszont intő jel. A beszédfejlődésük is lassabb, a szókincsük szegényesebb lehet, az utasításokat nehezebben értik meg, a mesék tartalmát nem tudják pontosan visszaadni. A figyelem gyakran szórt, nehezen koncentrálnak, az emlékezetük gyengébb. A magatartásuk is lehet kirívó: akár feltűnősködő, akár nagyon visszafogott.
Egy-egy tünet a fentiek közül önmagában még nem jelent problémát, de ha több is fennáll, akkor érdemes beszélni az óvónőkkel, esetleg logopédustól, vagy a nevelési tanácsadóban vizsgálatot kérni, és elkezdeni a terápiát. Ahogy a posztban is szerepel, nagyon szuper fejlesztési lehetőségek vannak! Ami még fontos, hogy érdemes diszlexia-prevenciós olvasástanítási módszerrel (pl. Meixner) dolgozó tanítónőt keresni, illetve olyan iskolát, ahol van fejlesztő pedagógus. Ha hivatalosan is diszlexiásnak nyilvánítanak egy gyereket, akkor az iskola emelt normatívát kap utána.