Mirzanya karácsony környezetvédelem fenyőfa ünnepek kiemelt

Közeledik a karácsony, az év – legalábbis számomra – legkedvesebb ünnepe. Jönnek az ajándékok, együtt lesz a család, halászlé, bejgli… és a fenyőfa. Mint minden évben, idén is találkozni néhány gumicsont cikkel a médiában, az élő- kontra műfenyő témában. Épp ma láttam egy cikket, ahol csak annyi volt a kérdés, ki milyen fajta fenyőt vásárol, és a három klasszikus (luc-, ezüst- és a kaukázusi jegenye-, alias Nordmann-fenyő) közül lehetett választani. Ám a legtöbben azt válaszolták, ők műfenyőt vesznek, mert környezettudatosak.

Nos, nem áll szándékomban a hitvitában igazságot tenni, egyrészt, mert nálam sincs a bölcsek köve, másrészt, mert mindenkinek szíve joga olyan fenyőfát választani (vagy épp az egészet mellőzni), amilyet csak szeretne. Én személy szerint élőfenyő-párti vagyok, ami elvemet nem is szeretném feladni, és nagyon nem veszem jó néven, amikor valaki, éppen a környezetvédelemre hivatkozva, elítél emiatt.

Előrebocsátom, ésszerű kereteken belül környezettudatos vagyok. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot, nem öntök használt sütőolajat a lefolyóba, nem dobok lejárt gyógyszert a szemetesbe, ha tehetem, nem kérek szatyrot a vásárláshoz, stb. Fenyőből viszont kizárólag az igazi, illatos lucfenyő jöhet szóba.  És ha kifejezetten környezetet akarok védeni, akkor aztán pláne.

Miért nem jó a műfenyő?

Hogy miért is? Nagyon egyszerű. A műfenyő-pártiak legfőbb érve, hogy az élőfenyő kivágásával romboljuk a környezetünket. Ők azonban két dolgot nem vesznek figyelembe. Az egyik, hogy ezeket a fenyőket kifejezetten azért termesztik hazánkban elsősorban Vas és Zala megye erre kiválóan alkalmas vidékein, hogy azután később kivágják őket és 1-2 hét hosszan felcicomázva végezzék egy család nappalijában. Nem maguktól nőnek, mint az Amazonas esőerdei, amiket önös célból pusztít az ember. Ugyanannyi létjogosultságuk van, mint azoknak az állatoknak, amelyeket ipari méretekben szaporítanak (pl. a halnak a tányérunkban karácsony este), hogy aztán a vágóhídon és a konyhánkban végezzék. Ugyanannyi, mint a búzának, amit learatnak, hogy aztán tészta, kenyér készüljön belőle. A fogyasztáshoz igazított termelés. Nem beszélve arról, hogy a fenyő is csak zöld növény, életében hozzájárul ahhoz, hogy a CO2-ból oxigént kreáljon, amíg él. Ráadásul megvásárlásával azokat a termelőket segítem, akiknek ez a bevételi forrásuk, a karácsony előtti hetekben bonyolított forgalmukból élnek sokan egész évben. Inkább nekik adom, mint a kínai import műfák gyártóinak.

Mi ezzel szemben a műfenyő? Egy nagy halom PVC. Műanyag, kőolajszármazék. Mind előállítása, mind pedig későbbi megsemmisítése súlyosan szennyezi a környezetet. Égetésével szúrós szagú, fekete füst kerül a légkörbe, bomlási ideje pedig nagyjából annyi, mint bármelyik másik műanyagnak, évezredekben mérhető. Persze, lehet mondani, hogy ezeket sokáig használja az ember, de ha valóban 80 évenként cserélgetné mindenki a műfenyőjét (ahogy ezzel a konkrét példával egy hozzászólásban találkoztam), valószínűleg nem lenne ekkora biznisz mindenféle méretű, színű, kinézetű műanyag fákat árulni.

Sokan hivatkoznak arra – és őket tartom az őszintébb műfenyő-pártiaknak -, hogy olcsóbb mulatság ez, mint az élőfenyő. Utánanézve a műfenyők árának, megállapítható, hogy elég nagy a szórás. 120-150 cm-es fákat néztem, a legolcsóbb kb. 3000, a legdrágább több tízezer forintba kerül. Tudom, ezt viszont sok-sok évig lehet korlátlanul használni, kérdés, valójában hány év a műfenyő tényleges élettartama. A műanyag is megfárad, karban kell tartani, tisztítani, nem egy olyat láttam már, hogy csak fel van rakva a szekrény tetejére, és ott porosodik év közben. Ezzel szemben az élőfenyő mennyibe is kerül? A hírek szerint az áruk tavalyhoz képest nem változik. Ami azt jelenti, hogy egy kb. másfél méteres lucfenyő 2-3 ezer, egy ugyanekkora ezüstfenyő kb. ötezer forintba fog kerülni (Nordmannt sose vettem még, így erről nincsenek információim.) Mondjuk egy szép formás ezüstfenyő 4-5 év alatt, míg egy lucfenyő (amiből a legtöbbet adnak el) kb. 7-8 év alatt kerül annyiba, mint egy ugyanekkora, igényesebb műfenyő. Így aki ennél ritkábban cseréli a műfenyőjét, talán már elmondhatja, hogy jobban megérte neki, legalább anyagilag.

Az élőfenyőkről

A fentiek alapján nekem egyértelmű választásnak tűnik az élőfenyő. Még egyszer szeretném azonban kihangsúlyozni, hogy nem rábeszélés a célom, aki úgy érzi, hogy neki bármilyen okból a műfenyő a megfelelő, hát használja nyugodtan azt. Csupán a környezettudatos álkifogás az, ami nem tetszik.

A végére hagytam a harmadik megoldást, a földlabdás élőfenyőt. Ezt egy klassz kezdeményezésnek tartom, ugyanakkor nagyon sokan nem tudják ezt az opciót választani. A földlabdás fenyő is gondozást igényel, nem kicsi a kockázata, hogy a helytelen tartás miatt, esetleg a tomboló távfűtés okán tönkremegy, mire visszavihetnénk a kertészeti árudába, vagy kiültethetnénk az udvarba, így pedig valószínűleg sokaknak drága és macerás is. Az ilyen gyökeres fáknak pedig – tudomásom szerint – méretbeli korlátai is vannak, és hát, sok helyen (így mi is) a szép nagy, plafont súroló fákat szeretik.  Szóval nekem például jó eséllyel nem lesz soha ilyen földlabdás fenyőfám sem, de nagyon becsülöm azokat, akik vesződnek vele, hogy megmentsék, vagy legalábbis megpróbálják megmenteni a fenyőfákat.

Természetesen a fenti témában őszintén kíváncsi vagyok az ellenérvekre, hogy a műfenyő-pártiak miért gondolják, hogy ők környezettudatosak, illetve mi a véleményük az élőfenyők életútjáról és mindazokról a körülményekről, amit leírtam a meggyőzés szándéka nélkül, pusztán tájékoztatásként.

Mirzanya

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?