Gyakran beszélgetünk itt arról, hogy hogyan neveljük a gyermekeinket, hogy mit muszáj megtanítani, mikor szabályozzuk túl őket, sőt, arról is, hogy kell-e nevelni, vagy csak látva, hogy mi hogy élünk, ők is követni fognak minket. Emlékszem, amikor nagykamasz lettem, elhatároztam, hogy x, vagy y dologban biztosan nem fogom a szüleimet követni, hisz azzal nem tudok egyetérteni, vagy szerintem az helytelen, vagy egyszerűen csak nem tetszik. Pedig az én szüleim igyekeztek a tőlük telhető legjobb nevelést nyújtani. Visszagondolva most, bizony lehet, hogy voltak elhatározásaim, de sokkal jobban hasonlít a nevelésem, az elveim a szüleimére, mint azt nagykamasz/fiatal felnőtt koromban gondoltam.

A következő Bezzeganya klubon arról beszélgetünk, hogy mit tanulnak tőlünk a gyerekeink! Gyakran tudatában sem vagyunk, hogy mennyi mindent adunk át tudatlanul is nekik. Mi az, amit sohasem szeretnénk látni, hogy kipróbálják, teszik? Mit teszünk azért, hogy ne is tegyék? Mennyire tudatos a gyermeknevelésünk? Vagy inkább ösztönből élünk? Egyáltalán mit jelent nevelni? Van, akik a gyerek rendszabályozását értik alatta, vannak, akik az értékek átadását, egyesek szerint árt a gyereknek a nevelés, inkább csak engedjük kibontakozni, mások szigorú következetes, szabályokkal teli életben hisznek. Mi van akkor, ha nem tudunk egyetérteni a párunkkal a gyermeknevelés elveiben? És ha a nagyik más elvek szerint unokáznak? Meddig neveljük a gyerekeinket? Mi van, ha nem fog rajtuk az igyekezetünk?

Április 16-án hétfőn, ismét lesz Bezzeganya klub. Beszélgessünk a nevelésről! Várok minden érdeklődő anyukát, apukát, nagyszülőt, és mindazokat, akik érdeklődnek a gyermeknevelés témája iránt a Práter12 közösségi térben (Budapest VIII. kerület, Práter utca 12.), 17-19 óra között. Hozzatok nyugodtan gyerekeket is!

nagycsaládos

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?