Nézem az arcukat, alszanak, itt ezen a téridőn kívüli szállodai ágyon, mindjárt vége az évnek, vajon mire fognak belőle emlékezni?
A kagylókra a tengerparton? A játszóházi rohangálásra? Az esténként várt folytatásos mesére? Amikor tollasoztunk a kertben, amikor apu palacsintát sütött, amikor csavarogtunk az ártéri erdőben, amikor az egyiknagymama tömte beléjük a sütit, vagy a másiknagymama mondta a még gyerekkorban tanult verseket? A később youtube-on mutogatott kórusfellépésre, a bölcsis ballagásra, a sutyorgásokra a padban, a pattogó borsóhéjra, roppanó dióra és édes szőlőszemekre a Konyhakertben? A rezgő levegőben cikázó fecskékre a Körös-torok felett?
Vagy a morgós-veszekedős, ködös reggelekre, sáros járdára, siess már fiam, elkésünk az oviból? A már megint otthon hagyott környezetfüzetre, a csapkodós öltözésre, falhoz vágott tárgyakra, én ma nem megyek oviba, a másikcipőt akarom, édes fiam, nem vagy te arab herceg, hogy így válogass. A macskára, aki jött, hogy legyen valaki velük játszani, vagy a másik macskára, akit eltemettünk a kertben?
Vagy esetleg az égegyvilágon semmire, csak ide-oda úszkáló fényekre, hangulatokra, arcokra, ízekre. Mint én. Mire emlékszem négyéves meg kilencéves koromból? Dünnyögöm a csehtamást a vöröslencseleves meg a dióhéjak felett, gondolkodom, én mire emlékszem, amikor én voltam annyi, amennyi ők most.
Hát, nem sokra.
Évfordulóból, évvégéből nagyjából kamaszkoromig semmire. Talán néztük a tévét, vagy hallgattuk a rádiót, kabaré volt mindig szilveszterkor, nem emlékszem, nevettünk-e, talán a Hofin. Biztos volt nekem is papírtrombitám, talán fújtam is. Fénykép nem maradt róla. Talán meg kéne kérdezni anyámat. Apámat, nagyanyámat hiába kérdezném már.
Az maradt meg, ami megvolt minden évben, sokáig, talán ezért keresi a gyerek az állandóságot, legyen ideje rögzíteni-becsomagolni a batyuba, aminek tartalma majd jól jön néha. A téli jégvirágokra a beüvegezett verandán, a szuszogó-bundaszagú kályhás vonatra, ami vitt minket télen. A süteményekre a soha nem fűtött kisszobában, onnét hordtuk be ismét, ha vendég jött, már ha maradt addigra belőle valami. Idén megcsinálom talán a diótortát, előre megígérem magamnak, ha az enyém is háromemeletes lesz, én se fogok pörölni, ha véletlenül leborítja valaki. Én is leejtettem, minden évben, félúton a kisszoba meg a nagyszoba közt.
Mire emlékeztek ti majd, bocikák? Végigtúrjátok-e majd a netet, mi történt akkoriban a világban, az évben, amiben nem történt falrengetően jelentős boldogságos-iszonyú esemény veletek, nem született és nem halt meg senki a közeletekben, nem költöztünk el másik lakásba, másik országba, másik létformába, nem voltunk úgy istenigazából betegek, nem voltunk iszonyú magasban és rémítően mélyen, elsuhant, erre fogunk talán úgy emlékezni, hogy lassú, növekedős-érlelős-bódogságos vihar előtti évek,hol van még a kamaszkor, megvannak még mind gyerekkorotok tanúi is, ezért is folynak talán össze a hetek, a hónapok meg az évek, akkor kezdenek el villogni az évszámok, ha valaki születik vagy valaki elmegy.
Persze nektek lesz már mindenféle fogódzó, ha emlékezni akartok. Képek, videók tömege, netre kilőtt hajdani posztok ilyen-olyan történésekről, ezzel együtt nem vagyok benne biztos, hogy ettől tisztábban fogtok emlékezni, mint vén szüléitek.
Rázkódunk a szitán évről évre, lepotyognak a dolgok, furcsa szita ez, csak évekkel, évtizedekkel később látszik, mi maradt fent rajta, mi volt valóban fontos, amit valóban rögzített bennünk valamilyen láthatatlan készülék. Lehetőleg úgy, hogy minél kevesebbszer lifegjen mellette valami cédulán: ó, ha akkor tudtam volna….
Bocikák, megint elment egy év, megint nőttetek számos centit, híztatok pár dekát, ez itt mostan épp a gyerekkorotok, fújjátok a papírtrombitát, kívánjatok éjjel valamit, holnap jövőre lesz.
Mivel adós maradtam idén a Weöres-poszttal ( is), idézzük a mestert legalább az újévi köszöntő erejéig, ha már ma utoljára százéves.
Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?
Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.
A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.
Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.
Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.
Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
