A Bezzeganyán már elég sokféle probléma előkerült, ami a babaváráshoz kapcsolódik. A terhességi cukorbetegségről itt azonban még nem nagyon esett szó. (A P-n még Vakmacska írt egy nagyon gyakorlatias és szórakoztató bejegyzést.)
Nekem sok előzményem volt. A családban mindkét ágon több helyen is előfordult cukorbetegség. Aztán sok utánajárás eredményeként 2008-ban kiderült, hogy PCOS-em és inzulinrezisztenciám (IR) van, ami a szénhidrát-anyagcsere zavarok különböző megjelenési formáinak közös gyökere, és akár évtizedekkel megelőzheti a tényleges anyagcserezavar kialakulását. (A PCOS-ről részletesebben Center írt egy jól összeszedett posztot korábban. ) Így azóta néhány kilengéssel tartom a „cukros” diétát, amiről a következő részben szeretnék szót ejteni.
Mindezek ellenére szerencsére mindkét gyerekem spontán módon és elég hamar megfogant. Mindkét terhességnél kezdettől fogva ellenőrizték a cukromat az előzmények miatt, de az elsőnél a diéta elegendőnek bizonyult. Amikor viszont a fiamat vártam, a 14. héten már látszott, hogy nagyobb a gond, inzulinra is szükségem lett. Így a legtöbb terhességi cukorbeteg kismamával szemben, akiknek csak a 24-26. heti terheléses vércukorvizsgálat mutatja ki a problémát, én a terhesség majdnem kétharmadát szigorúan diétázva és inzulinozva csináltam végig.
No, de mi is pontosan a terhességi cukorbetegség, és miért is van szükség arra a borzasztónak tartott „cukros lötyis” vizsgálatra? Az érintettek esetében a főként a méhlepény által termelt egyes hormonok miatt a sejtek nem megfelelően reagálnak a vércukorszintet szabályozó inzulinra. Emiatt a vércukorszint étkezés után nem csökken a megfelelő mértékben, ami mind az anyára, mind a babára negatív következményekkel jár. Mivel a cukormolekulák átjutnak a méhlepényen, az inzulinmolekulák viszont nem, a baba fejlődő hasnyálmirigye az anya megemelkedett vércukorszintje miatt magas inzulintermelésre áll be. Szülés után az inzulintermelés továbbra is magas szinten marad, ami a babánál a vércukorszint leesését, ezáltal nyugtalanságot, gyenge szopóreflexet, rosszabb esetben tudatzavart, eszméletvesztést is okozhat.
Az inzulin felfedezéséig a cukorbetegség igen komolyan veszélyeztette az érintetteket, a XIX. század végén a cukorbeteg nők babáinak mindössze egyharmada jött világra, és az anyai halálozás is igen magas, kb. 33%-os volt. Szerencsére ma már ennél sokkal jobb a helyzet, a szakszerű kezelés esetén a magzati rendellenességek előfordulása nem gyakoribb a diabéteszesek körében, mint az egészségesekében.
A terhességi diabétesz szűrését terheléses vércukorvizsgálattal végzik. Ekkor megmérik az éhgyomri vércukorszintet, majd a kismama megiszik 75 g cukrot (glükózt), melyet vízben oldanak fel, és szerencsés esetben még egy kis citromlevet is adnak hozzá. (Ez nagyon tömény és émelyítő, de túlélhető. Nekem az IR kiderülése óta rendszeresen kell ilyet csinálnom, és várhatóan ez így lesz életem végéig. De egy idő után megszokja az ember…)
Ha a glükózoldat elfogyasztása után két órával a vércukorszint 7,8 mmol/liter felett van, akkor beszélünk terhességi cukorbetegségről. A vizsgálatot néhány helyen próbareggelivel végzik (egy zsemle és 2 dl tej), ebben az esetben egy óra múlva ellenőrzik a cukorszintet. Ha a kapott érték 7,0 mmol/liter felett van, akkor terheléses vizsgálatot is kérnek. Ki kell emelni azonban, hogy a tejek és a zsemlék sokfélesége miatt ez a vizsgálat meglehetősen megbízhatatlan.
Ha valakinél terhességi cukorbetegséget diagnosztizálnak, annak csökkentett szénhidráttartalmú diétát írnak elő, súlyosabb esetben pedig inzulint is kell kapnia. A kezelést ideális esetben rendszeres mozgás egészíti ki. Elsőként erről szeretnék írni, majd a továbbiakban a diétáról, illetve magáról az inzulinkezelésről is várható egy-egy bejegyzés némi saját tapasztalattal fűszerezve.
A mozgást azért szeretném elsőként kiemelni, mert minden kismama meghallgatja a kezelőorvosától, dietetikusától, hogy az milyen fontos, aztán a diéta-babavárás-hétköznapok forgatagában ez az, ami jellemzően el szokott maradni. Pedig jelentősége igen nagy: A mozgás hatására a receptorok inzulinérzékenysége nő, így alacsonyabb lesz a vércukorszint. A mozgás segíthet továbbá a sok cukorbeteget érintő túlsúly leküzdésében. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a túlsúly korántsem érint mindenkit. Jómagam például 51 kg voltam a 160 centimhez, mikor kiderült az inzulinrezisztenciám, ami szerintem nem minősül kóros elhízásnak.)
Nekem nagyon meglepő volt, hogy az a minimális, egyáltalán nem intenzív mozgás, ami hozzátartozott a reggelekhez (a kislányom és magam felöltöztetése, a reggeli edények elpakolása és kb. 10 perc komótos séta a bölcsiig) mennyit számított. Amikor néhány alkalommal laborvizsgálattal ellenőrizték a vércukorszintemet, akkor az evés utáni egyébként mindig 6,5 mmol/liter alatti cukrom ugyanolyan reggeli után 7-7,5 közötti lett, aminek elsősorban az volt az oka, hogy a vérvételek idején békésen üldögéltem és olvasgattam.
A mozgás tehát rendkívül sokat segíthet. Ha a várandósság előtt nem sportoltál, akkor természetesen ne most, a huszonvalahanyadik hétben kezdd el a maratoni futást, de minden plusz testmozgás jót tesz neked és a babádnak is. Első lépésnek jó lehet például a klasszikus „Szállj le egy megállóval hamarabb, és gyalogolj!”. Természetesen minél többet, minél intenzívebben sportolsz, annál jobb. Ebben kérd ki a nőgyógyászod tanácsát is, és biztos meg fogod találni azt a formát, ami neked a legmegfelelőbb. A kismamatornától az úszáson át a jógáig elég széles a paletta.
A sportolásnál még két dologra érdemes figyelni: A mozgás olyan folyamatokat indít be a szervezetben, amelyektől hatékonyabbá válik a szénhidrátok feldolgozása. Így érdemes étkezés előtt mozogni, hogy a vércukorszinted kevésbé ugorjon fel az evéstől. Másrészt az intenzív mozgás – elsősorban akkor, ha inzulinoznod is kell – túlzottan alacsony vércukorszintet is okozhat. A hipoglikémia tünetei változatosak: éhségérzet, idegesség, izzadás, hidegrázás, szédülés, hányinger, rosszullét akár ájulásig. Minden beteg másképp reagál az alacsony vércukorszintre, így fontos, hogy figyeld a saját szervezeted reakcióit, mert lehet, hogy például éhesnek nem is érzed magad, sőt, közben mégis éppen az evés segítene. Mozgás után legyen nálad készenlétben enni-innivaló!
Mozgásra – a cukorháztartás szempontjából – legalkalmasabb a délelőtt. A reggeli-délelőtti órákban eleve mindenkinek, még a teljesen egészséges embereknek is rosszabb az inzulinérzékenysége. (Nekem például a babavárás alatt reggel több inzulint kellett adagolnom, mint délben és este összesen.) Ezt a fokozott inzulinrezisztenciát jól lehet ellensúlyozni mozgással. Ha délelőtt nincs lehetőséged sportolásra, akkor próbálj meg az uzsonna és a vacsora közötti időszakban mozogni, így a nap utolsó nagyobb étkezése előtt lesz „jó formában” a szervezeted, hogy ellensúlyozza a szénhidrátbevitelt.
Tapasztalataim szerint nagyon sokat számít a rendszeresség. Ha nem úgy indulsz neki, hogy majd valamikor a héten mozgok, hanem meghatározott időben mozogsz mindig (Én például akkor szoktam szobabiciklizni, mikor a kislányom nézi az esti mesét.), akkor kisebb eséllyel marad el. Ha valamilyen edzésre jársz, az természetesen még jobb, mert akkor a közösség nyomása is segít. Tehát mozogni (még terhességi cukorbetegség nélkül is) mindenképp jó és hasznos, próbáld beilleszteni a napjaidba!
Ezúton is köszönöm belgyógyász doktornőmnek, hogy átnézte a cikket, és kigyomlálta belőle a szakmailag tökéletlen részeket!
Pomme-pomme
Források:
http://www.nlcafe.hu/kismama/20020701/ha_bajt_okoz_a_cukor/
http://www.femina.hu/gyerek/terhessegi_cukorbetegseg
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
