36. hét
Mennyire vártam már egy ilyen nyugodt hetet! Gyerek bölcsiben (igen, jó szaranya vagyok), program nulla, végre elkezdhettem a fészekrakást, készülődést és pihengethettem kedvemre. Sokkal nyugodtabb is lettem, elmúlt a pánik, hogy én azonnal szülni fogok annak ellenére, hogy a keményedések azért megmaradtak, és esténként eléggé be is durvulnak. Tudom, hogy ez természetes, de az előző alkalommal szerintem pár héttel később, a 38-39. hét környékén lett ennyire kellemetlen a hasam esténként. Nagyon nehezen alszom tőle, lent nagyon nyom a gyerek, sokszor nehezen találom meg a kényelmes alvópózt, és túl sokáig nem is bírok egy pózban maradni, muszáj forgolódnom, ami szintén nem egyszerű.
Ráadásul éjjelente menetrendszerűen hajnali 2 óra 30 perckor fel kell kelnem. Már röhögök, amikor kimegyek a konyhába vízért és megnézem az órát és látom, hogy maximum 10 perc eltérés van ehhez a 2 óra 30 perchez képest. Lassan az órát is hozzám lehet igazítani. De legalább már nem ébredek izzadtan, ez legalább javulás az elmúlt hetekhez képest.
Bár a pánik elmúlt, terheshormonjaim továbbra sem hagyják abba munkájukat, most épp az érzelgős énemet hozzák elő belőlem. Sírok és könnyezek szinte mindenen, a gyerekes reklámokon, videókon, a kutyás videókon, az összes esküvői videón és körülbelül mindenen, ami szembejön velem. Természetesen pár könnycseppet elmorzsoltam a kis babaruhák mosása és vasalása közben is. Egyrészt attól, hogy visszaemlékeztem, melyik kis ruhát mennyire szerettem, amikor a nagyobb lányomra adtam még őket, másrészt attól, hogy milyen hamar elrepült az idő és ismét ezeket a kis holmikat veszem elő, harmadrészt meg attól, hogy hamarosan új kis tulajdonosa lesz ezeknek a ruháknak és milyen pici és csöpp lesz a nagyhoz képest!
A nagylány is teljesen bezsongott már a kistesótól. Naponta simogatja és puszilja a hasam, minden ismerősnek eldicsekszik találkozáskor, hogy nekünk kisbabánk lesz, aki anya hasában lakik. Tudja, hogy hol van a feje, merre a teste. Nemrég megkérdezte tőlem, hogy mit csinál egyébként ott bent és hol is van, és válaszoltam neki, hogy képzelje el, a baba úszik a hasamban, bár kicsi a hely. Pár napra rá ezért gyermeki logikával megkérdezte, hogy ugye, anyu, akkor azért iszol sokat, hogy legyen vize a babának úszkálni?
A legjobban egyébként a hálózsák tetszett neki, ami az övé volt, egy rózsaszín macis vastag hálózsák. Ebbe rögtön bele is akart feküdni, ahogy felhoztuk a tárolóból, de mondtam neki, hogy most már kétszer olyan hosszú, mint akkor volt, amikor benne feküdt, nem fog beleférni. Viszont felajánlottam neki, hogy hozza valamelyik babáját, azt belefektethetjük és akkor meg tudom mutatni, hogyan is működik ez a hálózsák. Természetesen lelkendezve hozta is az egyik babáját, és onnantól kezdve egész este azt játszotta, hogy a babát betakarta, lefektette, altatta. Nagyon örülök, hogy így viszonyul a dologhoz, bár szerintem és férjem szerint is picit koppanni fog, amikor rájön, hogy a valódi babát, a kistesóját azért nem fogjuk hagyni, hogy így hurcibálja és rángassa piciként, ahogy azt a babáival teszi időnként. De majd igyekezzük mindenbe bevonni őt, ha szeretné, és képességeihez mérten hagyni, hogy játsszon és törődjön a testvérével.
Végre eldöntöttük a kiságy-kérdést is, hogy hol lesz, amikor megszületik a pici. Bár a terv az, hogy majd egy szobában lesznek a lányok, kezdetben jobb, ha inkább mellettem alszik a pici, ezért szétbontjuk az ülőgarnitúrát a nappaliban, ami a szekrényágyunk mellett van, és az ülőgarnitúra egyik felének helyére tesszük be a kiságyat, ami így pont mellettem lesz éjszaka. Igaz, hogy leülni így macerás lesz kicsit, de reméljük, hogy csak pár hónapról lesz szó, addig meg olyan családtagok és barátok jönnek hozzánk látogatóba, akik nem fognak fennakadni azon, ha alternatív ülőmegoldást kell találniuk.
Elkezdtem egy listát is írni arról férjemnek, hogy mik azok a dolgok, amiket addig kell elintézni, amíg a kórházban leszek, mert helyhiány miatt – vagy mert még elvileg messze van a szülés – nincs értelme előbb megcsinálni. Mondjuk egy részét, ha addig kitartok, az utolsó héten mégis megcsinálom – itt pl. a babakocsi huzatának átmosása és a babakocsi lemosása szerepel –, de férjem szerint előbb felesleges, mert csak porosodni fog addig és kezdhetjük úgyis elölről. Meg elkezdtem beszerezni a kórházba, illetve az itthon töltött első időkre szükséges holmikat. Jövő hét végére szerintem a kórházi pakkot is összeállítom biztos, ami biztos alapon.
Jelenleg bimbóvédő vadászatban vagyok, a normális nem volt elég, túl kicsi a mellbimbóm, van egy hosszabb és vékonyabb fajta, az vált be első alkalommal is – igen, egy évig bimbóvédővel szoptattam, nem tudtunk leszokni róla, aztán a fogacskák megjelenése után már nem is nagyon akartam leszokni róla –, viszont eddig egyetlen drogériában sem bukkantam rá. Lehet, hogy megnézem interneten és maximum onnan rendelem meg, ha nem találok. Bimbóvédő krémet már vettem, hátha kelleni fog az első napokra, múltkor pár napig, amíg igazán be nem indult a tejtermelés, eléggé kisebesedett és fájt, a krém segített rajta.
Melltartóbetétből maradt még az elmúlt alkalommal, ha most is olyan tejtermelés lesz, mint a lányomnál, akkor szükségem is lesz rá. Bevallom, ezt utáltam a legjobban a szoptatásban, hogy állandóan betétet kellett viselnem, és akkor is előfordult, hogy átázott mindenem, és nemcsak a kezdeti pár hétben. Részben ezért se szerettem az első hónapokban sehova eljárni, mert állandóan ezen aggódtam és görcsöltem, ráadásul nem ok nélkül. Mindegy, ez még a jövő zenéje, előfordulhat, hogy most gondok lesznek a szoptatással – ne legyen úgy –, vagy jobban beáll a mellem a kereslet-kínálatra és nem lesz nagy túltengés.
Azért most már érzem, hogy az utolsó szakaszba, az utolsó hónapba léptem. Keményedek, könnyebben fáradok, és kezdem magam bálnának érezni. Ráadásul mostanra jött meg az étvágyam és az igazi kívánósság. Eddig egész nyáron dinnyére vágytam, azt kívántam, ami ugye nem is volt baj, meg vízhajtó hatása miatt nem is jött rosszul. Hát most elkezdtem az édeset, az édességet kívánni, és győzöm magam visszafogni, hogy ne az utolsó hetekben hagyjam, hogy elszabaduljanak a kilóim, ha eddig olyan ügyesen vigyáztam rájuk. Szerencsére van itthon elég gyümölcs, igyekszem azokból nassolni, amikor megkívánom, és igyekszem az étkezéseket is visszafogni, bár nem mindig egyszerű. A védőnő szerint eddig aggodalomra semmi ok, főleg, hogy teljesen egyenletes a hízásom üteme, de azért nem árt figyelnem. A végén azért nyilván attól is függeni fog a felszedett kilók száma, hogy mennyi ideig tartok ki. Azért remélem, hogy legalább két hetet még kitartok egyben, hogy túl legyünk az óvodai beszoktatáson is, meg a dokim is hazaérjen a nyaralásából. Utána viszont szerintem már alig fogom várni, hogy kibújjon a hasamból és végre magamhoz ölelhessem.
Gitta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
