11. hét – szinte olyannak érzem, mint a 39-et. Na, persze nem azért, mert már terhes vagyok (első alkalommal mindig azt mondogattam, hogy én kb. 8 hónapig várandós voltam, az utolsó 4 hétben lettem terhes), hanem mert mindjárt betöltjük a bűvös 12. hetet, amely a babonák és tudományosan megalapozott tények alapján is kritikusnak számít. Mellesleg, szerintem az egész 40 hét kritikus, hiszen bármikor bármi történhet, de való igaz, hogy ennek a valószínűsége (és a gyakorisága is) az első trimeszterben a legnagyobb.
A látszattal ellentétben egyáltalán nem vagyok pesszimista, inkább realistának mondanám magam, de talán a helyzetet legjobban a célorientált írja le. Mindig keresem a küldetéseket, a célokat, mindig van egy terv, hogy mit, mikor, hogyan fogok megvalósítani, olyannyira, hogy amikor a fiam született, és kezdett elfogyni a lendületem és a lelkesedésem, hajnali 3 órakor megkérdeztem a nagyon cuki, végtelenül laza, de közben vérprofi szülésznőnket, hogy ebből kb. mikorra lesz gyerek? Judit egyből mondta, hogy nem annyira szeret az ilyen kérdésekre válaszolni, mert, ha mégsem úgy lesz, ahogy mondja, akkor nagyon csalódott leszek, és az teljesen alááshatja a folyamatot. Mondtam neki, hogy nekem nem az a fontos, hogy minél rövidebb időt mondjon, hanem hogy legyen valami kapaszkodóm, hogy még meddig kell kitartanom. Ha még 5 óra, elfogadom, csak tudjam. Szinte felnevetett, és legyintve mondta, hogy áh, ha ügyesek vagyunk, egy óra múlva, 4-kor, de maximum 5-kor már tuti babázunk. Nos, 04:15-kor megszültünk.
Lényeg a lényeg, hogy nekem kellenek ezek a mérföldkövek, amelyek belátható távon belül vannak, így tudok szépen előre tekinteni és menni. Most a 12. hét, és az 1. genetikai ultrahang a cél. Mivel legutóbb is a Klinikán voltunk, most is oda megyünk. Gyorsan kiderítettem, hogy változott e azóta valami, hogy melyik dokit javallott elkerülni, és mindösszesen második nekifutásra fel is vette a központi betegelőjegyzés a telefont, ahol a nagyon kedves hölgy még azt is elmondta, hogy az érintett héten melyik nap, melyik orvos lesz szolgálatban. Remélem, hogy kooperatív lesz a babánk, és mindent szépen le tudnak majd méricskélni.
Bár tudjuk, hogy nem túl gyakori, hogy ilyen korán, pusztán ultrahang alapján meghatározható legyen a neme, de azért reménykedünk, hátha. Előzőleg az elcsépeltnek tűnő, „mindegy, csak egészséges legyen” hozzáállásunk volt, de most a „mindegy, csak egészséges fiú legyen” a helytálló. Gyűjtenék még magam köré helyes, barna hajú, barna szemű, mindig valamiben sántikáló, jószívű, Vízöntő srácokat, na. Kettő már van.
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Anna
