Emlékszem, mikor elindult a közösségi média, elöntötték félévkor meg év végén a színjeles bizonyítványok. Elejétől a végéig, sok-sok emojis bejegyzések alatt fotóval, büszke szülőkkel, legrosszabb esetben a másodikos Ödönke fotójával, „nyilvános”-ra állított bejegyzésben.

Aztán amikor kezdtük tanulni hogy személyiségi jogok meg izé, akkor már csak „barátok” számára, és Ödönke arcképe nélkül, aki amúgy is kamasz lett addigra, és miközevadidegeneknekabizimhez.

Aztán jött egy következő nagy hullám, miszerint micsoda dolog ezzel dicsekedni, és akinek nem lett olyan, az most ne szeresse a gyerekét? Sértett vagy kioktató cikkek is jöttek pszichológustól meg amatőr szülőtől is, hogy Dani vagy Viola beszedett ugyan egy fizika kettest, és a töri hármast se rakja ki az ablakba, de attól még Dani vagy Viola csodálatos ember, és ezek csak számok, és a kitűnőség se jelent semmit semmire nézve, mit vannak úgy oda érte, sőt, aki mindenben jó, az semmiben. A szülő meg különösen hülye, ha büszke, neadjisten kikérjük magunknak a más Ödönkéjének a kitűnőjét, mert úgy érezzük, minket néz le vele (holott rengeteg esetben nem). Aztán zárt ajtók mögött kiválóan lehet bezzegelni Daninak vagy Violának, hogy te egész idő alatt jöttél ezzel az Ödönnel, hogy milyenmár, gyász ránézni is, aztán tessék, ő lett a kitűnő, és te nyerted a kémia kettest.

Mi nem raktuk ki sose a biziket nyilvánosan, se amikor épp kitűnőek voltak, se épp amikor a Nagynak olyanja volt, hogy örültünk, hogy átcsusszant abban az évben egy bizonyos tantárgyból. És azt se kürtöltük világgá, amikor megint lendületesen felfelé vették a startot a jegyek.   

De azért elgondolkodtam, hogy milyen jót pattogunk itt tömegesen a paci két oldala közt a porban.

Mit is jelent egy ilyen bizi? Hát, hogy adott pillanatban a többiekhez vagy valamilyen elvárt célhoz képest a gyerek épp hol tart. Amit befolyásolt az égegyvilágon minden, mire kellett még figyelnie, kamaszodik-e, szerelmes-e, sportol-e, felvételizik-e, van-e új hobbija, barátja, van-e valami aggodalmat vagy szorongást keltő a környezetében, kedveli-e a tanárát, érdekli-e az adott félévben mutatott téma, ki mellett ült októberben és milyen hangulatban, milyen hétvége után vágott neki annak a bizonyos nagydogának.

Ha épp elért valamit, akkor lehessen rá büszke. (Meg mi is.) Ha meg nem, akkor nem dőlt össze a világ, nincs semmi végzetes…de nem is különösen dicsőség a matek kettes. Vagy épp baromira nem fontos, mert most épp országos töriversenyt nyert, meghalt a nagymama, vagy csak most kaptunk észbe, most látjuk, mit nem értett meg két osztállyal lejjebb, csak akkor valahogy átsiklottunk felette.

A félévi bizi valahol mégiscsak számít, mert kinek legyen fontos, ha nem nekünk, ha nem neki. A fiamnak volt egy olyan éve, amikor megfogadta, hogyha fogcsikorgatva is, de mindent, de mindent megtesz abban a félévben a kitűnőért. Ő maga se tudta megmondani pontosan, miért is akarta, de akarta piszkosul, el is érte, nem is kevés munkával. Ha valaki épp akkor elkezdte volna osztani az észt, hogy ezek csak számok, és nagyon nem fontosak, akkor lehet, ketten küldtük volna reggelizni a Szaturnuszra.

Mert lehet, ezek csak számok, sokat nem mondanak, és néha esetlegesek is kicsit, de a befektetett munka….nos ez esetben nem volt se viszonylagos, se kevés. Méghogy nem volt fontos!? Dehogynem!

Idén olyan suliba jár, ahol szöveges értékelést kaptak. Az osztály, mint közösség, és ő egyénileg is, tantárgyanként. Valóban sokkal többet megtudtunk ebből nemcsak arról, a gyerek épp hol tart a munkával, de arról is, adott tanár hogyan látja ezt a munkát….és mi fontos számára.

Sokkal nagyobb meló megírni egy ilyen sorozatnyi szöveges értékelést, mint beírni az osztályzatok átlagából képzett számjegyet, de a gyerekek többsége valószínűleg többet gondolkodik ezeken, mint a számokon. Valószínűleg a pontosabb visszajelzés jobban is „terelgeti”, mit várnak tőle, vagy mi az, ami miatt elismerték az eddigi munkáját. Persze rövid távon nem tűnik kifizetődőnek, de valahol mégis azt hiszem, hosszabb távon erre még emlékezni is jobban fognak a hajdani tanítványok.

Szerintem tehát lehet adott esetben nagyon is büszkének lenni arra a kitűnőre (még ha nem is virítjuk be a közösségi médiafelületeinken…). Vagy vállat is lehet indokolt esetben rántani a bizonyítvány közepén éktelenkedő kettesre. Kérdés, hogy értjük-e, mi van a számok mögött.  

 És hát persze a legjobb az ovi, ott legfeljebb a farsangra lehet készülni mostanában.

Vakmacska