Egy lényegtelen információval kezdődik, mondjuk hogy hó a szakálla, aztán egy-két éles logikai érzékről tanúskodó kérdés és máris benne vagyok a közepében. Ki az a télapó, hol lakik, hol megy be a házba, a kéményen vagy az ablakon, és miért éjszaka jön?
És persze mindig a negatív szereplő az érdekesebb. Hogy néz ki, és miért hoz virgácsot a rossz gyerekeknek? Van-e szarva, patája, szöges-e a farka, és tényleg megdobálja a többi krampuszt sütivel?
Mikor még nem volt gyerekem, úgy terveztem, hogy nem fogom hazugságokkal tömni a fejét. Télapó és húsvéti nyuszi nincs, punktum, ami meg a Jézuska körül történik, hát enyhén szólva ellentmondó. (Hogyan is tudna egy csecsemő fát állítani és ajándékokat rakni alá? Legfeljebb Mária és József tehetné ezt meg, legalábbis éles elméjű, hatéves unokaöcsém verziójában.)
De ha egyszer elkezdi az ember, nem tud belőle kikavarodni. A meséknek, csokimikulásoknak, csomagolópapíroknak és rajzfilmeknek, no és persze a rokonoknak és ismerősöknek köszönhetően újabb és újabb részletekkel színesedik a kép – igen, az ajándékokat a Mikulás készíti a manóival, az áruházban kapható játékokat nem ő csinálja, viszont az angyalok állítják a fát és ők is vásárolják meg az ajándékot... És akkor még nem is beszéltünk a számtalan „valódi” Mikulásról, akivel a munkahelyi ünnepségen, az oviban, a könyvtárban vagy az áruházban találkozik. Tényleg ennyi Mikulás létezik?
Ha odaadja a csomagot személyesen, utána miért jön el még éjszaka is? Az a csomag, amit a nagyiék hoztak, szintén tőle származik? Minek strapálta magát az ablakon bemászással, ha nekik egyszerűen csak oda tudta adni? És így tovább, nekem meg egyre kellemetlenebb arra a pillanatra gondolnom, amikor majd szemrehányóan rám néz és kijelenti, nincs is Mikulás meg húsvéti nyúl sem, hazugság volt az egész.
Másrészt meg kell a mese a gyereknek. Színezgeti a fantáziájában a képet, már nyár közepén a Hull a pelyhest kell énekelni neki és gyakran beszélgetünk a rénszarvasokról. Csillog a szeme, megkérdezi, mennyit kell még aludni, míg jön a Mikulás, fürkészi az eget, hátha meglátja a szánt a hét szarvassal, én meg örülök, hogy örül, és lelkesen tovább hazudok.
Ti is kamuztok? Van jól bevált sztoritok? És hogyan magyarázzátok ki a dolgot, amikor kijelenti, hogy az egészből egy szó sem volt igaz?
Edina
