Ha a kifogásgyártásban versenyt rendeznének, én olimpiai bajnok lennék. Nem tudok menni edzésre, mert fáj a bokám. Mert megjött. Mert a gyerek beteg. Mert a macskát állatorvoshoz kell vinnem. Mert sok a munka. Mert fáradt vagyok. Mert meetingem van. Mert a Jupiter együtt áll a Szaturnusszal. Mert el kell ültetni a büdöskéket, és azt csak akkor lehet, amikor az edzés lenne. Mert takarítanom kell. Mert elutazom. Mert két nap múlva elutazom. Mert két napja elutaztam. Mert most már úgyis mindegy.
Most belefér egy kakaós csiga. Igazán megérdemlek egy jó sajtos-tejfölös lángost! Egy olasz úton nyilván szabad néhány Aperol Spritzet inni. Itthon meg villányi vörösbort. És hát ha fáj az ember gyomra, akkor természetesen belefér egy kis nasi a hűtőből este tízkor is. Az M&M’s meg legális. Egyértelmű. Az olasz tésztaételek is beleférnek, imádjuk az olaszokat! Az ajándék disznótorosnak ne nézd a fogát, azon nyomban süsd meg a kolbászt meg a hurkát, friss, fehér kenyérrel az igazi. Ha már. És miért ennél puffasztott rizst, amikor ehetsz helyette vajas kiflit téliszalámival és, és a Pho leves is jöhet, végül is rizstészta van benne, az nem hizlal annyira.
Azon röhögök kínomban, hogy hat évvel ezelőtt kezdtem el látványosan fogyókúrázni, életmódváltani és kozmetikai kezelésekre járni, mondván, túlsúly van rajtam. Akkor jött egy sokkal súlyosabb probléma, mellrák képében. A fogyókúra hirtelen már nem is volt olyan fontos… Ma tíz kilóval vagyok nehezebb, mint akkor, amikor tíz kilót akartam fogyni. Egy ideig lehet takarózni azzal, hogy az egészség a fontos, nem a súly, meg hogy Pierce Brosnan is szerelmes a duci feleségébe, meg hát végül is még fel tudok jönni a harmadikra gyalog és nem fulladok meg, és ha behúzom a hasam, domborítom a mellem és kitolom a seggem, akkor szemből egész jó csaj vagyok. Ruhában persze.
De amikor már egyetlen nadrág sem jön fel rám (és ha fel is jön, szétreped középen, mint legutóbb, egy kétnapos, külföldi gyárlátogatás során), amikor olyan úszógumikat látok a tükörben, hogy azt már nem foghatom a rossz fényekre, amikor horkolok és szuszogok éjszaka, amikor a tokám már csak úgy nem látszik, ha előrenyújtom a nyakam, mint egy pulyka, amikor a narancsbőröm már a sötétben is jól kivehető, és amikor már takargatom magam a pasim előtt is, pedig ő száz százalékig elfogad így is, én mégsem érzem teljesen jól magam, akkor már muszáj tenni valamit.
És akkor jönnek a tervek. Hogy majd reggelente, amikor leteszem a gyerekeket a sulikban, utána hazafele beugrom edzeni, legalább kardiózni kicsit, még bérletet is csinálnak a kedvemért. Az erkélyemről jól látszik a népszerű futópálya, tök egyszerű lenne leszaladni egy kicsit kocogni. Naponta sétálok fél órát. Crossfitezni járok majd, az nagyon tetszett. Rendelek egészséges kaját. Vagy inkább lemegyek a piacra és egészséges ételeket fogok venni. (Azt nem ígérem, hogy minden nap főzni fogok.)
Aztán jönnek a „te úgy vagy jó, ahogy vagy”, az „igazi nő vagy pluszsúllyal is” és az „aki szeret, így szeret”, valamint az „örülj neki, hogy egészséges vagy” megjegyzések, amik megint meggyőznek, hogy az edzőterem drága, a futópályán sokan vannak, és bármikor eshet az eső, tehát fölösleges elindulni, és hogy éjjel tizenegykor is normális krumplistésztát enni meggysörrel, mert megérdemlem és mert az a fontos, hogy egészséges vagyok… És megint ott tartok, ahonnan indultam. Csak hónapról hónapra egyre súlyosabb az állapot.
Várom a megfelelő időpontot, amikor nem utazom, nem kell annyit dolgoznom, nem betegek a gyerekek, a macskák, a bolygók is jól állnak és én is látom magam előtt a vékony Tündét, mint célt. (Most még elképzelhetetlennek tűnik.) (És már azt is tudom, hogy ugyanúgy, ahogy a gyerekvállalásnál, soha nem lesz ideális időpont a kezdésre.) Úgyhogy már csak arra a pillanatra várok, amíg végleg megunom a saját kifogásaimat, és tényleg elkezdek tenni magamért. Az egészségemért. Mert az a fontos.
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
