Október évek óta a mellrák elleni kampány hónapja. Évről évre sok ismert ember csatlakozik a figyelemfelhívó akciókhoz: vetkőznek, nyilatkoznak és arra biztatják a nőket, hogy figyeljenek oda jobban magukra és járjanak szűrővizsgálatra.

'Breast Cancer Awareness Duck' photo (c) 2011, Joshua Smith - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/

Ezúttal én is beszállok a kampányba, és őszintén leírom harcomat a rettegett betegséggel. Mert veled is megtörténhet.

Egy márciusi hajnalon, félálomban fedeztem fel, hogy a bal mellemben egy csomó van. Amint tudtam, bejelentkeztem ultrahangos vizsgálatra, ahol az orvos azt mondta, kétcentis cisztát növesztettem, nincs vele teendő, de azért mutassam meg onkológusnak, aki esetleg leszívja. Az onkológiára napokkal később jutottam el, ahol megerősítették a diagnózist, majd hozzátették, hogy ha van kedvem, leszívhatjuk. Volt kedvem. És ennek köszönhetem, hogy az idei karácsonyt nem árván töltik a kislányaim.

A „cisztát” ugyanis nem sikerült leszívni, csak némi mintát tudtak venni belőle, amelyből megállapították, hogy valami gond van. Rögtön műteni akartak, már az időpontom is megvolt, amikor imádott nőgyógyászom egy másik klinika citológusához küldött. Már aznap megvolt az eredmény, ami sokkolt. Kiderült, hogy az egyik legagresszívebb fajta mellrákkal állunk szemben, és az azonnali műtét csak rontana a helyzeten. Azt mondták, minden attól függ, hogy mennyire terjedt el a betegség: ha áttéteket adott, akkor nincs sok remény. Nincsenek rá szavak, miken mentem keresztül azokban a napokban, amíg a vizsgálatra vártam. Csak imádkozni tudtam, hogy kapjak még egy esélyt, hogy felnevelhessem a lányaimat. A PET CT vizsgálaton megállapították, hogy bár távoli áttétek szerencsére nincsenek, de az azonos oldali nyirokcsomóimat már megtámadta a kór, nincs vesztegetni való időnk. Bekerültem a gépezetbe.

Április elején megkezdték a kemoterápiás kezelésem, amely egész nyáron át tartott. Az első kezelés után elvesztettem a hajam, a harmadik után az életkedvem is. Úgy éreztem, nem bírok ki még egy kemót, nemcsak testileg, lelkileg is teljesen összetörtem. Míg a szobában feküdtem mozdulatlanul, kint tombolt a nyár.

Három kapaszkodóm maradt: a családom, a barátaim és egy újfajta életszemlélet, amelyen keresztül megláttam, hogy hogyan éltem idáig, és elkezdtem másképp megélni a napjaimat. Új embereket ismertem meg, táborokban vettem részt, és másképp kezdtem gondolkozni. Férjem mindenben támogatott, gyerekeim rajzokkal és szavakkal vigasztaltak, és sok-sok bezzeganya állt mellém, és vitte helyettem a blogot, amíg én a betegágyban feküdtem.

Ahogy lelkileg elkezdtem összeszedni magam, a vizsgálati eredményeim is javulni kezdtek. A csomó egyre kisebb lett, majd egészen eltűnt, már ultrahanggal sem lehetett kimutatni. Augusztus közepén a kontroll PET CT is negatív lett, már csak a műtét volt hátra. Szeptemberben kiszedték az érintett hónalji nyirokcsomóimat és a mellműtéten is átestem. A legutolsó, betegséggel kapcsolatos beavatkozás, a varratszedés napra pontosan a 34. születésnapomon, szeptember 30-án történt. Újjászülettem.

A történetem szerencsésnek mondható, mert időben sikerült jó orvosi kezekbe kerülnöm. Mert nem féltem orvoshoz menni. Mert hajlandó voltam megvizsgálni a betegség lelki oldalát és nyitott voltam más nézőpontból látni a dolgokat. Mert nem sokáig keseregtem azon, hogy miért pont velem történik, és mekkora szemétség ez az élettől, hanem vettem egy nagy levegőt és igyekeztem a lehető legjobban kijönni a betegségből. Úgy tűnik, sikerült. A negatív eredményeimmel orvosilag jelenleg jól vagyok, a hozzáállásom, gondolataim is megváltoztak, és egy sokkal boldogabb élet kezdődött számomra, ahol én vagyok a főszereplő. Hálás vagyok a betegségemnek, hogy megváltozhattam. És hálás vagyok mindenkinek, aki végigkísért és támogatott az úton.

Az út azonban nagyon nehéz. Tele van buktatóval, fájdalommal. Ne várd meg, míg ilyen nagy árat kell fizetned az egészségedért! Vegyél részt szűrőprogramokon és ellenőrizd magad minden hónapban! A legkisebb gyanús jelre keresd fel nőgyógyászod, háziorvosod! A mellrák ugyanis – a tévhitekkel ellentétben – szoptató, már szoptatott, harmincas nőket is érinthet. Idén tizedik alkalommal rendezik meg október másodikán a Lánchídi séta a mellrák ellen programot, amellyel a betegségre hívják fel a figyelmet. Az Egészséghíd oldalon pedig a szűrőállomások helyszínéről lehet tájékozódni.

Tünde