A gyermekvállalás nem magánügy, ez a legfontosabb közügy, hiszen a közösség fennmaradása a tét. Ezért a családpolitika az egyik legtávolabbra ható ágazati politika. Magyarországon különösen az. Elég egy elhibázott kormányzati döntés, és a magyar ember (nő) nem szül. Jön a demográfiai csőd, közelít a nyugdíjbiztosítás csődje, nemzethalál stb. Ezért aztán nem merik igazán megpiszkálni a GYED-GYES-rendszerét, sem a családi pótlékot, mert ezt már megszoktuk. A jóléti államtól már elköszöntünk, az intézményrendszer olyan, amilyen, de hogy mi következik ezután, még nem látni. Pedig ez így biztosan nem jó.

 

Nem jó az államnak, mert nem „jó” helyre születik a sok gyerek (túlnyomó többségük nem befizetője lesz a közös kasszának, hanem rászorultként esetleg egész életében támogatásra szorul). És nem jó nekünk, a középréteghez tartozóknak sem. Mert mi vagyunk azok, akik átlagosan eggyel kevesebb gyereket szülünk, mint terveztük, mi vagyunk azok, akiknek szükségük lenne a második fizetésre, napközbeni gyermekellátásra, mert tisztességgel szeretnénk felnevelni, iskoláztatni és útnak indítani az utódokat, és szeretnénk dolgozni, mert ezért tanultunk hosszú éveken át. Ezt a bejegyzést vitaindítónak szánom. Mivel magunk között vagyunk, ezért ez az írás – elnézést a kivételektől – a széles középrétegek gyermekvállalásának és felnevelésének segítésére koncentrál. Mi kellene tehát nekünk?

 

Család

 

Kezdjük a (családi) tűzhelynél:  a magyar családok nagyon értékkonzervatívak, ezért alakult úgy, hogy a mélyen katolikus Málta után Magyarországon a legalacsonyabb a női munkavállalók aránya az egész Európai Unióban. Apa mosdik, anya főz. Anya szoptat (10-ből hatan, ugye) és otthon van a gyerekekkel (a gyerek 6 éves kora előtt a nők 30 százaléka áll csak munkába). Apa dolgozik, a házimunka többnyire nem az ő gondja. A házasságok száma ugyanakkor csökken, ami a megszületendő gyermekek számát is visszaveti (ez sajnos tény). A válások aránya viszont nem javult. Szüleink javarészt még dolgoznak, kevés az a szerencsés, akinek tudnak segíteni nagyszülők, rokonok. A nagycsalád már nagyrészt a múlté. Sokan úgy nőttünk fel, hogy kevés anyai mintát láttunk, sokunk csecsemőkorától közintézményben nevelkedett. Az államszocializmus az emancipált, dolgozó egy-kétgyerekes nőt állította piedesztálra, a „hátébéket” gyanús, lusta, otthonülő mihaszna népségként mutatták be. Mi persze másképp csinálnánk, ha tudnánk, hogyan kell. (Talán ezért lógunk a neten...)

 

Támogató munkahelyi környezet

 

A nők karrierlehetőségei korlátozottak, kevés a női vezető, kevesebb a fizetésünk, rosszabb a megítélésünk (ha van gyereked, az a baj, ha nincsen, akkor meg miért nincs). Az atipikus foglalkoztatási formák (rugalmas munkaidő, távmunka, munkaidő- vagy munkakörmegosztás, projektszerű munkavégzés stb.) támogatásáról évek óta csak ködös ígéreteket hallunk. Ugyanígy vágyálom  a szülés előtti státuszba való visszatérés, de néhány magyarországi nagyvállalatnál is megkezdték már a folyamatos kapcsolattartást a kisgyermeket nevelő anyákkal, hogy ne távolodjanak el a benti világtól. Bevett európai gyakorlat a nagyobb vállalatok támogatása abban, hogy a munkahely biztosítson bölcsődei, óvodai helyeket, esetleg betegségből lábadozás idejére gondozót a gyerek mellé.

 

Következetes és kiszámítható családpolitika

 

1. Napközbeni ellátás

 

A munka világát és az esélyegyenlőséget érintő szabályozási kérdések mellett a legfontosabb kormányzati feladat a kisgyermekeket befogadó napközbeni ellátási rendszer kiépítése, a magánintézmények feladatátvállalásának támogatása. A bölcsődék létjogosultsága továbbra is viták tárgya (hány éves koráig jobb a gyereknek otthon), de az óvodai ellátás fejlesztése majd’ minden európai országban napirenden van. Ezek a munkavállalási formákhoz igazodó napközbeni és egész éves nyitvatartással segíthetik az anyák munkába állását. Az egyik lehetséges megoldás továbbá egy állami/önkormányzati bébiszitter-ügynökség felállítása a dolgozó anyák segítésére, nálunk azonban jellemzőbb a nagymamák vagy a családot segítő háztartási alkalmazott „bevetése” ilyen célokra.

 

2. Lakáspolitika, kedvezményes életkezdési hitelek

 

3. Adókedvezmények

 

Ilyen az eltartottak számát figyelembe vevő családi adózás, meghatározott ideig az anyák keresetének adómentessége (mint a legsikeresebb családpolitikát folytató Franciaországban), jövedelemadó-kedvezmény bébiszitter alkalmazása esetén, esetleg más engedmény a foglalkoztatása kapcsán, mint Németországban, Svédországban. A családi pótlékok rendszere kétféleképpen alakul: vagy minden egyes gyerek megszületését támogatják, mint az Egyesült Királyságban, vagy a „valahányadik” gyermekek után jár kiemelt támogatás (Franciaországban a 3. gyermek utáni támogatás egy éven belül eléri egy új autó árát). Az is eltértő, hány éves korig fizeti az állam.

 

4. Fizetett  gyermekgondozási szabadság

 

Jár a kedvezményes szabadságolás a gyermeket nevelőknek, de a betegszabadságok ügyében általában már nem bizonyulnak megértőnek. (Csak a kontraszt kedvéért: Franciaországban a legmagasabb a női munkaerő aránya. A nők 81 százalékának van munkahelye, a kétgyermekes anyák háromnegyede dolgozik. Hollandiában a foglalkoztatottak 44 százaléka dolgozik részmunkaidőben, nálunk alig 3.) A szülési szabadságok hossza nagyon eltérő: az EU Bizottság javaslata szerint 14-ről 18 hétre emelné, és a teljes fizetést garantálná erre az időszakra.

Az otthoni gyermekgondozás támogatása egyrészt lehet GYED-típusú, azaz arányban áll a korábbi keresettel (Norvégiában, Svédországban, Magyarországon, Franciaországban a második és többedik gyerek után hosszabb ideig jár). A korábbi átlagkereset bizonyos százalékát kapja az anya (itthon 70 százalékát). Norvégiában egy évig 90%-át, Svédországban 10 hónapon át a 80%-át és van két további hónap, egy csak az anyáknak, egy pedig csak az apáknak, melyben a kieső átlagkereset 90%-a jár. Svédországban további három hónapon át jár egy GYES-jellegű juttatás is. A másik végletet az Egyesült Királyság, Írország, Hollandia, Spanyolország és Portugália jelentik, ahol egyáltalán nem létezik gyermekgondozási segély.

 

Másrészt lehet GYES-típusú, mindenkinek járó, fix összegű. Franciaországban csak a második gyerektől igényelhető, de 3 évig, a volt szocialista blokk országaiban, Németországban és Finnországban 2-3 év a jellemző.

 

Ezeken kívül a gyermekneveléshez járuló kiadások csökkentése is előfordul: ilyen például a kedvezményes közösségi közlekedés, iskoláztatással kapcsolatos pénzügyi hozzájárulások vagy utalványrendszer alkalmazása.

 

(A GYES, GYED-adatokat  Tárkányi Ákos doktori disszertációjából vettem, amit elolvashattok itt)