Pénteken az Uzsoki Kórház egyik szülésznője tartott szülésfelkészítő tanfolyamot. A kórház mellett annak közelsége és a vele kapcsolatban olvasott pozitív posztok miatt döntöttem. Választott orvosom nincs, se választott szülésznőm, mondhatni, zsákbamacska lesz, kik fognak asszisztálni első gyermekem születésénél. Elöljáróban annyit mesélnék még magamról, hogy azok közé az emberek közé tartozom, akik minden változást, újdonságot nagy stresszként élnek meg. Napjaimat, és szinte az egész életemet rendszerbe szervezem, mert nekem így könnyebb. Nem szeretem a meglepetéseket, és a spontaneitás Makó-Jeruzsálem viszonylatban jellemez.
Én vagyok az az ember, aki fél éjszaka nem alszik, ha nem a megszokott útvonalán és/vagy megszokott autójával kell mennie valahova. Munkahelyre, társaságba lassan illeszkedek be. Azonban ha megtalálom a komfort zónám, vagy megszokom az újdonságot, onnantól kezdve magabiztos, talpraesett és pörgős vagyok. Csak kicsit tovább tart alkalmazkodnom, mint a környezetemben bárkinek, és fontos számomra, hogy az élet minden területén a tevékenységek rendszerben és rutinszerűen menjenek.
Azért volt fontos ezt leírnom, mert a tanfolyam egésze, nem a társaság vagy a szülésznő személy szerint, hanem maga a mondanivaló erősen kívül esett a komfortzónámon, és hazafelé el is sírtam magam (a sírás nálam évi 1-2 darab, nem jellemeznek szélsőséges hangulatok). Ennek nagy része benne lesz az alkalmazkodásban, azaz mire jön a kislányunk, addigra hozzászokom a pelenka-etetés-fürdetés trióhoz, és a számomra nélkülözhetetlen rendszer is ki fog alakulni, hiszen a párom hihetetlen nagy támogató erő és segítség. Viszont két dolog nem, és nem, és nem megy. Nem tudom beleszuszakolni az "úgyis megszokod, ne stresszelj" dobozba.
Az egyik a szülés. Nem, nem maga a tény, hogy szülni fogok. Hanem a körülmények. Kezdődött azzal, hogy mikor "illik" bemenni a kórházba. Mikor mit kell tenned, mikor zuhanyozz, mikor állj fel stb. Mit vigyél magaddal. Négy hálóinget. Azt mindenképp. Kérdem, minek. Szüléshez, meg majd vegyek fel tisztát, amíg benn vagyunk. Nem-nem, félreértjük egymást. Én nem a darabszámra kérdeztem, hanem a ruhadarabra. Miért pont hálóing? Tudom, h az olvasónak ez a felesleges szarrágás kategória, de 18 éve még a szekrényemben se volt hálóing. A felmerülő kérdésekre a válasz: bugyiban. Még télen is. Ha beteg vagyok, akkor póló pluszban. A lábamnál ott van a melegítő és az otthonka póló, ahogy kelek, már öltözöm is fel. Nos, nekem ez a komfortzónám.
Igenis, rosszul vagyok a gondolattól, hogy hálóinget kelljen felvennem. Nem szeretem. Valamint ha bemegyek egy kórházba, és látom a hálóingben, meg azokban az idétlen köntösökben lófráló embereket, mindjárt "betegnek" szólítom (magamban) őket. Miért nem lehet egy kórházban felöltözni??? Nem csak a szülészeten, hanem bármelyik osztályon. Ha van erőd, van lehetőséged, akkor miért jobb egy hálóingben lenni egész nap? Az már csak hab a tortán, hogy szerintem nő az ember kiszolgáltatottság érzése, ha egész napra pizsibe kényszerül.
Miért nem szülhetek pólóban? Vagy anyaszült meztelenül? Vagy zöld pöttyös fürdőruha felsőben hupilila sapival a fejemen?
Lhunara
