Tudom, nem dicsőség, hogy még a gyerek jóformán ki sem bújt a hasamból, fél kézzel a kocsit tolva, másikkal tervdokumentációkat és üzleti terveket böngészve sétáltunk a parkban. Nem menő, hogy a jobb kezemmel a hintát löktem, a ballal meg a telefonban diktáltam az árajánlatot. Már a babás játszótéren úgy néztek rám, hogy a fokozott szemmel verés tényét kimerítette a sok "bezzeganya", aki bezzeg csak a pelenkamárkákkal volt elfoglalva. 
Undorodtak attól, hogy én a saját bótomat csinálom, nem frusztrál a „hová megyek vissza dolgozni” kérdésköre. Kicsit furán is hangzott köztünk a társalgás, mert soha nem voltam képben az "olcsóbbik" papi és a "másik bálás pelenka" témakörében, nem voltam se vakon bio, sem korai kólapárti, sem waldorfos, sem magánóvodás.
Az egyszerű úton próbáltam járni, és nem szóltam rá a gyerekre, ha káromkodott, amennyiben választékosan és helyesen, jó időben használta a szavakat. Mondjuk a kekec BKV ellenőrt, vagy a kerékbilincselős rohadékot, esetleg a sunyin hátba vágós nagyfiúkat elküldte a búsba. (Olyanokról van szó, hogy például nem mondjuk bácsira, hogy picsa, legfeljebb hogy pöcs ... mert a fogalmazás az lényeges! Ezt is ma tudtam meg tőle!)
Az én gyerekem afféle modern szellemiségű Internetes vállalkozó család egykéje. Itthon mindenki pörög, mint a búgócsiga, és igyekszünk a gyerekkel minőségi időt tölteni, és a lehetőségek és a tudásunk szerint a legjobbat adni neki, mint minden más család. A gyerek pedig szépen fejlődik, és szépen utánozza a környezetét.
Így fordult elő az is, hogy le kellett ülnöm az előszobában a földre (félúton a háló és a gyerekszoba között) és a homlokráncolós hatévestől végighallgatni: be akar venni engem az üzletbe.
- Úgy döntöttem, céget alapítok! Szükségem van a tapasztalatodra, anya! Beszállsz? – kérdezte olyan komolyan, mint aki most jött az ügyvédjétől és már megcsináltatta az első névjegykártyáit is. Iszonyú erőfeszítésbe került, hogy ne röhögjem el magam, ne csókoljam össze a pofikáját, hanem szerepben maradva komolyan tudjam venni őt.
- Nagyon megtisztelsz, Mici! Mégis milyen cég lesz ez? Mesélnél róla?
- Az a neve, hogy Teleportál, és ez egy nagy oldal lesz az Interneten, amin írások lesznek meg rendezvények. És nekem fog dolgozni a Leni, a Leó, a Petike és a Bécó is. Peti felel majd az írásokért, a Leni majd bevásárol nekünk, a Leó kiszámolja a dolgokat a Bécó meg ügyel a rendre, mert úgy is rendőr akar lenni … és majd járunk sajtótájékoztatókra, meg rendezvényhajóra! (Valamiért a rendezvényhajó kifejezést roppantul imádja, bár nem tudom hol szopta be.)
- Te leszel az egyetlen lány, Micus? Csupa fiúk lesznek a cégedben?
Ráncolja a homlokát, gondolkodik, majd kiböki:-
- Szandra, a szomszéd lány jöhet. Ő lesz a felelős a művészeti dolgokért. De csak iskola után!
Ezen a ponton már a nyelvemet haraptam, hogy ne röhögjek a féltékeny kis csirkén, de azért hízott a májam, mint a Márton napi libának, hogy lám-lám, milyen okos az én kislányom! Korrektül felépített egy céget fejben, kiosztotta a pozíciókat és bizony, engem szeretne bevenni társnak, mert a tapasztalatomra van szüksége. Hát igen – ez a vállalkozó anyák álma.
Aztán becsörgött a szobájába, mondván dolga van, most ne zavarjam egy kicsit holmi pakolással és rendrakással. Kinyitotta a laptopját (még nem tud írni, játszani szokott rajta, velem, mert a magyarázatok kellenek a játékokhoz!) elkezdett a billentyűkön gépelni. Kisvártatva kirohant:
- Gyere, gyere, azt hiszem az Interneten közel jutottam a te portálotokhoz!
Azonnal rohanok! Ezt meg kell nézzem! A képernyőn a felirat: „A kiszolgáló nem található”
Szóval van még hová fejlődni …
… és persze megsúgom: azonnal megnéztem, hogy a gyerekem kitalálta domain nevet meg tudom-e vásárolni. Sajnos már nem szabad. De ha valaki ismeri a tulajdonost, mondja meg neki, hogy még 10-12 év nyugalma van, de aztán kösse fel a lenge magyar alsóneműt, mert jön a következő generáció!
Utcamacska
