„Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, ami összetörte a testem, a másik Diego.” Frida Kahlo egész életében szenvedett azoktól a sérülésektől, amiket balesete során szerzett. Mégis, házassága terhét ezekhez méri. A nála jóval idősebb nőcsábász festőtől, Diego Riverától nem tudott szabadulni. Bonyolult kapcsolatuk, az összetört szív és összetört test fájdalmai fonódtak össze Frida különös, szürrealista hatású festményein. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy a festőnő saját jogán kapja meg az elismerést és ne úgy emlegessék, mint Diego Rivera festegető feleségét.
Frida aradi zsidó származású nagyszülei Németországba emigráltak. Fiuk, Carl Wilhelm Kahlo szülei halála után 1891 –ben a Borussia teherhajó fedélzetén kivándorolt Mexikóba. María Cárdenával kötött házasságot, két lányuk született, Maria Luise és Margarita. A férfi – aki keresztnevét időközben Guillermora változtatta – fiatalon megözvegyült, s rövid időn belül feleségül vette a spanyol – indián származású Matilde Calderón y Gonzálezt. Bár az asszony később bevallotta Fridának, hogy csak azért ment hozzá, mert emlékeztette egykori német szeretőjére, házasságukból négy lánygyermek született, Matilde, Adriana, Frida és Christina. A két első házasságból született lányt apjuk kolostorba küldte. Magdalena Carmen Frieda Kahlo y Calderón1907. július 6. -a esős reggelén született a Kék házban, Coyoacánban, Mexikóvárosban. Hat évesen gyermekbénulásban betegedett meg, később hosszú szoknyákkal leplezte deformálódott jobb lábát.
Jó képességű kislány volt, gyakran segített fotográfus apjának. ( A férfi Porfirio Diaz tábornok jóvoltából állami megbízásokat kapott, a mexikói nemzeti kulturális örökség legfőbb hivatalos fotográfusaként tevékenykedett. A család az 1910 –es forradalomig jólétben élt.) Frida jól tanult, orvosnak készült. A Secular Preparatoriába, Mexikó egyik legnívósabb iskolájába járt, egyike volt a 35 lánynak, aki a kétezer fős intézményben tanulhatott. Társai sokat csúfolták lába miatt, mégis magabiztos, érdeklődő fiatal nő vált belőle, aki gyakran hordott férfiruhát, politizált, tagja lett a "Los Cachuchas" baloldali csoportnak, festeni kezdett. A híres murálfestő, Diego Rivera ekkoriban festette Teremtés című falfestményét Frida iskolájának előadótermében. Bár felkeltette a fiatal lány érdeklődését, Frida Alejandro Gomes Ariassal, a "Los Cachuchas" vezetőjével járt akkoriban. Rajongott a forradalmi eszmékért, nevét Friedáról Fridára változtatta, és ezentúl 1910 -et, a forradalom évét jelölte meg születési évének.
1925. szeptember 17. –én, mint mindig, Frida hazafelé tartott az iskolából, Alejandróval buszra szálltak. A jármú egy villamossal ütközött. Senki sem szenvedett olyan súlyos sérüléseket, mint Frida. Egy fém kapaszkodó rúd fúródott a testébe hátulról, medencecsont – törést, gerincsérülést és többszörös lábtörést szenvedett. Az esés közben leszakadt róla a ruha, s egy mellette ülő férfi táskájából – talán aranyműves lehetett – aranypor szóródott a testére. Egy közeli bár biliárdasztalára fektették a Vöröskereszt érkezéséig. Nem volt sok esélye. Három hónapig ápolták kórházban, de hazatérte után sem kelhetett fel az ágyból. Vasfűzőt viselt, szörnyű fájdalmak gyötörték. Édesanyja, hogy enyhítse szenvedését, egy különleges festőállványt csináltatott, az ágy mennyezetére pedig felszereltetett egy tükröt, hogy Frida festeni tudjon. 1926 –ban született meg első komoly portréja, az Önarckép bársonyruhában. Önmagát festette már akkor is, elmondása szerint azért, mert magányos volt és mert saját magát ismerte a legjobban. Két év telt el, mire Frida újra járni tudott és folytathatta életét. 21 évesen belépett a kommunista pártba, baloldali értelmiségiekkel ismerkedett, művésztársaságokba járt. Újra találkozott Diego Riverával, aki hosszú külföldön töltött évek után újra Mexikóban élt és alkotott. A férfi kövér volt és bár a legnagyobb jóindulattal sem lehetett jóképűnek nevezni, a nők rajongtak érte. 21 évvel volt idősebb Fridánál, a lány mégis hozzáment. 1929. augusztus 21-én házasodtak össze. Frida a kedvéért még főzni is megtanult, megnövesztette haját és nőies ruhákat hordott. A Tehuantepeci-szoros környékén élő indiánok népviseletét öltötte magára. Ez az öltözet nem volt szokatlan akkoriban, a baloldali fiatalság előszeretettel viselte, utalva a nemzeti gyökerek megőrzésének fontosságára. Mivel a tehuák matriarchális társadalomban éltek, a ruha a feminista eszmék jelképévé is vált ott és akkor. 1930 és 1933 között a pár az Egyesült Államokban élt, ahol Diego Rivera több falfestmény elkészítésére kapott megbízást.
Élénk társasági életet éltek, de Fridát honvágy gyötörte. Bár tudta, hogy a balesetben szerzett sérülések miatt nem vállalhat gyermeket, nem hallgatott az orvosokra. Vetélését és a kórházban töltött napokat a Henry Ford Kórház vagy A repülő ágy című képén festette meg. Ekkor jutott tudomására, hogy férje viszonyt folytat egyik segédjével. Nem ez lehetett az első alkalom, s nem is az utolsó, Rivera rendszeresen megcsalta őt a későbbiekben is. Frida második, majd harmadik magzatát is elvetélte. Fájdalma és Diego iránt érzett kusza érzései festményein köszöntek vissza. Az elismerés még váratott magára, Diego azonban látta tehetségét: „a művészet történetében ő volt az első asszony, aki tökéletesen és megalkuvást nem ismerő őszinteséggel, sőt azt mondhatnánk, higgadt könyörületességgel jelenítette meg a csakis nő által megtapasztalható általános és konkrét élményeket.”
1934 –ben visszatértek Mexikóba. A főváros San Angel nevű részébe költöztek. Mivel Diego viszonyt kezdett Frida húgával, Christinával is, az asszony összeomlott. Még mindig szerette. Fájdalmát a Csak néhány szúrás volt! című festményen örökítette meg. Egy 1935. július 23. –án kelt levélben így írt neki: „… az összes levél, az összes szoknyaepizód, a női „angol”-tanár, cigány modell, „jó szándékú” asszisztens, „messziről jött meghatalmazott követ”, csak megannyi flört, hogy a mélyben te meg én nagyon szeretjük egymást és így keresztülmehetünk számtalan kalandon, ajtódöngetésen, káromkodáson, sértésen, nemzetközi hivatkozáson – mégis mindig szeretni fogjuk egymást… Mindezek a dolgok rengetegszer elhangzottak a hét év alatt, amióta együtt élünk, és az összes dührohamom mind csak arra volt jó, hogy megértsem, jobban szeretlek, mint a tulajdon bőrömet, és ha talán te nem szeretsz is ugyanígy, azért valamennyire mégis szeretsz. Ugye így van?... Mindig azt remélem, hogy így fog folytatódni, és ezzel meg is elégszem.” Többé azonban nem kötötte a Diegonak fogadott hűség. Kapcsolatba bonyolódott a házukban vendégeskedő fotográfussal, a magyar Muray Miklóssal. Gyönyörű képek születtek Fridáról, de hiába szerette a férfi a temperamentumos, művelt asszonyt, nem tudott Diego helyébe lépni. Így írt Fridának: „Hárman voltunk, de valójában csak ti ketten számítottatok. A hangja hallatán hullajtott könnyeid árulkodtak erről. Mindörökre hálás leszek a boldogságért, mellyel mindennek ellenére nagylelkűen megajándékoztál.” Muray sokat tett azért, hogy Frida később megrendezésre kerülő New York –i kiállítása létrejöjjön. 1937 –ben több festő mellett Frida képeit is kiállították egy mexikói kiállításon, 1938 –ban pedig Julien Levy New Yorkban kiállítást rendezett Frida festményeiből. Frida számára szokatlan volt, hogy bárki is érdeklődhet képei iránt, hiszen ő inkább csak magának festett.
Festményei önéletrajzi ihletésűek, a mexikói hagyományok és a prekolumbián kultúra erős hatással voltak rá. Többnyire önarcképeket festett, a rezzenéstelen arcot körülölelve könnyen értelmezhető szimbólumokkal, melyeket éppen aktuális érzései és életeseményei határoztak meg. „Úgy vélték szürrealista vagyok, de nem vagyok az. Soha nem festettem (rém)álmokat. A saját valóságomat festettem meg.”- mondta művészetéről. Petz György Fölvett arc – Szerelmem, Mexikó című életrajzi könyvében így írt Frida önarcképeiről: „Iszonytató magány, betegség lappanghat az ilyen személyiség álarca mögött, folytonos feldolgozásra váró, gyógyításra szoruló elem. Magát teszi mítosszá, a világ ő. Jó tulajdonságai és hibái egyaránt mitikus méreteket ölthetnek.” A New York –i kiállítás sikeres volt, több képet eladott és megrendelésekkel tért haza. 1939 –ben Párizsban mutatta meg képeit, de művészetét nem fogadta olyan lelkesen a közönség, mint Amerikában. A Louvre azonban megvásárolta The Frame című festményét. Frida csalódott az európai közönségben, londoni kiállítását lemondta.
1939 –ben a házaspár elvált. De Frida nem tudott Diego nélkül élni, egyszerre szerette és gyűlölte. Egy 1940 –ben festett képen, amin levágott hajjal és férfiruhában ábrázolta magát, Diegonak üzent: ne nőiességéért szeresse, hanem szellemi partnerként tekintsen rá. Frida önarcképein a haj gyakran kapott fontos szerepet. Az arc kifejezéstelen, de a különböző hajviseletek, a ruha és az alakot körülvevő tárgyak elmesélik a kép történetét. Egy év telt el külön, majd Frida és Diego újra összeházasodott. „Feleségül fogom venni, mert nagy szüksége van rám.” – vallotta az öntelt Diego Rivera egy barátjának. A se veled, se nélküled kapcsolat folytatódott. A párizsi Orangerie Múzeum igazgatója, Marie-Paule Vial 2013 –ban közös tárlatot rendezett a két művész képeiből Így nyilatkozott róluk: „Nagyon szenvedélyes párt alkottak. Egy haraggal, veszekedésekkel, őrülettel átitatott szerelemben éltek.” A pár 1941 –től újra Coyoacánban élt. Frida örömét Önarckép hajfonattal című festményén fejezi ki – újra él, szerelmes, boldog.
A Mexikóban politikai menedékjogot kérő Lev Trockij és felesége Natalia a pár házában vendégeskedett. Frida rajongott a férfi által képviselt eszmékért, Trockij pedig Frida főztjéért és szépségéért. Szeretők lettek. Kapcsolatuk addig tarthatott, míg Trockij és felesége az asszony nyomására el nem költözött a művészpártól. Frida neki ajánlotta Függönyök között című önarcképét. Voltak mások is, Frida kapcsolatba került Isamu Noguchi szobrásszal, a galériatulajdonos Julien Levyvel, a német műgyűjtő Heinz Berggruennel és voltak női szeretői, többek között a Costa Rica -i Chavela Vargas énekesnő. De mindannyian csupán futó kalandok maradtak Frida életében.
Frida erős nő volt, aktívan politizált, festett és tanított, társasági életet élt, számos kiállításon részt vett, annak ellenére, hogy mindennapjait megkeserítették a buszbaleset következményei. A La Esmeralda nevű művészeti iskolában oktatott festészetet, de állapota romlása miatt már csak otthonában, Coyoacánban tudta fogadni a növendékeit. Élete során több, mint harminc műtétet végeztek el rajt, vasfűzőt viselt. Bár a halál ritkán jelenik meg festményein, a beteg gerinc, a fizikai fájdalom visszatérő témája. A törött gerinc, A megsebzett szarvas vagy Én, a szegény kicsi szarvas vagy A remény fája, Tarts ki! című képek mesélnek a szenvedésekről. Orvosaival bizalmas kapcsolatban volt. Dr. Eloessert vagy Dr. Farillt több képén megörökítette, képeket ajándékozott az őt kezelő orvosoknak. 1948 –ban belépett a Mexikói Kommunista pártba. Halála előtt egy barátjának ezt mondta: „Csak három dolgot akarok az életben: Diegoval élni, folytatni a festést és kommunista párttagnak lenni.” A gyermekről le kellett mondania, férjét azonban nemcsak társként, hanem szinte gyermekeként is szerette. 1949 –ben festette meg A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld, Én, Diego és Senor Xóloti című képét, amin vászonra vitte ezt a különös érzést.
1950 –től kerekesszékbe kényszerült. Képei melankolikussá váltak, Frida gyakran nyúlt az italhoz. „Ittam, hogy elfojtsam a fájdalmamat, de az átkozott fájdalom megtudta, hogy lehet úszni, és most eláraszt, ahogy illik, és ahogy lenni szokott.” – állt naplójában. 1953 –ban egy fekély miatt jobb lábát amputálni kellett. Folyamatos fájdalmak gyötörték, ecsetkezelése durva, elnagyolt lett. Már nem segítettek a gyógyszerek. Mégis elment harmadik önálló mexikói kiállítására, egy ágyban vitték be a terembe, díszes tehua népviseletben. Már nem tudott tanítani sem. 1954 nyarán tüdőgyulladást kapott, mégis elment az USA guatemalai beavatkozása ellen tűntetni. Egy héttel később, 1954. július 12. –e éjjelén halt meg. Bár az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg, nem zárható ki, hogy öngyilkos lett. Gyógyszeres fiókjában több üres fiolát találtak, s élete utolsó estéjén férjétől is elbúcsúzott. Naplóját így zárta: „Remélem, örömteli az elmúlás... és soha nem térek vissza... Frida.” Testét a Szépművészeti Palotában helyezték el, több, mint hatszázan rótták le kegyeletüket földi maradványai előtt. Kérésére még aznap elhamvasztották. Diego egy prekolumbián cserépedényben helyezte el hamvait, a Kék házban. Úgy rendelkezett, hogy halála után hamvasszák el és porait keverjék össze Frida hamvaival. Új felesége és lányai azonban nem teljesítették kérését.
A La Casa Azult, a Kék házat Diego Rivera a mexikói államnak adományozta. 1958 –ban itt nyílott meg a Frida Kahlo Múzeum. A festőnő igazán elismert csak az 1977 –ben, Mexikóváros Szépművészeti Palotájában megrendezett nagyszabású kiállítása után lett, mely körbeutazta Amerikát. Sikeréhez a feminista mozgalmak elterjedése is hozzájárult. 2002 –ben Salma Hayek főszereplésével készült film életéből.
Juditty
Forrás:
Oláh Szabina: Frida Kahlo öngyógyító művészete LAM, 1. évfolyam, 2. szám.
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/nok_a_muveszetben/
http://nokert.hu/index.php/ni-arckepcsarnok/kepzmveszek/378-viva-la-vida-avagy-frida-kahlo-eletutja
https://www.artsy.net/artist/
Híres szerelmes levelek Összeállította: Ronald Tamplin
http://ifjukekharisnya.blog.hu/2011/04/07/negy_inspiralo_norol_ii_resz_egy_verbeli_mexikoi_no_1907_1954#more2808343
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
