Amikor azzal a bizonyos pasival randiztam első alkalommal, akit ma a férjemnek nevezek, hát... Nem volt általános randinak nevezhető. A randink előtt két nappal kezdődő méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam. Az orvos közölte, hogy csonkolni kell, de ezek után tuti, ami ziher, meg kell küzdeni a babáért, ha akarok a későbbiekben.
Akkor is anya leszek!
Ezt is letojtam, ha akarok, nekem kell, meglesz. Mindegy, milyen módon, hova fogan, kinél fogan, az én gyerekem eltalál hozzám. Bármi áron.
Szóval így az előzmények tudatában, az első randink hamar átcsapott keserves és erőltetett őszinteségi rohamba.
„Figyelj, Zé, nagyon szimpatikus vagy, de tudnod kell valamit. Kezdődő méhnyakrákom van, és nagyon nem ismerjük egymást. Nem vagyok kertész, hogy kerteljek itt neked, elmúltál 30, nincs se kutyád, se macskád, nem tudom, egyáltalán akarsz-e családot, de nekem nincs időm vacakolni holmi hülyegyerekekkel, volt rá elég időm elég jelentkezővel. Amint meggyógyulok, nekiállok a babázásnak, akár férfival, vagy anélkül... Nem akarlak megijeszteni, de kb. három évem van, hogy családom legyen, nem akarok kifutni az időből. Ha ez megriaszt, menj nyugodtan, maradjunk haveri kapcsolatban, de sajnos nem kezdhetek bele egy kapcsolatba most, hogy beteg lettem, megint... Ja, igen, volt egy ITP-m. 12 évig tartott... A génállományom buli... khm szóval... köszönöm az estét.”
Csak állt és nézett rám, láttam rajta, hogy új neki, hogy valaki az arcába mondja a tutit, de nem ment el. Nem mondta, hogy akarlak, nem volt csöpögés, csak maradt és kész... Találtam egy FÉRFIT, aki tudja kezelni, ha őszinte vagyok, vagy megdöbbentő... És mindezt angol eleganciával és lazasággal... Ez tetszett... Hajnalig beszélgettünk, másnap segítettem neki költözni, puszta baráti alapon.
Láttam rajta, hogy váltott a tudata reggelre, de egy szót sem szólt az információáradatról.
2013. november 1. volt és rohadt hideg...
A beköltözésem napján rendeztem a konyhát. Volt elég baja, gondoltam, segítek. Dobozoltam, mosogattam, pakolásztunk. A személyes dolgait nem akartam rendezgetni, végül is friss ismeretségre mit kolbászolnék én a vagyontárgyak között?
Az új lakásban automatikusan elfoglaltam a konyhát. Megint. Folyamatosan megkérdeztem, hogy mit hova szeretne, hogyan képzelte el, mik a tervei. Egy darabig hallgatott, nem szólt semmit, majd egy mondattal elintézett.
„Pakold, ahogyan neked kézre áll, magadnak rendezed be a konyhádat...”
Így is lett. Nem bútoroztunk össze egyből, de végig ott volt, amikor megműtöttek, és hozzá mentem haza. Egy hétig ápolt, főzött rám, a széltől is óvott. Semmi sem történt közöttünk addig, amíg teljesen fel nem épültem, csak két idegen voltunk, akik tudják, mit akarnak, és már azt is, kitől. Kimondatlanul, csak úgy megszerettük egymást. Nem volt benne ármány, hátsó szándék, testiség, csak a beszélgetéseink és a gondoskodás.
Ő nem tudom, mit nyert, vagy mit látott ebben az egészben... én a lottó 5-öst kaptam csak úgy kézbe, minden „cserébe akarok tőled valamit” nélkül.
Hol a francban voltál eddig, te csodalény? Erre a kérdésemre lekapcsolta a lámpát és a karjába vont. Úgy aludtunk el, mint a gyerekek, akik a legjobb barátokká váltak egy játék után.
Minden este arról álmodtam, hogy ez a férfi lesz az, aki megérdemli a gyermekáldást, akinek szülni fogok egy gyereket, bármi áron. De hogyan??
Szabóné Niki
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
