Kisztihand arról mesél, hogy toltak ki vele a főnökei, miután elmondta a munkahelyén, hogy babát vár.

photo © 2009 Raúl Hernández González | more info (via: Wylio)

 

Az ígért állandó státusz helyett a határozott idejű megbízási szerződését hosszabbítgatták, majd a szülési szabadság megkezdése után három nappal úgy döntöttek, hogy ennyi volt – erről viszont csak egy hónappal később értesítették a kismamát. Amikor kiderült az egész, az anyukának már nem volt ereje perelni.

Első munkahelyem diploma után igazi poszt-szocialista „kerüljük a munkanélküliséget”, „töltsük fel az álláshelyeket”, nem piacgazdaságba illő, kényelmes állás volt. A Cégnek azon kívül, hogy minden munkavállaló kb. 8 órát töltsön el a munkavégzés helyszínének közelében, nem nagyon volt elvárása. Ezen szabálynak megfelelően az egyetemista barátnőmmel próbáltuk a napokat értelmesen kitölteni. Munkaidőben neteztünk, nyelvet tanultunk, 2 órákat ebédeltünk (ezek minden lógós helyen alapnak számítanak), sportolni, kiállításokra, kávézókba, moziba jártunk, sőt teszt-vezetésre is eljutottunk. Mi a legabszurdabb tevékenység, amit munkaidőben végeztél? A teszteléssel, amit egy perc alatt a mosdó magányában el lehet intézni, dobogóra sem lehet kerülni.

Alap munkarendünk a 8 óra közeli érkezéssel indult, természetesen a késés bárminemű szankcionálása nélkül. Majd következett a hírolvasás, reggeli, chatelgetés, rövid alvás a gép előtt. Később elkúsztunk sportolni, majd fél óra nyelvtanulás után ebéd. Lehetőleg olyan helyen, ahol lassú a kiszolgálás. Hipp-hopp eljutottunk 3-ig, amikor már csak 1 órát kellett az irodában tespedéssel tölteni, vagy a környék utcáin sétálgatni. 4:00-kor start haza, vagy bármi izgalmasabb program irányába. 1 év alatt 2 oldalnyi értékelhető Excel-táblát tudtam felmutatni, pedig nem vagyok egy Schrödinger. Nem megdöbbentő módon Vörös Ördög, a nagyfőnök, kirúgott. Bánta a fene, majd egy évnyi fizetést kaptam a sajnálkozás mellé. Volt miből utazni legalább.

Pár év múlva visszakerültem a Céghez, más részleghez, más helyszínre, más munkatempóhoz, bár a munkaidő itt is alulról súrolta a 40 órát hetente. Majd egy évvel később terhes lettem. És itt jön a lényeg: határozott idejű szerződésem a 13. héten telt le. Én, hülye: a 12. héten a babásodást bejelentettem a főnökömnek, aki ötölt-hatolt, majd az ígért állandó státusz helyett hosszabbítgatta a szerződésemet egészen addig, míg egy átszervezés kapcsán újra Vörös Ördög vált a döntéshozómmá. Aki a szülési szabadságom megkezdése után 3 nappal nem hosszabbította meg a szerződésemet, bár erről csak egy hónappal később értesített.

Nem pereltem, hogy miért? Nem volt energiám életem első gyereke mellett, aki gyomorfertőzéssel jött haza a kórházból, s így enni sem akart. Én meg kapkodtam össze-vissza, a gyerekorvos és a védőnő szart rám, s nekem csak az kattogott a fejemben, hogy éhen hal, éhen hal. A gyerekem, akiért én vagyok felelős, és senki más. Hetekig gombóccal a torkomban próbáltam tüzet oltani, miközben biztos voltam benne, hogy felesleges a küzdelem. A cici, a cumisüveg, a pohár, az anyatej, a tea, a tápszer, s ennek különböző formái mind csődöt mondtak. Nem halt éhen a gyerekem, sőt gyönyörűen fejlődött, én pedig elgondolkoztam, mit kéne tenni munkaügyben.

A szokásos konfliktuskerülő módon azt választottam, hogy semmit. Pontosabban, hogy Vörös Ördögnek ugyanazt kívánom, mint amit én kaptam, munkanélküliséget a lehető legrosszabb pillanatban. Három év alatt szinte el is felejtettem az engem ért igazságtalanságot, mikor jött a hír, hogy Vörös Ördögöt kirúgták, nyugdíj előtt pár évvel. Azóta sajnáltatja magát, mert az évi 12 millió nettójából 15 év alatt semmit sem tudott félrerakni, s most nyomorog, s tülekszik az Andrássy Úton a Munkanélküli Hivatal előtt. Szerintem megérdemelte. Vörös Ördög sírva mesélte egy közös ismerősünknek, hogy milyen szar az élet, s Ő soha senkit nem tenne ki ilyennek. Ja, nem, senkit… csak engem. Nem fektetek energiát a velem rosszul bánó emberek megregulázásába, mert abban hiszek, hogy visszakapják, s IGEN, így lett. Mi életed legnagyobb elégtétele? Nekem ez.

Kisztihand