2006-ban megvettem belvárosi kis lakásomat, hogy majd ha egyszer valakivel összekötöm az életem, legyen honnan elinduljunk és továbblépegessünk együtt. Négy évvel ezelőtt, megismerkedésünkkor férjem szobafestőként dolgozott, én irodában dolgoztam/dolgozom. Most mindketten 35 évesek vagyunk és egy éve házasok. Páromnak munkahelye van, csak munka nem mindig. Három éve nincs bejelentve, se TB, se nyugdíj… se semmi. Az előtte levő 10 évből is kb. 2-3 évig volt bejelentve. Az esküvőig a lakásomban laktunk, viszont a hitel törlesztőrészlete gyakorlatilag a fizetésem 100 százalékát elviszi.
Esküvő után úgy döntöttünk, hogy párom apukájához költözünk (sokat hívott), oda, ahol ő amúgy is lakott (édesanyja régen meghalt). Gyereket szeretnénk, korban ott vagyunk már mindketten és nem szeretnénk tovább húzni. Ha a lakásban maradunk, a párom fizetése nem elég a hitel törlesztésére (már amikor van), amit az állam bácsi adna, ha gyereket szülök, az kajára meg számlákra sem futná. Szóval sakk-matt helyzet. Költöztünk. Kétszobás kertes ház, örültem neki, mindig is vágytam rá, kicsi, de rendbe rakjuk, kicsit kibővítjük és okés lesz. Ami viszont ez után következett, arra nem számítottam. Az addig kedves apósom ma már a legkevésbé sem az.
Indultunk onnan, hogy a 14 éve meghalt felesége használt bugyija még kimosott állapotban sem alkalmas edények törölgetésre, ha a húslevet a konyharuhával a földről feltörli, az már nem tiszta – akkor sem, ha előtte egy órával vette ki a szekrényből, a vécét használat után ki kell takarítani… stb.
Fogalma sincs arról, hogy hol ér véget egy vicc, és honnan sértés, gond nélkül lekurváz mások előtt (értsd. ha meleged van, nyugodtan vetkőzz le, mi meg majd bámulunk, mármint az egyik szomszéddal), a menyem nem iszik – eleget… stb (egyáltalán nem iszom). Amikor szóvá tettem, akkor nem értette, hogy mi bajom és én rossz vagyok vele, ráadásul még humorérzékem sincs.
Mindenbe beleszól, a szomszédot addig piszkálta – mert az nem X napon ültette el a paradicsomot – amíg már nem volt hozzá idege, és mind kihúzogatta a földből. Beleszól, hogy hova állok az autóval, hogy vágom fel a salátát, hogy fogom a felmosót, az asszony nem így rakta el a savanyút, ne azt az ablakot nyissam ki szellőztetni, hanem a másikat, a húgom gyerekei ne hangoskodjanak az udvaron, mert lehet, hogy valamelyik szomszéd vasárnap 2-kor aludni akar, és ne játsszanak a kutyával, mert szegény kutya elfárad (egy életerős, vidám kölyök puliról van szó).
Bárki bármire rádumálja: csöngetnek a kapun – „akar kevesebbet fizetni a gázért?” – „igen” – „jó, akkor itt írja alá” – „jó” – és aláírja. A cég felmondja előzőnél a szerződést, onnan levelet küldenek, hogy sajnálják a felmondást, ha tényleg akarja, írja alá lent és küldje vissza. Aláírja, visszaküldi. Újabb levél, ha meggondolja, magát írja alá, küldje vissza – aláírja visszaküldi. Másik cég – ha akarja a szolgáltatást írja alá és küldje vissza. Aláírja és visszaküldi. Fogalma sincs, mit csinál. Aztán 2 hétig telefonálgatunk, és intézkedünk, mire kibogozzuk. A ház fele az ő nevén, félünk, hogy valami hülyeséget csinál.
"Vegyen párnát, paplant – jó ajánlat" – megveszi – kb. 20 paplan tornyosul a szobájában a kanapén, mert nincs hova rakni. „Akciósan leszigeteljük az ablakát nem fog fázni” – „jó” és aláírja szerződést, amit visszamondani nem lehet, előleget fizet. Pár éve lett komplett megcsinálva, azt elfelejtette.
Az nála, hogy házasok vagyunk, fel sem merül. Akkor sem, amikor épp együtt voltunk a férjemmel és kopogás nélkül ránk nyitott. Párom kizavarta, ezen vérig sértődött. Annyit fűzött hozzá „elnézésképpen”, hogy „ilyenkor?”
Kb. 3 hete a szokásos vécés jelenet után kiborultam, kiabáltam – kikérte magának a kiabálást, mert az árt az idegeinek. És ha nem tetszik, menjek ki az udvarra és intézzem ott a dolgomat. Szóval felháborodott, hogy ne kiabáljon neki a hülye p…a, és nemes egyszerűséggel megrúgott. Úgy comb tájékán talált el. Másnap közölte a férjemmel, hogy én költözzek el. Nem mi (a férjemmel) – én!
A rúgás után nem tudom, mi jön – mi jöhet még. Költözni nem akarok, gyereket szeretnénk, másként esélyünk sincs. Ráadásul már nem kevés pénzt beleraktunk a házba. Azóta nem beszélek vele. Ezen meg van sértődve, mert milyen vagyok, hogy hozzá sem szólok. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, fel sem fogja, hogy mit tett. Nem tudom, mit tegyek, dühös vagyok rá, gyűlölöm. Párom kettőnk közt, simítani próbálja, de lassan nincs amit. Mellettem áll, de ugyanígy tehetetlen.
Mit tegyünk valakivel, aki fel sem fogja, hogy mit tesz? Egyik nap lehápéz és megrúg, másnap pálinkával kínál és megsértődik, hogy nem iszom (máskor sem tettem, utálom a pálinkát). Kulturált családban nőttem fel, művelt emberek a szüleim, soha nem fordult elő fizikai agresszió, sértegetés … és fogalmam sincs, mit kellene tennem.
Erika
