Tünde gyermekorvos vitamin gyógyszer gyereknevelés

Sosem felejtem el, amikor jó pár évvel ezelőtt az akkor kétéves lányom megkóstolta a mosóport, én pedig kétségbeesve hívtam a gyerekkórház ügyeletét, hogy be kell-e rohanni vele, és hogy egyáltalán mi a teendőm. Bemondtam a mosópormárkát, a vonal végén pedig megnyugtattak, hogy nem lesz a gyereknek semmi baja. Bár szerencsésen végződött ez az eset, de onnantól kezdve még jobban figyeltem arra, hogy elzárjam a rájuk nézve veszélyes dolgokat, valamint többször beszélgettem velük és elmagyaráztam nekik, hogy mihez nem szabad nyúlni és miért. (Egyébként a gyerekek rém leleményesek és rettentően kíváncsiak, azaz 100 százalékig sosem lehetsz benne biztos, hogy nem kerülnek veszélybe.)

Nemrég például a hétévesem került érdekes helyzetbe. Tudja, hogy a gyógyszerekhez nem nyúlhat és azt is, hogy miért nem. (Nem is tud, külön szekrényben tartjuk ezeket, magasan.) Viszont úgy gondolta, hogy bevesz egy szem D-vitamint (a konyhaszekrény alsó polcáról vadászta le). (A családom rendszeresen szedi a D-vitamint, orvosi utasításra). Viszont hiába tud már olvasni, nem tűnt fel neki, hogy nem D-t, hanem A-t vett be (gratulálok a csomagolástervezőnek, pontosan ugyanolyan a két levél, csak a D-nél feketével, az A-nál meg barnával van felírva a termék neve – ugyanolyan betűtípussal, nekem is meg kell néznem alaposan, mielőtt bevenném). És a biztonság kedvéért rögtön kettőt. Azonnal felhívtam két házinővér barátnőmet, akik megnyugtattak, hogy nem lesz semmi baja a gyereknek, de ha lehet, pakoljam el a vitaminokat is a konyhaszekrényből.

Ismét leültettem a megszeppent elsősömet és ismét elmagyaráztam neki, hogy bár a vitamin nem gyógyszer, de okozhat bajt, ha nagyobb mennyiségben szedi be. Megegyeztünk, hogy innentől kezdve csak és kizárólag a gyerek C-vitaminos dobozba nyúlhat be és vehet be naponta egy szemet, de azt is csak akkor, ha látom.  A biztonság kedvéért a többi vitaminomat is eltettem. A téma viszont nem hagyott nyugodni, megkérdeztem Dr. Kovács Tibor gyermekorvost, hogy veszélyesek-e a vitaminok a gyerekeknek, és hogy mire kell figyelnünk az alkalmazásukkor.

„A vitaminok olyan nélkülözhetetlen anyagok a szervezet számára, melyeknek az anyagcsere-folyamatokban, a sejtek, szövetek egészséges szerkezetének fenntartásában, az immunrendszer egészséges működésében van szerepük. Egészségesen táplálkozó édesanya szoptatott csecsemője illetve megfelelő táplálásban részesülő csecsemők és gyermekek esetében nem alakul ki vitaminhiány, így a D-vitamin bevitelén túl külön vitaminpótlásra általában nincs szükség.

Természetesen fokozott szükséglet, bizonyos krónikus betegségek, elégtelen bevitel során szükség lehet plusz vitaminellátásra. Ebben segíthetnek a különböző vitaminkészítmények.

A vízoldékony vitaminok (C-vitamin, B- vitaminok) a szervezetből könnyen kiürülnek, így túladagolásos tüneteket csak extrém és hosszan alkalmazott dózisok okozhatnak (idegrendszeri működészavarok, kipirulás, bőrviszketés, hányás, hasmenés, vesekőképződés). A zsírban oldódó vitaminokat (A, D, E, K) a szervezet könnyebben raktározza, de az esetükben is csak extrém nagy adagok bevitele okozhat tüneteket.

A vitaminkészítmények tárolása a gyermekek „szeme előtt” indirekt módon viszont jelentős szerepet játszik a gyermekkori gyógyszermérgezésekben. A gyermek számára elérhető helyen fellelhető gyógyszerek – túl a kíváncsiságukból fakadó megkóstolási vágyukon – azt a tévképzetet kelthetik bennük, hogy a vitaminbevitel „gyógyszeres” formája van felkínálva számukra. Ráadásul Anya, Apa is mindig azt mondja, hogy fontosak a vitaminok!

A helyes magatartás az, ha a vitaminokat elzárt, a gyermek számára elérhetetlen módon tároljuk, és mi adagoljuk, azonban csak indokolt esetben, gyermekorvossal konzultálva. Sokkal helyesebb a megfelelő étrenddel megelőzni a vitaminhiányt vagy fedezni a megnövekedett szükségletet, mint mesterséges formához nyúlni. Persze a D-vitamin esetében ez nem megvalósítható, de az adagolás itt is a szülő feladata.” – mondta el Dr. Kovács Tibor gyermekgyógyász.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?