29 éves anyuka vagyok. Két hónapos a gyermekünk. Férjemmel és egy kutyával élünk a babával. A terhességem és a szülés problémamentes volt, mondhatni tökéletes. Hamar regenerálódtam. A pici a kórházból hazatérve az első két hetet kb. végigaludta, még csodálkoztunk is, mindent tudtam mellette csinálni. A szobájában aludt este, kétóránként ébredt szopizni. Majd történt valami (hasfájás, rájött, hogy már nem anyában van, stb.) nem tudjuk, mivel első baba (megjegyzem, a mai napig is talán az „éhes vagyok, álmos” sírást ismerem fel, semmi mást) és heteken keresztül ment este 8-tól éjfél-3 óráig a vigasztalhatatlan és kimeríthetetlen sírás, ordítás.
Elkezdtünk kísérletezni a gyógyszerekkel, mire megtaláltuk azt, ami elviselhetővé tette a sírásos időszakot, de addigra a pici kikerült a szobájából az ágyunkba, majd mellénk egy kiságyra. Azt hittem, majd ha érez engem maga mellett, jó lesz, s majd ha nagyobb lesz, már ért majd dolgokat, beköltöztetjük a szobájába (apával a dolgainkat meg megoldjuk addig valahogyan). Ment is egy darabig a 3-4, már a végén hatszori szoptatásra elalvás, betettem az ágyra, alvás 8-tól éjfél-1, majd evés, és utána kétóránként ébredés újfent. Aztán megint történt valami, már több mint két órán keresztül ment a szopizás, a melleim szétázva a folyamatos szoptatástól, de a gyereket még mindig nem lehetett sírás nélkül áttenni a kiságyra.
Mire apa megunta, leéltük házaséletünket a síró gyerek mellett, mire elfáradt annyira, hogy utána le tudtam tenni aludni. Megjegyzem közben, igény szerint van szoptatva, se cumi, cumisüveg, tea és társai, a napirendről nem is beszélve. Lehetetlen kialakítani neki is és mellette is. Hogy ő alakítaná? Felejtős. Amikor az álmosság jeleit mutatja sem tudjuk elaltatni. Egyedül a ringatás, ami bevált, 20 perc, mély álom, mire leraktuk, kezdhettük elölről, felkelt, sírt. Meguntam, visszavittem a szobájába. Ez az állapot azóta is tart sajnos. Nappal sem tudom altatni, maximum babakocsiban, nagy kínlódások árán. Az állandóság talán annyi a dologban: este 7 fürdetés, babamasszázs, szopi, ringatás, s ha szerencsénk van, alszik.De nincs.
Férjem is már kikészült teljesen, rólam nem is beszélve. Citromfű tea, kamilla tea, homeós bogyók, de minden hiába. Idegbeteg lettem,türelmetlen. Fáradt vagyok, fáradtak vagyunk. Ha valamelyik nap épp úgy állnak a csillagok, hogy elvan a gyerek a hintájában, vagy 20 percet alszik, le tudok zuhanyozni, de van,hogy 2 napig nem sikerül, enni a feje fölött eszem szoptatásnál. S hogy a segítség? Maximum férjem néha, de már ő is beleunt. Neki is megvannak a maga problémái, munkahely, családfő szerepe - pénzügyek megoldása, kutyasétáltatás (de a napi 4-6 alkalom is már szerintem menekülés ), megfázás, kimerültség, nekem a gyerek, pelenkacsere, szoptatás stb. És már egymásra, hogy meg tudjunk együtt reggelizni, megbeszélni, mi volt előző nap, együtt lenni nincs időnk, de néha már kedvünk sem. A gyerektől.
Szülői segítség 1-200 km-re. És hogy ez van, jobb, ha beletörődünk ,mert ezt vállaltuk?Na, igen. Abszolút nem voltam vele tisztában, mit is vállalunk ezzel, s hogy az anyaság, apaság nem rózsaszín vattacukor. Én az a típusú ember vagyok, akinek az emberi szükségletek, napirend, megszokott dolgok alapelvek. Ezek megszűntek, teljesen feladtam magam a gyermekemért. Félreértés ne essék, szeretem őt, imádom, de hogy megbántam-e? Igen. Sajnos meg. Nem tudom megélni a dolgokat jól vele. Remélem, azért ez majd változik. Egyszer...
XY
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
