A szeptemberi terveket és álmokat jelentősen befolyásolta az a tény, hogy nálunk ilyentájt ünnepek vannak, sűrűn követve egymást, és ilyenkor bizony kb. egy hónapra leáll az élet. Se iskola, se munka, bár ez most kevésbé érdekes, viszont se labor, se klinika, se kórház. Még szerencse, hogy naptár az van, így nem ért meglepetésként, hogy a tervezett második inszemináció bizony szeptember elején elmarad.

Arra is számíthattam tulajdonképpen, hogy ahol mégis dolgoznak egy-két napot az ünnepi időszakban, oda lehetetlen lesz időpontot szerezni. Így amikor végre kezemben volt a beutaló az átjárhatósági vizsgálatra, akkor lelkesen nekiálltam a telefonálni. Miután kalandos módon megszereztem a beutalót, gondoltam az időpont semmiség. Kalandos volt a dolog, mert a saját orvosom – milyen meglepő – újra külföldön volt, a helyettes orvos pedig első lendületből visszautasította, hogy megváltoztassa a "kezelési tervemet". Egy rövid 24 órás összezuhanás után rájöttem, hogy ennél sokkal rámenősebbnek kell lennem, és újra felhívtam a klinikát. Elmagyaráztam részletesen, hogy nem érzem értelmét átjárhatósági nélkül újabb inszeminációt csinálni, és mivel pont az idővel futok versenyt, nem szeretnék két hónapot várni, mire a kezelőorvosom engedélyt ad.

Valamit vagy én csináltam ügyesen, vagy az asszisztens, de délután kezemben volt az elfaxolt beutaló. Szóval nekiállhattam telefonálni. A biztosítom a fővárosban hat helyen csinál ilyen vizsgálatot, félóra alatt mind a hattól megvolt a válasz, hogy november elejére tudnak adni időpontot. A szerencse viszont újra mellém szegődött, egy rendes telefonos felhívta a figyelmemet, hogy kórházban is csinálnak vizsgálatot, de oda speciális beutaló kell meddőségi klinikáról, "sürgős" jelzéssel. Mivel ezt a vizsgálatot a ciklus első felében kell megcsinálni, és én már az ötödik napon jártam, úgy ítéltem meg, megfelelek ennek a kritériumnak, és nekiálltam a kórházakba telefonálgatni. Röpke pár órás várakozás, próbálkozás után megvolt az időpontom, október végére, elvileg a következő ciklus 8. napjára. Ez mondjuk külön vicces volt, hogy másfél-két hónappal előre mondjam meg, hogy mikor lesz jó az időpont, amikor ugye az egyik első tünet az volt, hogy 19 és 40 nap között váltakozott a ciklusom.

Nem baj, az időpont megvolt, a következő látogatásomkor ki is kértem a meddőségi klinikától a speciális engedélyt, amit elfogad a biztosító. Kicsit húzták a szájukat, mert ők ilyet elvileg akkor adhatnak, amikor egy héten belül megtörténik a vizsgálat, de nagyon megértőek voltak, amikor felvázoltam nekik a helyzetet. Így lett tehát beutalóm egy kórházi körülmények között elvégzett átjárhatósági vizsgálatra, és utóbb kiderült, hatalmas szerencse kísérte az egész vállalkozást, mert rendelőintézetben valószínűleg lemásztam volna a kezelőasztalról már a vizsgálat elején, de erről majd később részletesebben.

A másik projekt is hamar célegyenesbe érkezett, a veszélyeztetett terhességi professzornőhöz okosan már augusztus végén kértem időpontot, lemondani még mindig könnyebb, mint újat szerezni. Persze hozzá csak magánrendelés keretei között lehet menni, mert új beteget nem vesz fel, de hála a jó biztosításomnak, a látogatás nem kevés díját visszafizeti a biztosítom. Szóval miközben vártam, hogy hátha a spontán próbálkozás sikeres lesz, és ha mégsem, akkor átjárhatósági vizsgálat, egy napon szépen besétáltam abba a kórházba, ahol már háromszor szültem, és elfoglaltam helyemet a folyosón. Deja vu, terhesség nélkül. Röpke másfél óra várakozás után bejutottam a doktornőhöz, aki nagyon kedvesen rám mosolygott, és azzal kezdett, hogy de régen voltam nála (januárban). Mondtam neki, hogy sajnos igen, és még nagyobb sajnos, hogy még mindig nem vagyok terhes. Elmondtam neki röviden (muhaha), hogy az egész hogyan kezdődött, hogy a cukromat a kutya nem akarta megnézni, hogy nem kaptam DHEA-t, hogy nem volt átjárhatósági, de inszemet azt csinálunk. Végül hozzátettem, hogy szerintem az orvosom egyszerűen nem motivált, mert van már három gyerekem. Itt ért az első meglepetés, mert az eddigi orvosok közül elsőként sajnálatát fejezte ki, hogy ilyen helyzetbe keveredtem. Elmondta, hogy ez sajnos előfordul 34 évesen is, és nagyon sajnálja. És igen, egyetértett azzal, hogy szorít minket az idő, ennyire alacsony AMH és összezavarodott ciklus mellett nem szabad időt pazarolni.

Ő azt javasolta, hogy azonnal jelentkezzünk IVF, azaz lombik programra, és ha nem hoz eredményt a stimulálás, akkor a donor petesejtes IVF jöhet szóba. Rákérdeztem a diétára, azt mondta, hogy bizony van összefüggés, csak csináljam tovább úgy, ahogy eddig, szedjem tovább a DHEA-t és a vitaminokat is, mert milyen szépen javulnak az értékek. A lombikkal kapcsolatban persze rögtön kérdésem is volt, mégpedig az, hogy vajon képes vagyok-e kihordani egy ikerterhességet. A válasza teljesen logikus, és stílusát ismerve várható volt. Kerek-perec megmondta, hogy ne gondoljam azt, hogy nekem is 15 vagy annál több tüszőm lesz a stimulálás hatására, mint más nőknek. Még ha a javuló FSH szintet vesszük is alapnak, akkor is nagyon nehezen stimulálható kategóriában vagyok, és a tapasztalatok alapján az várható, hogy kiváló reagálás esetén lesz maximum 4-6 tüszőm, amiből leszívás után jó ha 1-2 elfogadható minőségű lesz. Szóval a "felesleges" peték lefagyasztása ilyen esetekben szóba sem jön. Ezt történetesen később "leellenőriztem" meddőségi fórumokon, és milyen meglepő, igaza volt, sajnos elég gyakori, hogy nem reagál megfelelően a POF-es szervezet.

Ami viszont nem egyenlő azzal, hogy a lombik felesleges, mert mint ahogy ezt újra és újra nők ezrei mantrázzák maguknak hónapról hónapra, a terhességhez egy pete és egy sperma kell, nem több. Ha sikerül majd egynél több jól reagáló, jól osztódó petét összehoznom, akkor majd feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mi legyen. De ezt beszéljem majd meg a lombikos orvossal. Majd beleegyezésemet kérte, hogy időpontot kérjen nekem a kórház IVF részlegének vezető professzorához. Naná, hogy vadul bólogattam. Öt perccel később kezemben volt a beutaló, és a hosszas kísérőlevél a professzornak, első IVF konzultációra, szintén október végére. Visszatekintve, meglehetősen nagy lépéseket tettem meg azon a héten, és őszintén szólva ez nagyon lelkesítő volt számomra...

Meni