22.hét
Sejtettem, hogy el fogunk idáig jutni, de nem hittem volna, hogy ilyen korán. Más kisgyerekes anyukás ismerőseim figyelmeztettek, hogy a kistesó érkezésével arányosan a nagyobb egyre jobban ragadni fog, de ezt úgy a 8. hónap tájékára saccoltam, hogy bekövetkezik. Erre az én lányom már most egész héten úgy ragadt rám, mintha bármelyik pillanatban elvesztene engem. Semmi gondja nincsen azzal, ha nem vagyok otthon, hogy dolgozom, hogy az apja viszi a bölcsibe, hogy esetleg a mamikkal van, hogy anya vizsgálatokra jár. De ha otthon vagyok, akkor kétpercenként ott sündörög körülöttem, és alig tudok bármit elvégezni, vagy kicsit olvasgatni.
Annyira örültem már egy ideje, hogy képes a kis szerepjátékaival akár félórára is önállóan lefoglalni magát, így nekem is jut időm arra, hogy kicsit pihizzek, olvasgassak, ne csak lopott perceim legyenek mellette. Erre most épp nekiállnék egy cikk elolvasásának, már a lábam körül sündörög, hogy játsszak vele, rajzoljak neki (az én rajztehetségemmel), süssünk valamit, menjünk valahova (tökmindegy, hogy este fél8 van és most értünk fel a játszótérről), akármit, csak vele legyek, és nem érdekli, hogy az elmúlt 3 órában is együtt voltunk a játszótéren.
És felötlik bennem, hogy hát igen, mire eljutottunk oda, hogy vannak szabad percek otthon is, meg a gyerek önállóan is le tudja magát foglalni, mi bevállalunk egy újabbat, és az egész kört kezdjük elölről mindennel! Éjszakai keléssel, szoptatással, kakis pelusokkal, növekedő fogak miatt nyűglődéssel és minden egyébbel, ami a csecsemővel jár! De aztán odabújik hozzám a lányom, és arra kér, hogy mondjuk el a közös mondókánkat, vagy énekeljük el a kedvenc dalunkat, átölelem és arra gondolok, hogy milyen jó lesz, ha már ketten fognak sürögni-forogni körülöttünk!
Nagyon kíváncsi vagyok, Hajni mit fog szólni a kistestvérhez. Tavaly nyáron a legjobb barátnőjének született kisöccse, akkor teljesen be volt zsongva, hogy neki is kell egy kistesó! (persze a környezet adta alá a lovat az „ugye szeretnél kistesót? Mondd anyukádéknak” jellegű kérdésekkel). Elmagyaráztuk, hogy mi is szeretnénk, de majd ha úgy dönt, akkor érkezik hozzánk. Kb. 10 hetes terhes voltam, amikor az egyik vizsgálat után elmondtuk neki, hogy jön a kistesó, ott lakik anya pocijában, nagyon aprócska még (UH képet is mutattunk), ezért anya hasára nagyon kell vigyázni, mivel játék közben sokszor nagyon heves tud lenni. Megértette, volt pár kérdése, hogy mikor fog érkezni, itt fog-e lakni velünk, hol fog aludni és ezekhez hasonlók.
Az elmúlt héten azonban naponta kérdezi, hogy vajon még a pocakomban van-e a baba, merre mozog, mekkora és tulajdonképpen mit is csinál odabent. Igyekszem válaszolni a kérdéseire, és megbeszéltük, hogy ősszel fog érkezni. Kiderült, hogy szerinte kisfiú lakik a pocakomban, akit Gergőnek hívunk majd. Kicsit elcsüggedt, mikor elmondtam, hogy még nem tudjuk, hogy kisfiú van-e bent, lefelé görbülő szájjal nyafogott, hogy ő kisfiút akar. Sajnos lehet, hogy ezzel kapcsolatban csalódást fogunk neki okozni.
A héten ismét voltam nőgyógyásznál, aki odaadta a múltkori vérvételi leleteimet, minden rendben, minden vérképem jó, a méhem is megfelelően növekedik, aggodalomra semmi ok. Egyeztetett az asszisztensnővel, hogy be vagyok-e írva szeptemberre a naptárjára, mivel nem is emlékszik rá, hogy mikor volt egyszerre ennyi kismamája egy hónapra. Viccesen megkérdezte, hogy mégis mi történt decemberben, hogy ennyien lettünk terhesek, csak nem elment az internet? Mosolyogva mondtam, hogy hát, doktor úr, Karácsony volt, szeretet ünnepe, mindenki több időt töltött talán otthon és ez lett az eredmény. Amúgy már a védőnőm is megjegyezte, hogy szeptemberben neki is rengeteg új kisbabája lesz, úgyhogy szerinte állandó körúton lesz a környékünkön.
Szerencsére velem továbbra is minden rendben, sőt, a rengeteg frontot is egész jól elviseltem, egyszer-kétszer voltam igazán tompa, de minden elviselhető volt. Mondjuk attól még az időjárás monnyon le, én májusi napsütést és vékony kardigánokat akarok, a március eleje óta hordott átmeneti kabátomat már szeretném letenni!
Azért kihasználtuk a szombat délutáni jobb időt, és anyukámmal, a kutyával meg Hajnival együtt elmentünk kirándulni egyet az erdőbe. Kinéztünk egy jópofa tanösvényt a térképen, amerre még nem jártunk. Aztán kiderült, hogy ezt az ösvényt inkább a vaddisznók és az őzek használják (egy őzikével találkoztunk is), a múltkori nagy esőzések és havazás után pedig főleg nem járt erre senki, mert az út kidőlt fákkal volt tele, amiket győztünk kikerülni a csalánrengetegeken át. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, a lányomra irtó büszke voltam, mivel a 4 km-es túrát, amiben még egy kis hegymászás is volt, végigcsinálta úgy, hogy egyszer sem akarta abbahagyni, vagy felkéredzkedni hozzánk.
Otthon az apja is nagyon örült neki, amikor elmeséltük a kalandot, mert így egy kicsit nyugodtabban várjuk a nyaralást, mivel Sirokon foglaltunk szállást, hogy kicsit körülnézzünk a Mátrában és a Bükkben. Amúgy a túrát én is jól bírtam, bár a végén éreztem, hogy ez a távolság most egyszerre éppen elég volt, de szerencsére keményedni se keményedtem. Mivel jövő héten kórusommal is megyünk kirándulni, utána pedig a munkahellyel, kollégákkal, ez számomra különösen jó tapasztalat volt. De a kirándulás előtt vár még rám a terheléses cukorvizsgálat!
Gitta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
