Az elmúlt hetekben váltam a blog rendszeres olvasójává, mivel első babámat várom és az itteni posztokból és kommentekből máris több hasznos információval és tapasztalattal lettem gazdagabb. Jelenleg a 14. hét végén tartok, az eddigi vizsgálatok alapján szerencsére minden a legnagyobb rendben van a babával, szépen fejlődik, napról napra gyarapodik. Ám mivel ez az első terhességem, némileg tapasztalatlan vagyok – és talán a kelleténél jobban megbíztam az orvosok hozzáértésében, így eshetett meg velem az alábbi kellemetlenség(?), amelyről szeretném a véleményeteket kérni.
Eljártam /-járok minden kötelező vizsgálatra, így készültem a 12. héttől esedékes Down-előszűrésekre is. Ismereteim szerint a vizsgálat egy ultrahangból és egy vérvételből áll, ezen kívül – 35 éve feletti mamák esetén – ajánlott a magzatvízből való mintavételes eljárás is. Bár én még „csak” 34 éves vagyok, nőgyógyászom mégis azonnal ez utóbbi megoldást javasolta, hivatkozva arra, hogy nemcsak én vagyok kissé túlkoros, de a férjem is (aki 49 éves). Érvelését én – szakértelmében bízva – elfogadtam, de megkérdeztem, nem volna-e jobb előbb mégis elvégeztetni az egyszerűbb, kockázatmentes vizsgálatokat, s majd aztán, ha ezek netán pozitív eredményt hoznak, csak akkor sort keríteni a magzatvíz-vételre. Ám ő lebeszélt erről, azt mondta, az ultrahang és a vérvétel csak 95 százalékos, míg a magzatvíz-mintavételes eljárás 100 százalékos eredményt hoz, válasszuk a biztosabb vizsgálatot.
Nem voltam egészen nyugodt (féltettem a babát a szúrástól), de azért bejelentkeztünk párommal abba a kórházba, ahová orvosom irányított. Ott először is azt közölték velem, hogy a magzatvíz-mintavételhez két napra be kellene feküdnöm a kórházba (ezt a nőgyógyászom egy szóval sem említette, pedig nagyon nem mindegy, mivel dolgozom, és ezt vele is közöltem), majd azt, hogy az apa életkora egyáltalán nem számít a Down-kór esetleges kialakulásában, 35 év alatti anyáknál pedig nem is végzik ezt a felesleges kockázattal járó vizsgálatot. 35 év felett is csak akkor, ha az előzetes vizsgálatok aggodalomra adnak okot.
Másnap felhívtam egy genetikai magánklinikát, hogy elvégeztessem a szükséges teszteket – és akkor derült ki, hogy a 14. heti vérvételről végképp lecsúsztam. A telefon másik végén ülő – egyébként nagyon segítőkész és kedves – hölgy megerősítette, hogy valóban nem szoktak „bemondásra” magzatvíz-mintavételeket végezni, főleg 35 év alatti nőknél, hiszen ez egy kockázatos eljárás, amire csak akkor kerül sor, ha az ultrahang és a vérvétel eredménye erre okot ad. Kiderült, hogy az időben elvégzett vizsgálatokból 98 százalékos valószínűséggel megállapítható (lett volna) a Down-szindróma esetleges kockázata. Mivel én a vérvételről lemaradtam (az ultrahangot a 13. héten sikerült elvégeztetnem egy magánrendelőben), ezért már csak a 16. heti vérvételen vehetek részt, amelyből 85 százalékos valószínűséggel állapítható meg a kockázat.
A hölgy igyekezett megnyugtatni, hogy ez sem rossz arány – de én egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy orvosom hozzá nem értése, a szűrővizsgálatok terén mutatott tájékozatlansága miatt elmulasztottam egy fontos vizsgálatot. Nem is értem, hogy lehetett olyan könnyelmű, hogy esetemben lemondott a – később pótolhatatlan – 14. heti vérvételről és egyből elküldött a legdurvább és legnagyobb kockázattal járó tesztre. Ez olyan, minta bokaficammal kerestem volna fel és ő azonnal amputációt javasolt volna – mondván, ez a legbiztosabb megoldás, 100 százalék, hogy többet nem lesz vele gondom.
Azóta nagyon résen vagyok, igyekszem felkutatni, elolvasni minden, terhességi vizsgálatokkal kapcsolatos információt – és általában véve: felkészíteni magam a szülésre, de azért úgy gondolom, ez alapjában véve mégiscsak a nőgyógyász dolga, felelőssége lenne. Tévednék?
Andi
