25. hét
Betegségek
Újabb hét, újabb betegség. Már a nem létezőm is kezd tele lenni, de sok mindent nem tehetek ellene, csak a szokásos köröket futhatom. Bölcsi lemondás, köhögésre köptető, éjszakára köhögéscsillapító és drukkolás, hogy ennyivel megússzuk, és ne kelljen lemenni az orvosi rendelőbe, ahol száz és száz hányós-hasmenős és influenzás gyerek várakozik, lehetőségek végtelen sorával, hogy elkapjuk valamelyiket. És hogy a Nagy még betegebben jöjjön haza, és esetleg én is összeszedhessek valami fincsi kórságot. Na, ezt inkább nem, inkább itthon lábadozunk, és csak végső esetben megyünk orvoshoz. Szerencsére csak a szokásos köhögés a problémánk, más tünet nincsen, és talán már ez is csitult mára.
Állandó fáradtság
Emiatt ez megint egy kissé unalmas hétnek mondható, hiszen a nagy részét itthon töltjük. Legalább lehetőségem nyílik sorba venni, hogy milyen teendőket kell intéznem a szülésig. Vagyis azokat, hogy miket kell vásárolnom a tesónak (neve még mindig nincs), magamnak a szüléshez, miket kell a lakásban intéznem, és szervezkedni az első napokat, heteket illetően: ki jön, mikor jön és miben segít majd. Persze még van 15 hetem, de annyira gyorsan szalad az idő, folyton azt veszem észre, hogy este van és visszük fürdeni és fektetni a Nagyot, én meg ájulok is be az ágyba aludni. Mert persze a második trimeszteri energialöket továbbra sem érkezett meg, és nem hiszem, hogy a hátralevő három hétben szállna meg, így elkönyveltem, hogy ez csak rosszabb lesz, és bele is törődtem. Annyira van energiám, hogy este beszélgessünk kicsit a férjemmel, majd megnézzek egy részt a sorozatomból és már alszom is. Cserébe úgy ébredek általában, mint akit éjjel valaki agyonvert.
Fészekrakó ösztön
Viszonylagos ellentmondás azonban van, vagyis kezd egy olyan erő megszállni, amiről eddig azt hittem, hogy csak legenda vagy ámítás (az első terhesség alatt nem tapasztaltam meg), de most mintha megcsapott volna a fészekrakó ösztön szele. A kényszer betegszabadság alatt már rengeteget pakoltam és takarítottam, bár ezt nagytakarításnak nem nevezném, mert nem mozgatok bútorokat és nem fekszem a földre, hogy be tudjak nyúlni a porszívóval vagy felmosóval a bútorok alá, viszont, ami fizikailag megtehető, azt elintézem. És jól érzem magam tőle. Persze eddig is takarítottunk, a Nagy amúgy is nagyon partner mindig benne, mindent töröl, adogat, segít a helyére pakolni, de ez eddig csak kötelezően elintézendő feladat volt. Most meg élvezem, ami nagy különbség a számomra, mert annyira amúgy nem vagyok oda a takarításért.
Feldolgozatlan szülésélmény
A múlt heti posztom lelkileg nagyon felkavart, napokig a hatása alatt voltam. Sokat beszélgettünk a Férjemmel róla, hiszen nem is tudtuk, hogy ennyire feldolgozatlan még mindig a szülésélményem. A poszt megírása döbbentett rá, hogy mennyire is félek az egésztől, legyen császár vagy sima szülés, ami most vár rám, nagyon izgulok miatta. Ennek okán elkezdtünk gondolkodni az orvosváltáson is, hiszen nagyon nagy valószínűsége van annak, hogy az élet megint úgy hozza majd, hogy nem nála fogok szülni, és megint egy idegen dokinak leszek átadva. Szóba került a magánkórház is, ami persze szép és jó dolog lenne, de valahogy nem fűlik a fogam hozzá, hogy ennyi pénzt adjak ki a szülésre és pár nap kórházi tartózkodásra.
Magánkórház a megoldás?
Megnéztem két kórház árlistáját, hát még azért is súlyos tízezreket kell fizetni, hogy csak ránéznek az ember lányára. Én meg ezeket a pénzeket inkább költeném a gyerekeimre vagy egy nyaralásra. Teljesen nem vetettük el, még gondolkodom rajta, de a legjobb megoldásnak egyelőre az tűnik, ha megbeszélem az orvosommal, hogy kinek adjon át. Van két orvos is, akivel szimpatizálok, az egyikük egy cisztát távolított volna el a petefészkemből évekkel ezelőtt (akkor is úgy alakult, hogy az én orvosom szabadságon volt, amikor műteni kellett volna, szerencsémre a ciszta magától elpukkant, így műtét nem lett belőle), nagyon kedves volt, és bármikor találkoztam vele a kórházban, mindig kedves volt velem, a másik a doktornő, akivel most találkoztam a hátfájásom alkalmával. Ő is szimpatikus volt, és mind a két orvos olyannak tűnik, akikkel lehet egyeztetni a félelmeimről, és arról, hogy miben szeretném, ha jobban figyelnének majd rám. Lehet, álomvilágban élek, és ez így sose fog megvalósulni, de akkor marad az orvosváltás vagy a magánkórház. Vannak lehetőségek, és megteszek mindent annak érdekében, hogy ne legyek olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint a legutóbb voltam.
Krikett
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
