A második szülésem előtt éjszaka kezdődtek a fájások. Többször is felébredtem, elmentem pisilni, aztán gond nélkül visszaaludtam. Ekkor már 2 nappal túlléptem a terminust, szóval sejtettem, hogy ebből lesz valami, de nem akartam éjszaka ezen pattogni, kipihenten akartam szülni.

Reggel 7-kor keltem, a mászkálás hatására gyorsan erősödtek a fájások. 10 percenként jöttek. Aznap amúgy is ctg-re vitt volna a férjem, úgyhogy otthon volt még, nem kellett riasztani a munkahelyén. Anyósom is készenlétben állt, ő jött vigyázni a fiamra. Egy óra az út a kórházba, egy ráérős reggeli után el is indultunk.

Ebben a kórházban szültem a fiamat és nagyjából elégedett voltam vele, ezért kérvényeztem, hogy megint szülhessek itt. Ráadásul kicsit közelebb is van, mint az a kórház, amihez területileg tartozom.

Az utolsó hónapban már ide jártam vizsgálatokra, és szimpatikus orvosokkal, szülésznőkkel találkoztam. Egészen a szülés napjáig...

Egy nővér fogadott a szülőszobai részen, mondta, hogy menjek be, mindjárt megvizsgál a szülésznő. Bementem a ctg-s szobába, ahol a szülésznő egy kismamát ctg-zett, mire rám mordult, hogy mit keresek ott. Kiderült, hogy a vizsgálóban kellett volna várnom őt. Miközben átsétáltam a nővér meg is jegyezte, hogy a szülésznőnek "rossz napja van, majd lenyugszik".

Négy ujjnyira voltam nyitva, nem fájt a méhszáj vizsgálat. Ezután beköltöztem a szülőszobára, és következett a ctg-zés. Végig ültem, szép nagy ugrásokat mutatott a gép, de még teljesen bírható volt. Elmondta a szülésznő, hogy ha nem történik meg magától, akkor 11-kor burkot repeszt, hogy haladjunk.  

Nem tiltakoztam, de azóta is foglalkoztat, hogy mi lett volna, ha nem repeszti meg, és hova sietett ő egyáltalán. Repesztés közben még megjegyezte, hogy milyen kevés a magzatvizem. Utána egy kis ideig még bírtam járkálni, WC-re is kicsoszogtam. Borzalmas volt vajúdás közben elvégezni, de legalább nem az ágyon jött ki a dolog szülés közben.

Utána már muszáj volt lefeküdnöm, mert brutál erősek lettek a fájások. Ráadásul még két fájás közt is elkezdett fájni a hasam, így szinte folyamatos fájdalmat éreztem. Kaptam valami fájdalomcsillapítót, de nem segített. A férjem kezét szorítva nyöszörögtem és öt fájásonként fordultam a másik oldalamra.

Egy nagy fájásnál négykézlábra ugrottam az ágyon, úgy elviselhetőbb lett. Aztán bejött a szülésznő és mondta, hogy ez a legrosszabb, amit csinálhatok, mert így még előrébb kerül a hasam, ami már amúgy is nagyon elöl van. Visszafeküdtem hát, megvizsgálta a méhszájamat, de valahogy nem jött fájás. Erre azt mondta, ezek a fájások nem elég erősek. Vagy így megy még órákon át, vagy beköti az oxitocint. Csak annyit bírtam kinyögni, hogy nem akarom ezt még órákig érezni, de közben majdnem elsírtam magam az oxi hallatán is. Teljesen fölöslegesen tört le lelkileg ezzel a két mondattal, mert mégse kötött be semmit, hanem azt mondta, hogy nyomjak.

Nem éreztem rá ingert, de nyomtam. Nem értettem mi történik, de akkor pont bejött az orvos beszélni a szülésznővel aki aztán mondta, hogy maradjon, mert szülünk. Ja jó. Felvettem a gyűlölt kőmetsző pózt és nyomtam, ahogy bírtam, mikor összehúzódást éreztem.

Azt hittem, nem haladunk, mert a szülésznő arról beszélt közben, hogy nincs semmi hasizmom, nem tudok nyomni. Pont nem erre volt szükségem ebben a helyzetben.

Meg is lepődtem, mikor arról beszéltek, hogy nagy a feje, mert tényleg elhittem, hogy nem nyomok elég erősen és még sehol sem tartunk. 4-5 tolásra kint volt a baba, szóval ez megint csak fölösleges, rossz indulatú beszólogatás volt. Gátmetszéssel azért rásegítettek meg talán a doktornő is nyomta fentről a hasamat, erre már nem emlékszem pontosan. Tényleg nem volt kicsi baba, 4270 g-mal született a lányom másfél órával a burokrepesztés után. 

A megkönnyebbülés sajnos elmaradt, mikor rámfektették őt. Annyira lehangolt a szülésznő cseszegetése, hogy nem tudtam akkor igazán örülni a lányomnak. Meg a hosszas varrás is kellemetlen volt. Pedig akkor még nem tudtam, hogy egy hétig alig bírok majd járni a gátseb miatti fájdalomtól. (Az első gyerekemet gátvédelemmel szültem fogadott szülésznővel.)

Az aranyóra zavartalanul telt, két óra hosszat.

Összességében nem egy horror sztori, van ennél sokkal rosszabb, de azért bánt, hogy egy ilyen szülésznőt fogtam ki. Egy kedvesebb ügyeletessel vagy egy (illegálisan) fogadottal ez akár egy pozitív szülésélmény is lehetett volna.

Luca