2020 november hatodikára voltam ki írva. Aznap voltam ctg-n, nem jelzett semmit. Megbeszéltük az orvossal, hogy hétfőn jöjjek vissza, és majd az aznapi ctg eredmény dönt, hogy bent maradok vagy naponta bejárok.

Mivel 11-kor végeztem a kórházban, és a busz csak 13:30-kor indult, így nem messze lévő munkahelyemre elmentem megebédelni és beszélgetni. Nem éreztem semmit, fizettem, és mielőtt kimentem volna a buszmegállóba, elmentem vécére. Na, ott egy kis meglepetés ért. Vizes a bugyi, de nem pisi volt, így gondoltam, szivárog a víz. Első terhesség, inkább biztosra megyek, így visszamentem a kórházba. Felvették az adatokat, onnan a vizsgálóba mentem, adtak kórházi hálóinget. Nagyon kedves doktornő és szülésznő volt ügyeletben. Megvizsgált a doki, szerinte csak vaklárma, de megnézi ultrahanggal is. Mint kiderült, visszafordult a helyes irányba a lányom, de az átlagnál kevesebb a magzatvíz. Hogy biztosra menjenek, felraktak egy „bucit”, és befektettek egy szülőszobába, felrakták a ctg-t is. Így fekve vártam a sötét szobában, hogy mi lesz. Talán egy órát vártam ott, addig senki nem járt arra. Megállapították, hogy nem szivárog a vizem, és biztos csak megizzadtam. De haza már nem engedtek.

Szombaton a ctg-n kívül semmi sem történt. Vasárnap ugyanaz a doktornő volt, mint pénteken. Kérte, hogy írjanak be hétfőre ultrahangvizsgálatra, az idősebb orvos azt mondta, minek. Hárman voltunk a szobában, mindenki csak nézett, hogy ez komoly.

Csütörtökig semmi nem történt a napi ctg kívül. Csütörtökön a főorvos meg nézte ultrahangon, hogy minden rendben van-e. Ő is mondta, hogy az átlagnál kevesebb a magzatvíz, kicsi a baba. 2700 grammra saccolta. Azt mondta, hogy ha holnapig nem lesz semmi, akkor indítanak, de ez se volt biztos.

Eljött a péntek tizenharmadika, nem reggelizhettem, nem ihattam. Rajtam kívül még két kismamát indítottak. 10:36-kor szóltak, hogy előkészítenek. Hát az osztályhoz tartozó vizsgálóban készítettek elő, és amikor megkaptam a beöntést, a szobába kellett visszamenni vécére és zuhanyozni. A szülőszobai előkészítőnél meg minden egy helyen van, csak foglalt volt.

11 óra felé kerültem be a szülőszobára, felrakták a ctg-t és otthagytak megint a sötétben. 11:30-kor jött egy bunkó nővér vagy szülésznő, nem tudom, mert be se mutatkozott. Azzal kezdte, hogy elvette a telefont tőlem, hogy ez úgyse kell. Be akarta kötni az oxitocint. Vénakeresés, már mindenhol megszurkált, de nem talál.

A folyosón le-fel sétálgatott az egyik orvos, mindenhova benézett. Na, ő jött és segített. Adta az utasítást, húzza meg jobban a karján, az nagyon laza, megszorít, és közben magyarázza, hogy nem az ő hibája, hogy nem talál vénát. Na, itt nagyon megsértett, idézem, ezt mondta a dokinak

„Biztos sokat hízott a kismama.”

A doki nem válaszol, csak csúnyán néz a nővérre, közben sikerült vénát találni, és elsőre sikerül neki. Majd nővérke megkérdezte, hogy mennyit híztam, hát én nagy büszkén mondtam, hogy csak négy kilót, itt sűrű elnézését kért. Majd megint egyedül hagytak.

Így teltek a percek, én úgy gondoltam, hogy akkor aludjunk, amíg még tudok. 13 óra körül jött a doki burkot repeszteni, ő keltett fel. Hát elsőre is sikerült, de nem tudta, így megint felnyúlt, és megalapította hogy ez elsőre is sikerült, és elviharzott. Egy kérdést sem tudtam feltenni neki. Hát azért sietett el, mert nem folyt el már semmi, alattam minden száraz maradt. Két perc se telt el, már jött, hogy mi lenne, ha császároznának, mert itt lehetünk reggelig, itt akkor sem lesz még baba, mert csak 2 ujjnyi tágulás van/volt. Megijedtem és beleegyeztem. Jött is a másik szobából át az aneszteziológus, majd átsétáltam a szemben lévő műtőbe, hát utánam nem kellett felmosni.

14:15-kor született meg az én kis hercegnőm. A műtét alatt velem nem beszélgetett senki, sírni nem mertem, ne hogy hisztis picsának tituláljanak. De erre nagyon emlékszem, amikor az egyik doki a másiktól kérdezte, hogy látott-e magzatvizet, és a válasz az volt, hogy nagyon-nagyon keveset.

Utána az egész estét az őrzőben töltöttem, egyszer hozták be a babákat, de akkor se maradt senki segíteni meg szoptatni. Igen, császáros voltam, de volt tejem nagyon sok, már szülés előtt is volt, hogy folyt a hálóingemen. Az éjszakás nővér egy tündér volt, kedves, segítőkész. Na, hát én nem nála kerültem ki, én már a nappalosnál. Fiatal, kisminkelt, műkörmös, ezekkel nem is lett volna baj, legyen szép meg minden, de olyan bunkó és lekezelő volt, hogy az nem igaz, nem segített semmiben.

Én voltam az egyedüli az öt császáros közül, akinek az őrzőből a szobáig kellett sétálnia, és nem két ajtóval arrébb kellett menni. Nővérke előttem sétált, és nem is nézett vissza, hogy hol vagyok, vagy nem estem-e össze. A csecsemősök semmit nem mondtak, nem segítettek, nem mutattak semmit. Hárman voltunk egy szobában, mind császárosak és elsőgyermekesek.

Pénteken szültem, hétfőn hazaengedtek, de úgy, hogy lazítottak a varraton, és megmutatták minden császárosnak, hogy hogyan kell kiszedni magunknak. Hát én nem mertem, így elmentem a háziorvoshoz, hogy majd ő kiszedi, hát abból kórház lett. Na, és mi szerepelt a zárójelentésben, miért lettem császáros? Elhúzódó tágulás miatt.

Csillámpóni