Bizony, ma is születnek királylányok is, meg királyfik is. Csak nem mindenki tud róluk. Pedig amikor megszületik egy kislány, odafent összegyűlnek az égi királylányok, hogy áldást mondjanak az újszülöttre. Szívből jövő jókívánságokkal köszöntik őt mind a kilencen. Amikor pedig egy kisfiú jön világra,két holló, Gondolkodó és Emlékező a vállára repülnek, hogy megtanítsák őt gondolkodni és emlékezni.

Elképzelni sem tudok jobb ajándékot a babának, aki a családba érkezett, mint ezt a két könyvet. Nem mintha kézbe tudná venni vagy megrágcsálni. Szokatlanul nagy méretű két kötetről van ugyanis szó. A babát egyből agyonnyomná, kis ujjacskáival a gyönyörűen illusztrált oldalakat széttépné. Nem, ez a könyv arra való, hogy amikor a négy, öt, hat, hét, nyolc satöbbi éves gyerek odaül az ölünkbe, és felteszi azokat a kérdéseket, amire minden gyerek tudni szeretné a választ, felüssük a könyvet, és bele merítkezzünk a mesébe. Abba az igaziba, ami még nem bugyuta, nem világoskék-bugyirózsaszín, hanem élet-halálról beszél. Hiszen a gyerekek is tudják, érzik, hogy a történeteinknek mélysége van és tétje. Közben pedig elmerüljünk Szegedi Katalin csipkefinom, varázslatos kollázsaiban-képeiben, ebben a színes, mágikus, káprázatos világban.

És hogy mik azok a kérdések, amelyekre minden gyerek tudni szeretné a választ? Hát például, hogy hol voltunk, mielőtt megszülettünk. Hogy miért is jöttünk világra. És hogy mi a legnagyobb ajándék az életünkben.

Az utolsó lap a gyerekeké. Külön kis noteszlap került az illusztrációba, ahová be lehet írni az újszülött kis királylány vagy királyfi nevét, születési adatait, és a könyvet ajándékozó nevét.

Szóval, ha bárki is gondban lenne, hogy milyen ajándékot vigyen az újszülöttnek, a pelenkatorta, a borítékba tett pénz, a képeslap mellé nyugodt szívvel válassza a két kötet valamelyikét: a Királylány születiket a kislányoknak, a Királyfi születiket pedig a kisfiúknak. Mert mindannyian királylánynak születünk. Vagy királyfinak.

kertedi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?