16. hét

 

„Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék” szól a nóta, és én életemben először egyetértek a mondanivalójával, pedig a szemeim barnák. Lujzáé sötétkékek. Mint sokmillió anya előttem, hosszú perceken át tudok azokba a tágra nyílt babaszemekbe bámulni, és arra gondolni, hogy vajon kékek maradnak-e. Általában azt remélem, hogy igen, mert úgy szépek, ahogy vannak.

 

Azután rögtön bűntudatom is lesz, mert önző okoknál fogva nem szeretném azt hinni, hogy a kék szemek szebbek, mint a barnák, csak azért, mert ritkábbak a világnak azon a részén, ahol mi lakunk. Ugyanilyen ambivalens érzéseim támadnak, amikor egy rokon, vagy ismerős megjegyzi, hogy „bárcsak ilyen maradna a szeme, és nem barnulna be”. Részben egyetértek, részben meg felháborodom, a saját szemeim nevében. De voltaképpen mindegy, hogy mit is gondolok, mert Lujza szeme színe eldőlt több mint egy éve, a megtermékenyülés pillanatában, de a végleges választ még sokáig nem fogjuk megtudni.

 

Az, hogy a gyereknek milyen színű szemei lesznek, egy nagyon komplikált genetikai kérdés, és az egyik leggyakrabban feltett. A szemek végleges színéért ugyanis nem csak egy gén felelős, hanem több is, és ezek mindegyikét mindkét szülőtől megkapja a baba.

Már bebizonyították, hogy az a régi magyarázat, hogy a kék szemszín a recesszív és a barna a domináns, így önmagában nem teljesen igaz, a kérdés sokkal összetettebb.  Esélyekről lehet írni, de végleges válasz gyakran nincsen. Mára már azt az alapigazságnak tartott véleményt is megcáfolták, hogy két kék szemű szülőnek nem lehet barna szemű gyereke!

 

A fehér bőrű, európai származású babák leggyakrabban szürke, sötétszürke, vagy szürkéskék szemekkel születnek, mert íriszükből még hiányzik a melanin, az a természetes festékanyag, ami meghatározza a szem végleges színét. Minél több melanin termelődik majd később, annál barnább lesz a szem. A kékszeműek szemében a legkevesebb a melanin, barnaszeműekében a legtöbb, és mindenki más, pl. a zöld, és cirmos szeműek a kettő között vannak valahol. Az afrikai, latin amerikai, és ázsiai kisbabák gyakran barna szemekkel születnek, mert íriszük előbb kezdi el a melanin termelését. Szóval a kérdés gyakran nem az, hogy egy fehérbőrű újszülött szemei változni fognak-e, hanem az, hogy mennyire, és meddig. De erre sincsen egyszerű válasz. Bár a legtöbb kisbaba eléri végleges szemszínét az első születésnapjára (a legnagyobb változás általában a 6. hónapig lezajlik), sok esetben akár később is folytatódhat a folyamat. Az emberek 10-15 százaléka csak felnőttkorára tudja meg végleges szemszínét.

 

A változás viszont egyirányú, így a kék szem még bebarnulhat, de a barna szem már nem „kékülhet vissza”, hiszen a melanin a szemből ebben a folyamatban nem tűnhet el. Ezen kívül az, hogy a szem a végső formájában milyen színűnek látszik majd, függ a fényviszonyoktól, sőt még az embert körülvevő tárgyak színétől is.

 

Aki nem akar évtizedekig várni, hogy megtudja, milyen esélyei vannak a gyerekei barna vagy kék szemszínére, használhatja ezt az egyszerű internetes kalkulátort. Végleges választ ez sem ad, és az esetünkben (két barna szemű szülő, barna szemű nagyszülők, egy zöldszemű nagymama kivételével, egy kékszemű féltestvér és mindenféle izgalmas színek a felmenők között) pontosan ugyanazt az eredményt adta, amit előre sejtettem: a gyerek nagy eséllyel barna szemű lesz, de talán nem, mert van 2,8 százalékos esély kék szemekre. És akkor elértük ugyanazt a pontot, ahol eddig voltunk. Itt egyébként hatalmas lelkierő szükségeltetik, hogy az ember ne játsszon tovább, és ne nézze meg, hogy “mi lett volna, ha apámnak kék szemei lettek volna és nem barnák”, mert bizony a százalékok és babaszemek izgalmasan változnak a képernyőn amikor az ember megváltoztatja a családfa adatait. De hát ez csak egy apró lépés a “ha nagyanyám villamos lett volna, akkor nekem áramszedőm lenne” vicctől.

 

Azt gondoltam, hogy a mi esetünkben további támpont, hogy elsőszülöttünk ugyanúgy szürkéskék szemekkel született, amik mostanra (3 éves) sötétbarnává váltak. Megkértem páromat, akinél a pártízezer digitális fénykép volt a gyerek első pár hónapjáról, hogy nézze meg, mikor kezdődött a barnulás. A válasz az volt, hogy ilyenkorra, a 16. hétre nem csak hogy elkezdődött, de már be is fejeződött. Ennek örültem 5 percig, azután rájöttem, hogy ez semmit nem jelent, hiszen a folyamat lehet sokkal lassabb Lujzánál, és az előző gyerek szemszíne nem sokat jelent az ő esetében, hiszen nála simán előbukkanhatott egy ritka gén a családfáról. Ennél a pontnál abbahagytam a genetikai anyagok olvasását és a családi fotóarchívum böngészését. A válasz nem itt van, a válasz valahol a jövőben rejtőzik, és izgalmas lesz kivárni.

 

Addig is, rengeteg érdekes anekdotát hallottam ismerősöktől és haveroktól. Úgy tűnik mindenkinek van valami mondanivalója a témában, vagy vicces története. Több kismama büszkén osztotta meg, hogy a gyerek az ő szeme színét örökölte, nem a férjéét, mintha ez a családban az ő ágának a győzelmét jelentené. Egy barátnőmről kiderült, hogy neki és 2 testvérének, úgy, mint a szüleiknek, barna haja és barna szeme van, de a legfiatalabb, negyedik testvér nagy kék szemeket kapott a sorstól. Szerencsére a szemekhez kapott egy az apjukhoz nagyon hasonló arcot is. Ismerek ikreket is (persze kétpetéjűek), akiknél az egyik kék, a másik meg barna szemű. Hiába, nincs izgalmasabb és humorosabb, mint egy jó kis genetikai furfang.

 

Ha pedig Lujza szemei bebarnulnak, mint ahogyan statisztikailag ez bármikor bekövetkezhet, megígérem, hogy nem fogom megsiratni a nagy kék szépségeket. A nótabeli főszereplő is rájött, hogy nem a szemszínben van a boldogság kulcsa: „Lám az enyém, lám az enyém sötétkék, mégsem vagyok a babámnak elég szép”.

 

Másutt