Egy születés, majdnem élettörténet, melyet Anameridián versben, – bár ne túlozzunk – inkább rímekben írt meg.
A nyelv, a föld bármely pontján érthető lehet,
Mert nem másról szól, a lényeg:
A Szeretet.
2008.10.13. Fogantatás
Jó a buli, dől a pia,
Ez sem lesz egy átlagos éjszaka.
Baráti társaság meg én és a férjem,
Olyan szerelmes vagyok, ilyet még nem éltem.
Arab haver ránk néz, bárgyún mosolyog, mint egy jós,
Ezt otthon folytassátok, úgy mindenkinek jobb.
Végre itthon, én is ezt érzem,
Nélküle már nem lenne értelme léteznem.
Átadom magam, mint még soha,
Arra gondolok, hogy jöhet a kis Csoda.
2008.11.21. Az első találkozás
Nőgyógyász vizsgál, drága Réka
Mosolyog, érzem, jó hírt mond ma.
Asszisztens kérdezi: „Ma van a szülinapja?”
Válaszom igen és Réka folytatja:
„Akkor azt hiszem, megvan a legszebb ajándéka!
Úgy látom terhes, minden rendben,
Életerős 8 hetes kis szív dobog odabent.”
Ezután munkával telt a majd 9 hónap,
Boldog, bár egyre kerekebb és panaszmentes voltam nap mint nap.
Az utolsó héten már kicsit untam magam,
Lányomat látni és karomban tartani volt minden vágyam.
Ki is találtam, hogy mikor kéne szülni,
Az utódot is próbáltam – akkor még szép szóval – erre rábeszélni.
2009.06.28. 23:00
Egy fájás vagy mi, mintha valami lenne,
Férj persze rám szól, aludni kellene.
Itt az idő, én már érzem,
Nem hiába volt a rábeszélésem.
Próbálok aludni, helyezkedem csendben,
Valami nagy dolog van ám készülőben.
2009.06.29. 04:00
Ébredek hirtelen, valami fáj…
Nézem az órát, 20 percenként már.
2009.06.29. 05:00 – 05:30
Kicsit nyüszögök, férj is ébred erre,
Álomittas még „Mi van, mi van?” kérdése.
Erre már igazán lányom felel,
Mikor lábam közén izomból lefejel.
Ömlik a magzatvíz, feltápászkodom,
Kávéra és egy zuhanyra áhítozom.
Miután mindkettő megvolt, indulás a kórház,
Gyors teló a dokinak és az út előtt egy hányás.
2009.06.29. 07:00 – 07:30
Útközben az időnk 3 percre csökken,
Szegény férj száguld, de Kistarcsa nincs közel.
Pirosnál a kamionos először vigyorog,
De eltorzult arcom láttán, szeme a „dinnyére” vándorol.
Megértő mosolyát követőn, kis kocsink máris elé sorol.
08:00
Beérve a kórházba, már a recepcióról szólnak,
Irány a szülőszoba, a bejelentkezés várhat.
A lifthez érve a kezelő is csak csendben somolyog,
A többiektől elnézést kérve, egyből 5-ös gombot nyom.
A szülészetre jutván, milliónyi kérdés,
Hangzavar, férj eltűnik, nekem vetkőzés.
Nehezen megy, mert nem értem, hogy bőszárú gatyám,
Hogy lett tapinaci hirtelen, melyet húzok magam után.
Vizsgálat (4 ujjnyi), csupaszhoz borotva nem kell, majd gyors beöntés,
Amit én tényleg imádtam, mert eddig székrekedéssel áldott az ég.
08:30
Végre a szobában lehetek egyedül,
Csak ne lennék fáradt, ennyire cefetül.
Ajánlanak labdát és minden egyebet,
De én csak arra vágyom, hogy feküdjek.
Felbukkan egy szexi, zöld szerkós idegen,
Éppen flörtölnék, mikor rájövök, hogy a férjem.
A fájások közti szabad két percben,
Szőlőcukrot és vizet diktál belém szüntelen.
Majd kedélyesen megkérdezi,
Hogy egy csokis croissant-t lenne-e kedvem megenni.
A válasz szokás szerint lányunktól érkezik,
Kinek szívhangja hirtelen leesik.
Férj falfehér és ordít, rohan,
Legalább 1 nővért ide gyorsan!
Érkezik a segítség szinte azonnal,
Megnyugtat minket, hogy 100 alatt nincs baj.
Végre befut a dokinőm is nevetve,
Ezzel az első mosolyt varázsolva a képemre.
Megvizsgál, és azt mondja nincs félóra, ez már 5 ujjnyi,
De várni kell, mert a perem még megvan, nem szabad nyomni!
A leghosszabb negyedóra életemben, mikor
Tudom, hogy nem lehet, de a testem mást mond.
09:47
Végre a felszabadító vezényszavak:
„Szem-száj becsuk, lábakat fog, áll a mellkas!”
Nyomhatom végre, tiszta erőből,
Ezt érezvén persze Ő is tolja magát belülről.
Mindössze kétszer feszülünk neki,
Ki is csusszan az életerős bébi.
9/10-es Apgar, 3200 gramm, 52 centi.
Luca utazása a nagyvilágba. Hát ennyi.
Nyöszörög, rám teszik, én ölelem és hitetlenkedem:
Itt vagy hát, én egyetlenem.
És csak nézem…formás kacsók, mindentudó szemek, melyek így néznek rám azóta is:
Én ismerlek.
Anameridián
