Apa beíratta a középsőt egyhetes lovas táborba. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy kifizessem a felét, és hogy szombat délben érte menjek. Lovak helyett egészen más fogadott, amikor megérkeztem a fővárostól nem messze lévő faluba. Először lesápadtam, aztán az egekbe szökött a vérnyomásom, amikor megláttam a gitározó férfit és az előtte álló, üveges szemű gyerekeket, akik átszellemülten énekelték az Istent dicsőítő dalt. Még csápoltak is. Az első gondolatom az volt, hogy tuti eltévedtem, nem létezik, hogy a gyerekem is ott van a tömegben és sikítva köszöni meg Istennek ezt a csodálatos hetet. Aztán megjelent a gyerek, odakullogott, én pedig kimentettem az egyház karmai közül.
Az apukának állítólag annyit mondtak az érkezéskor, hogy lesz egy vallási része is a tábornak, amivel semmi probléma nem volt (bár én nem hiszek Istenben, de mint az alapműveltség része, nem baj, ha tisztában van a gyerek a vallási dolgokkal). Azt viszont elfelejtették közölni, hogy lovaglás helyett imádkozni kell naponta kétszer, hogy mindenért köszönetet kell mondani Istennek, hogy a gyerekeket a bosszúálló Istennel fenyegetik bűntudatot keltve („a bűn örökké nyomot hagy”), hogy rendszeresen ki kell állni a színpadra nyolcvan ember elé és elmondani, hogy mennyire hálásak Istennek azért, amit ad.
Itthon utánanéztem, a tábor honlapján egyetlen szóval sem említették, hogy vallási alapokon nyugszik. A mi esetünkben csúnyán rácsesztek: a gyerek nemhogy istenhívő nem lett, egyenesen kifejtette, hogy ha még egyszer meghallja az Isten és a Jézus szavakat, kardjába dől. Én meg nem értettem, miért hívott fel csóri zokogva a második napon, hogy haza akar jönni. Végül egy fiatal lány a szárnyai alá vette, így összességében (az „Istenes” dolgokat leszámítva) jól érezte magát. Csak az a ló, az hiányzott…
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
