Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szellemszülők, avagy hova tűnnek a szülők válás után?

 
A „szellemszülő” kifejezés olyan külön élő szülőkre utal, akik a válás után fokozatosan vagy azonnal eltűnnek gyermekeik életéből, anélkül, hogy kapcsolatot tartanának. Az egyetlen jel, ami arra utal, hogy még élnek, a gyerektartás összege, amely néha/rendszeresen megérkezik. A fogalmat Sarah Hampson kanadai újságíró vezette be 2008-ban. A szellemszülők...
A bejegyzés folytatódik
 

Gyereked van és megkaptad az adóbevallás-tervezeted? Vigyázz, mielőtt elfogadnád!

Sokan kaphattak frászt, mikor az Ügyfélkapun belépve szembesültek az adóbevallás-tervezettel, ami mondjuk arról szólt, hogy fizessenek be mondjuk százezret. Ne tessék...
A bejegyzés folytatódik
 

A hitem segített megmenteni a házasságomat

Többen kérdeztétek mi van velünk. Íme:  Az utolsó írásom után, ill. annak eredményeként, ami természetesen az én hibám is (minek írtam…), elértük...
A bejegyzés folytatódik
 

Istenhez imádkoztunk, és végre terhes lettem

Azért gondoltam, hogy én is leírom a történetünket, hátha erőt ad azoknak, akik még el vannak keseredve, mert nem sikerül teherbe esni. Nekünk már van két egészséges...
A bejegyzés folytatódik
 

Abortusztablettát osztogattak a lengyel abortusztörvény ellen tiltakozók

Válasz az abortusztablettával szentáldozó femináciknak Nem vagyok vallásos és feminista sem. Nem hívattam ítélkezni mások felett, de ami április 10-én a Lengyel...
A bejegyzés folytatódik
 

Vallási meggyőződés vagy az elnyomás eszköze a kendő?

Hazánkban, a paraszti világban a kendő viselését a férjhez menéshez kötötték. Bizonyára sokaknak ismerős, a „hajadonfőtt”, „pártában maradt”,...
A bejegyzés folytatódik
 

Lovaglás helyett Istenhez kellett imádkozni a táborban

Apa beíratta a középsőt egyhetes lovas táborba. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy kifizessem a felét, és hogy szombat délben érte menjek. Lovak helyett egészen más...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem finanszírozzák tovább a körülmetélést az Államokban

Colorado és tizenhét másik állam egészségügyi költségvetési válságra hivatkozva nem finanszírozza tovább a korábban széles körben alkalmazott eljárást, az újszülött...
A bejegyzés folytatódik
 

A keceli iskolásoknak kötelező a szentmise

Készül az új egyházi törvény. A jogszabályban a történelmi egyház kifejezés nem szerepel majd. A gond az ellenzék szerint nem is ezzel van. Ők azt állítják, a törvényjavaslat...
A bejegyzés folytatódik
 

56 pizsama - Jézustól működik a nyolcgyerekes család

Az eredeti cikk és a sorozat többi része itt olvasható.
A bejegyzés folytatódik
«
12

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (48)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (214)anyatej (20)anyós (30)apa (68)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (113)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (140)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (25)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (237)családtervezés (50)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (193)Down (33)drlucifer (36)egészség (93)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (467)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (37)halál (59)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (63)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (68)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1044)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (326)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (106)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (25)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (85)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (95)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (22)születésnap (34)szülés (1172)szüléstörténet (669)szülő (31)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1317)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (576)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (45)