Gondolom, más anyukák is találkoztak már a következő megjegyzésekkel, szituációkkal. A bejegyzéssel az az egyik célom, hogy kiírjam magamból ezeket. A másik pedig, hogy megtudjam: Ti hogy léptek túl ezeken? Tényleg csak én vagyok olyan gyenge, hogy megviselnek ezek a dolgok?

Kép: Stockfresh

A lényeg: a gyerekvállaláshoz mindenki jobban ért. Akinek már van gyereke, azért, mert van tapasztalata. Akinek nincs gyereke, azért, mert vannak még illúziói, elvei. De az, ahogy én csinálom, az biztos nem jó.

Kezdődött a gyerekvállalással. Ezt senki nem mondta a szemembe, de visszahallottam, hogy ilyen korán, ilyen röviddel a megismerkedésünk után, esküvő nélkül. Négy éve jártunk együtt és két éve együtt éltünk, amikor elkezdtünk dolgozni a babán, aki a 7. hónapban jött össze. 25 éves voltam, amikor született, párom 27. Nem érzem, hogy bármit elkapkodtunk volna. Kaptam egy nagyon kedves kommentet az egyik pocakos képem alá Facebookon: „Nem értem, miért nem képesek megtanulni a nők: a pasi vagy gumit húz a farkára, vagy gyűrűt a nő ujjára. Ilyen bonyolult???? Pedig még csak hülye sem voltál…”. Nem válaszoltam. Ő nyilván jobban tudja, hiszen 24 évesen a harmadik házasságában élt. De tény és való: mindhárom gyereke mindhárom apja feleségül vette. Hormonokkal tele még az is megfordult a fejemben, hogy én csinálom rosszul.

Aztán megszületett a lányunk. Innentől már a szüleinktől kezdve a barátokon, munkatársakon át egész a szomszéd néniig mindenki elmondja a véleményét. Ami nem is lenne baj, ha nem bántóan, kioktatóan tenné. Először azzal nyugtattam magam, hogy bemagyarázom magamnak, tombolnak a hormonok, szülés utáni depresszió. De nem. Rosszindulat? Talán ez is túlzás.

Én az arany középút híve vagyok. Kevés dolog van, amit határozottan elutasítok elvből. Szoptatni terveztem a babám, de nem estem kétségbe, amikor tápszert kellett adni neki. De amikor emiatt leszóltak, fórumokon azt olvastam, hogy minek kell szegény gyerekbe mérget tömni, akkor elbizonytalanodtam.

A kedvenceim:

„Már 4 hónapos, és csak most kezdtétek a hozzátáplálást? Már két hónaposan kellett volna, csoda hogy nem halt éhen.” - „Már 4 hónapos, és már elkezdtétek a hozzátáplálást? Allergiás lesz, gyomorbaja lesz. Ilyen felelőtlenséget!”

„Nem alszik veletek, csak ha nyűgös, fáj valamije? Nálunk velünk alszik, gyereket nevelek, nem állatot idomítok. (Igen, ezeket a szavakat használta.) - „Miért veszitek magatok közé, ha beteg? Az ágyában is meggyógyulna!”

„Már 3 hónapos és nem alussza át az éjszakát? Bezzeg az én gyerekem…” – „3,5 hónapos, és már átalussza az éjszakát? Miért kényszerítitek (???) erre szegényt?”

„Már eljártok vásárolni, moziba nélküle? Hiszen még csak 7 hónapos, túl kicsi ahhoz, hogy ilyen sokat anya nélkül legyen, biztos megviseli!” – „Mért nem hagyjátok pár napra a nagymamáknál, már olyan nagy! Biztos nem bíztok bennük.”

Végül a párbeszéd, ami a poszt megírására sarkallt. Vasárnapebéd, kopog valaki. Szomszéd néni. Köszönés nélkül belekezd:

- Tudom, hogy nem az én dolgom, de nem egészséges dolog hogy a gyerek kettesben megy sétálni az apukájával, főleg nem olyan sokáig, mint nálatok tegnap. A hétvége arra van, hogy együtt legyen a család, nem arra, hogy te (ez én vagyok) pihengess, amíg lepasszolod apukának a gyereket. Ha nem tudod beosztani az idődet, szívesen segítek, de ez nagyon nem jó…

- Köszönöm, szeretnénk befejezni az ebédet.

- Azért azt megmagyarázod, (???) hogy miért kellett ezt tenni?

- Hát nem tetszett látni azt a két néger pasit, akik jöttek hozzám? Olyan dolgokat csinálnak meg nekem az ágyban, amit a férjem nem. Részletezzem?

Nem kellett. Felháborodottan távozott. A párom röhögött, én pedig nem értettem. Még mindig nem értem. Miért? Lesz valaha valami, amit jól csinálok? Vagy ha nem is jól, de legalább megfelelően.  Vagy most már erről fog szólni az életem? Lassan gondolom, jönnek a „mikor jön a testvér” kérdések. Vajon ha erre és bármi másra azt válaszolom: nem szeretném (szeretnélek)megbántani, de ez a magánügyünk, akkor vajon mi lesz? Sértődés?

Aztán felébredt a lányunk. Rám mosolygott a rácson keresztül, a hátára fordult és elkezdett integetni meg gagyogni a feje felett lógó nyuszikhoz és macikhoz. Ő már tudja, csak nem tudja elmondani: Anya, jól csinálod.

kicsidelfin