photo © 2005 Gisela Giardino | more info (via: Wylio)
Kislánykorunkban úgy tervezzük, hogy majd megismerkedünk egy jófej fiúval, együtt járunk, aztán születik néhány gyerekünk és boldogok leszünk a sírig. Aztán nem mindenkinek dobja ugyanazt a gép, és elérkezhet a pillanat, amikor az ember lányának mérlegelnie kell, melyik döntését bánná meg hetvenévesen: hogy a saját gyerek volt fontosabb vagy álmai férfija?
Ismered a helyzetet? A pasas tökéletes, de nem akar gyereket. Egy ismerősöm három éve győzködi a párját: gyereket kellene vállalniuk. A srác nem akar kötélnek állni, mindig van valami kézenfekvő érv, amit a lány rendre elfogad. Szerinted tényleg akar a lány gyereket? Nem lenne egyszerűbb, ha kimondaná, hogy lemond a szülésről, mert a párját választja inkább?
Előfordul, hogy a hatalmas szerelem és a közös akarat ellenére nem lehet a párnak gyereke. Néha pont azért, mert a fiúnak nem lehet. A lány szülhetne, de nem tőle, nem az ő gyerekét. Hogyan lehet ezt elfogadni? Érdemes kitartani egymás mellett a közös saját gyerek reménye nélkül? Hiszen ez a helyzet alig különbözik az előzőtől: az álompasi mellett dönteni a gyerek ellenében!
Aztán ott az ellenkezője: egy hanyatló kapcsolat vagy egyéjszakás kaland, amikor a baba kéretlenül megérkezik. A fizikai apa nem vállalja a gyereket. A lehetséges választások: abortusz, örökbeadás, egyedül nekifogni a gyereknevelésnek. A döntés pedig egy életre befolyásolhatja a későbbi kapcsolatot a lehetséges álompasival, aki esetleg nem szívesen nevelné más gyerekét. Vagy éppen sose tudná megbocsátani az abortuszt vagy az örökbeadást a párjának.
Több nőt ismerek a harmincöt-negyvenéves korosztályból, akik villámgyorsan leszámoltak a párkereséssel, amikor nem tervezetten teherbe estek. Azt mondták: elegük volt a bizonytalanságból, nem tudják, mit hoz a jövő pasifronton – ez a gyerek azonban itt van, meg kell szülni, mert lehet, hogy ő az utolsó esély, és nem lesz ilyen több. Már olyan nővel is találkoztam, aki kifejezetten gyerekre hajt és nem párra: csak az érdekli, hogy a fizikai apajelölt jól nézzen ki és okos legyen, aztán lehetőleg ne nagyon szóljon bele a későbbi életükbe, amikor ő majd egyedül a gyereket felneveli. Talán össze is fog neki jönni, de vajon a gyereke mit fog szólni felnőttként, hogy az anyja szándékosan fosztotta meg őt egy lehetséges apától?
Voltál már olyan helyzetben, hogy döntened kellett? Hogyan döntöttél? Hogyan döntenél, ha muszáj lenne?
AMK
