Már alig van pár nap ebből a nyavalyás téli szünetből pedig nagyon ránk férne… mert milyen jó is reggelente nem 6 - negyed 7 felé kelni, és szigorúan kihasználni a perceket, hogy időben elkészüljünk és induljunk. Jó arra ébredni, hogy a kicsi odajön kelteni: „Anya, lemehetek? Majd gyere Te is, ha kialudtad magad!” Ami persze azt jelenti, hogy felkelek öt percen belül, mert egy kíváncsi gyerek és egy nappali nem a legjobb párosítás. Mint ahogy még a szünet előtti utolsó napon is sikerült a napközis tanító nénivel kitolnia, aki ezt az élményt (érthető módon) megosztotta velem.

A terem sarkában álldogál egy nagyon ütött-kopott régi szekrény a játékokkal, melyet lakatpánt és lakat zár. A lakat napközben is rá van akasztva. Csabi valami játékot vett ki, mikor a tanító néni rászólt, hogy : „de nehogy rányomd a lakatot!”. Amit Csabi persze angyali hangon és ártatlan pofival meg is ígért. A következő jelenet azt hiszem, erősen hasonlíthatott a Dennis, a komisz című film azon jelenetére, amikor Dennis (de tényleg, de igazán!) jó akar lenni. A virágtermesztők társasága és Walter Matthau elmélyülten várják a 30 (60? 90?) évenként 10 másodpercig virágzó csodanövény tündöklését, miközben az ünneplőbe öltözött Dennis keze már mozdul is, hogy a garázsajtó nyitó gombjához érjen. Majd eszébe jut, hogy ő most jó, és visszahúzza… perceken keresztül megy a hezitálás, míg csak győz a kíváncsi és „komisz” énje, és már kész is a balhé. Szóval borítékolható lett volna, hogy Csabi is elbukik ezen a próbán. Persze, hogy összenyomta a lakatot, bezárva ezzel a tanító néni összes otthoni és iskolai kulcsát a szekrénybe. Ezek után le kellett feszíteni a lakatpántot, és majd lehet szekrényt reparálni. No és ugye a tanító néni sem került ünnepi hangulatba. De azért nagyon kedves volt, mert az ajándékba szánt – Csabi által imádott – ív matricát azért odaadta Csabinak is.

Az utóbbi időben nem egyszerű Csabival. Talán már kissé otthonosabban érzi magát a suliban (ami jó), és több sikerélménye van, mint az oviban (ami szintén jó), de néha idegesítően előtör belőle az „én vagyok a világ ura”-feeling. Oké, otthon pl. sosem volt divat a gyerekek között, hogy a nagyobbak főnökösködhetnek a kisebbek fölött, de mivel a három nagy korban közelebb vannak egymáshoz, a napi oda-vissza beszólások kvázi azonos szinten zajlottak. Míg Csabihoz képest a nagyok tényleg nagyok, és elég érdekesen veszi ki magát, amikor Csabi az egyenlők magabiztosságával mindenféle retorziókat helyez kilátásba, ha valamelyik tesó nem „fogad szót”.

Nem tudom, most a téli szünet előtt már a fáradtság miatt halmozta a különböző „disznóságokat” a suliban, pl. szekrény-ügy, káromkodás, hiszti, kiabálás, stb., vagy valami egyéb változáson megy keresztül, amit még nem látok tisztán. Gondolom az sem tett jót neki, hogy nekem december elején be kellett mennem egy rövid időre kórházba, és azért ő nélkülem csak anyunál szokott lenni.

Most azt érzem, kéne még egy hónap szünet, csak kettőnknek, neki és nekem, úgy hogy közben senki mással nem kell foglalkoznom. Utópia, persze, tudom… de legalább hadd álmodozzak.

Temptation