Vannak olyan szerencsés szülők, akik gyermeke(i) önként, maguktól mennek minden reggel és este fogat mosni – ám a legtöbbünknek valahogyan motiválnunk kell a csemetéket, hogy ne sunnyogják el a fogmosást.

Sok anyuka arról számol be, hogy már egészen pici kortól mutatja a gyermekének a fogtisztítást, később is együtt csinálják, míg végül a gyermeknek a mindennapi rutinjává válik a fogmosás.

„Közösen mostunk fogat. Mutattam, hogy kell, hogy helyes, hogyan haladjon. Mára már önállóan megy, szólni se kell. Hat és féléves fiúcska”

– meséli Tünde.

Saci igazán mázlista:

„Hála Istennek az enyémeket nem kell rávenni, inkább le kell beszélni, mert mosnák éjjel-nappal” - írja.

Zsuzsanna így mesél:

„Ha kieresztem az anyukahangomat, még a szomszéd is megmossa! Viccet félretéve a lyukas fogak és fogorvosi kezelések kellemes mivoltára való figyelemfelhívás hatásosnak bizonyul.”

Van olyan anyuka, akinek nehezen megy:

„Nagyon nem szeret fogat mosni a gyerek… Még reggel vagy az oviban megmossa, de este… Hallja az egész ház, hogy fogat mosunk”

– meséli Mónika.

„Néha vannak nemszeretem időszakok. Olyankor kis kreativitás kell, kitalálunk valami játékot, szertartást, ami viccesen elűzi a ronda fognyűvő manókat, és pár nap múlva újra visszaáll az élet a régi kerékvágásba”

– számol be tapasztalatairól Marcsi.

A nagyobbak már megértik, hogy miért alapvető a rendszeres fogápolás, a kisebbeket inkább játékos formában, példamutatással tudjuk fontossá tenni a procedúrát. Bevethetünk foggal kapcsolatos meséket (ha nem kaptok idegbajt Bartos Erikától, az Anna, Peti és Gergő sorozat Irány az iskola! című kötetében van egy Fogacska című mese), fogmosással kapcsolatos, gyerekeknek szóló dalokat, és a modern technikát is segítségül hívhatjuk, hogy vidámmá és élvezetessé tegyük a fogmosást.

Vannak olyan alkalmazások is, amelyek a gyerekek nyelvén mutatják be a fogmosás fontosságát, és motiválják őket a rendszeres és helyes fogmosásra. Ilyen például a Signal chatbotja, amely itt érhető el. Szülőként az automatától kaphatunk üzeneteket és gyermekeknek szánt rövid animációkat, melyeket megmutathatunk a kicsiknek. Sika Mika és Sika Mama kalandjai, a csillogó fogazatú, kedves oroszlán, valamint a személyre szabható kaland segítségével talán egyszerűbbé válik a fogmosási procedúra.

Beállíthatjuk a fogmosás megszokott időpontját, ekkor érkezik meg üzenetben a program következő, cuki videója, majd egy olyan animáció, amelyet utánozva a gyermek játékosan moshatja meg a fogait. A helyes fogmosásért jutalom is jár! Minden nap, amikor a gyermekünk kellő ideig és rendesen mosta meg fogacskáit, virtuális jutalmat kap, melyet gyűjteni lehet.

Persze azért ellenőrizzük az eredményt, és ha még kicsi a gyermek, mossuk meg mi is a fogacskákat, hét-nyolcéves korig ugyanis még általában nem tudják rendesen megmosni maguknak.

Te mivel motiválod a gyereked a fogmosásra?

Tünde

Olvass még fogtémában!

Barázdazárás: mire jó és miért hasznos? 

Fogszabályzót kap a gyerekem?

Soha ne nyald le a gyerek cumiját és kanalát!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>