A nyáriszünet közeledtével egyre nyomorultabbak a napok. Akad néhány jó sulis program, de már minden gyerek féllábbal szünetel. 

Magyarán úgy kezdődnek a reggelek, hogy

"Annyira utálok suliba menniiiiii!"

Kicsit olyan ez, mint amikor már fonod a lábad a lakás előtt az ajtót nyitva és úgy érzed sosem jutsz el a fürdőbe.

Én egyenlőre semmit nem érzek. Bár azt nem bánom, hogy nem kell olyasmin stresszelnem, hogy elkésik, itthon hagyta, miért nem tudta...

Ebben az utolsó pár napban csak kapkodom a fejem. Ez a gyerek ide megy kedden, az ugyanoda, de szerdán... feladtam. Ők úgyis jobban tudják. Majd délután elmesélik. Nekem valójában nem számít. Diákigazolvány, plusz nasi, zsebpénz kell. Elég ezzel foglalkozni. Meg kéne esőkabát, de azt el sem viszik, mert úgysem hajlandó felvenni egyik sem. Mivel nem egésznapos túrázásra mennek, így engem pont nem érdekel. Ismerem a tanárokat. Nem azok a félék, akik bátran kóricálnak a szakadó esőben.

A korán keléssel járó szabadság egyre kevésbé működik. Néha kiakadok, hogy most komolyan!?!?!? Nem igaz, hogy nem tudok olyan korán kelni, hogy valaki ne ébredjen kb ugyanakkor szórakoztatni. Ez a valaki KicsiFiú leginkább. Az ok: testvérféltékenység, azaz csak rám figyelj! Értem én, de na.

Jött a felismerés, hogy NagyLány kb ugyanebben a korban ugyanezeket a bosszantó frázisokat tolta, mint most ő, aztán egészen normális lett végül, hihi. Szóval ez természet és kor kérdése is... Azért kifaggattuk a lanyzót, hogy az "akkor majd kiugrom az ablakon és törjem ki a nyakam" típusú kirohanások mögött milyen érzések vannak valójában. A másik kedvencem:

"Nekem soha, semmit...., másnak mindig, mindent...." 

Közben észre sem veszi, mik azok, amik csak neki.

NagyLánynál még rémesen ijesztőnek éreztem ezeket az odavetett depifoszlányokat, pláne, hogy szinte mindennaposak voltak, de mostanra megedződtem. Most egy "akkor üssön el egy autó, engem nem érdekel"-re simán felelek olyat, hogy "oké, de a cipődet tedd előtte a helyére". A vicc pedig az, hogy megy és elteszi, majd az élet zajlik tovább a megszokottban.

Hogy mire jutottunk NagyLánnyal a meghalós mondatok kapcsán? Hogy pont jól csinálom. Nem kell vele törődni, mert csak dühlevezetés.

Én is így gondoltam. Reméltem. 

Nekem már úgy tele a hócsukám a sulis baromságokkal! Kirándulás, Gyermekvasút. Békésen iszom a kávémat, reggel 8 óra 10-kor. Jön az e-mail, hogy KicsiFiú nem vitt diákigazolványt, ezért őt nem viszik kirándulni. Pont. 

Egyrészt kicsúszott a számon egy cifra átok, másrészt kaszát-kapát eldobtam, kaptam a pizsis BabszemCsacsit és futottam a suliba a diákkal. 

E-mailben? Miért nem telefonon? Tudják, hogy itthon vagyok! Itthagynák a gyereket egy szaros diákigazolvány miatt??? Nyilván nem nézi végig a buszsofőr mind a 26-ot és a kisvonatra is csoportosat vesznek. Értek én mindent, hibáztam, de azért ne legyen már ekkora katasztrófa! Nem cipő vagy kaja nélkül ment! Illetve a sulival szemben lakunk, leviszem és béke-boldogság.

Mellesleg K.Anyuka, Gyermekének esőkabátja sincs!

Mellesleg van, de nem hajlandó felvenni, amúgy sincs cukorból. Van kapucnis pulcsi és nagy esőre esernyő. 

Zárójel: ha annyira esne T.Tanárnő biztosan behúzódik valahová! Nem tűnik annak a "mit számít, ez csak víz" típusú embernek. 

Ezek csak gondolatban futottak le. Leírva szebben, finomabban és csak a felét.

Szerény véleményem, hogy az esőkabát csak vízálló nadrággal és cipővel ér bármit is. Ha ezek nincsenek, akkor az esőkabink szépen a cipőnkbe csurgatja a kirándulás minden csepp esőjét. Azt persze értem, hogy 26 esernyős gyerekkel nem lehet közlekedni, itt lép érvénybe a zárójel. De sebaj. Ha esőkabát, ha nem, dörgött az ég, el sem indultak másnap a múzeumba. Tehát ahogy mondtam, T.Tanárnő  a zárójel szerint járt el és egész nap filmet néztek. 

PiciLány hősiesen tűri a Dévény-kezelést. Persze sír nagyon, de ritkán ellenkezik. Mintha tudná, érezné, hogy mindez érte van. A szája ránézésre is változott. A formája mindenképp, a mosolya teljesen új de az is nagyon fura, hogy olyan nagyra ki tudja nyitni. Csak nehány nap telt el a második kezelés után, mikor megszólalt! 

Első szava: Tidaaaa, azaz cica.

Pont, mint NagyLánynak. Boszorkány ez a gyereklány, hehe.

Az első szó után jött a róka, mint második és NagyLány nevét is kimondta már. Az utolsó kezelés végén pedig elcuppant az első puszi! Erre eddig még próbálkozás sem volt.

Én egy hátizsákos csaj vagyok. Anélkül el sem indulok. Sehová. PiciLány sokszor próbálja azzal jelezni, hogy menni kéne már, hogy bújik a háti pántjába. Előkotortam a pici hátizsákot, beletettem a vizesüvegét és ő piszok büszkén csattogott vele végig a folyosón. Annyira édes látvány.

Szeretek filmezni, de nem vagyok megőrülve a moziért. Egy ilyen rutinszerű randiprogram csupán. Kedves viszont gourmet-nek számít ezen a téren. Azért van olyan film, amit én is moziban szeretnék látni, mint az Avatar. Decemberben, egy enni és cumisüvegezni nem akaró baba mellől viszont nem tudtam elmenni 4-5 órát. Remegő szívvel vártam, hogy a streaming csatornán kijöjjön. Popcorn, cola, fagyi. Készültem. Nagyon. Első este.... engedjük el.... Másnap viszont sikerült a maradék majdnem 3 órát végignézni és hát fantasztikuuuuus! Tutira sokszor nézős. 

Kedves mondta, hogy nem akar spoilerezni, de annyit elárul, hogy sokszor fel fogok nevetni, mikor ráismerek a családi dinamikára és egy-egy karaktert beazonosítok. Nem tévedett. NagyLány egy az egyben le van koppintva. Hehe.

A hétvégét a gyerekek a Mamánál töltötték. Vagyis a kicsik a hétvégét, a nagyok csak a szombatot. Délelőtt semmittevés, délután viszont osztálytalálkoztam. Nem, nem középsuli, hanem általános. 

Eleinte még 1-2 évente összejöttünk, aztán ahogy jött az élet, család, karrier, már csak 4-5 évente. Kb mindig ugyanaz a 10 ember jön el és mindig akad néhány, aki változó. 

Jó osztály volt. Különlegessége számomra, hogy bár én csak az utolsó két évet jártam velük, az osztály felével oviba is egy asztalnál ittuk a kakaót, szóval nem volt valami nagy cucc a beilleszkedés. Volt egy csomó közös emlékünk. Talán ez is oka annak, hogy most is jó a hangulat, mikor összejövünk. 

Az egyik srác BBQ fanatikus. Ez a szerelme, a munkája, a hivatása. Már a nyolcadikos osztálybulin is ő csinálta a kaját. Egy másik srác munkahelyi telepén állították fel a smokert. Ide gyűltünk. Egy lány cukrász, hat nyelven beszélő sütik is voltak, meg aki tudott sütött. Mindenki hozzáadta, amit tudott. Előkerült egy kis szőlőlé is ilyen-olyan formában, szóval a kaja elég ütős volt, ment mellé a laza fröccsözés.

Minden ilyen tali után arra jutunk, hogy alapvetően senki nem változott. Persze megcincált mindenkit egy kicsit az élet 30 év alatt, de a személyiségünk lényege most is ugyanaz.

Az egyik srácot nem láttuk a ballagás óta. 

"Te a Nanta vagy! Téged megismerlek, mindig vad voltál!"

Meglepődtem, mert nem így emlékszem az akkori magamra, de többen is bólogattak.

Igazi felszabadultan nyihogós délután volt... amíg az ex bele nem csavart egy olyat, amitől a kétségbeesett anyatigris készült belőlem kitörni.

A rezgések eljutottak a megfelelő helyre. Vannak dolgok, amik nem változnak, csak átalakulnak. Ő volt az első barátom. Igazi kis kamasz szerelem volt. A házasság nála sem lett sikersztori, hát látja az elvált apák oldaláról is a szitut. Mivel nem akartam elvinni a bulit egy depis hangulatba, de a figyelem középpontját sem vágytam ebben a helyzetben, félrevonultunk.

Kaptam egy kis léleksimit, megerősítést és bátorítást ebben a nehéz helyzetben. Jó lett volna Kedves mellett lenni és beszéltünk is, de nem szerettem volna a kezemet tördelve telefonálgatni hosszú percekig.

A két fiú ugyanazt mondta, egymástól függetlenül: "Legyél kemény, mint az asztal sarka!"

Kedves kirázta a kisujjából a távollétem hét óráját. PiciLánynak sem hiányoztam sem én, sem a melleim, hihi.

Az estét NagyLánnyal beszélgetősre terveztük. El is csipogtunk meg vihorásztunk éjfélig hármasban. A vacak helyzet is kisimulni látszott, bár még korán sincs vége, ezt tudom.

A vasárnap lassan úszott.

Olyan időigényes dolgokat csináltunk, mint palacsintát sütöttem, Kedves pedig baot készített.

Még pénteken suliból-melóból hazafelé futottak össze NagyLánnyal és csináltak egy görbe ázsiai délutánt. Elmentek baot enni és beugrottak mellette az ázsiai boltba. Mivel a bao fini, azonnal kellett egy bambusz gőzölő. Kedves egész nap gyártotta a baokat a család nagy örömére. Vacsi pipa, gyerekek sulis uzsija pipa.

Bao+palacsinta becsomagolva, felcímkézve. Indulhat az utolsó sulis hét.

Nanta