Kisfiamnak elég súlyos atópiás dermatitise van (ez részben öröklött dolog, tőlem, úgyhogy pontosan tudom mennyire szenved szegény a viszketéstől) , meg egy-két allergiája hozzá, többek között poratka allergia is. Az ekcémájával orvostól orvosig jártam vele (háziorvos, bőrgyógyászok, természetgyógyászok, homeopátiás orvosok), végül találtam egy doktornőt, akiről állítják, hogy országos szaktekintély. Nosza, felhívom, mikor mehetnék hozzá a gyerekkel, kapok is időpontot több, mint négy hónappal későbbre. Úgy gondoltam, én nem várok annyit, irány a magánrendelés, lám, a következő héten mehettem is. Megnézte a gyereket, eredménye: három nap kórházi fekvés, teljes kivizsgálás, hogy vajon mi okozhatja az ekcémát. Gondoltam szuper, végre történik valami, nem csak egy ezredik féle baromi drága krémet kapunk, ami semmit sem ér.
Hát, a nagy teljes kivizsgálás egy darab vérvétel, és egy darab vizeletvizsgálat volt, és mi ezért töltöttünk bent három teljes napot. Ja, meg folyton kenték a gyereket valami jó zsíros krémmel, minden ruhát dobhattam ki, amihez hozzáért. Na, erről a krémről aztán a zárójelentés kézhezvétele UTÁN kiderült, hogy tömény szteroid volt. Persze, hogy szebb lett a gyerek bőre. Kár, hogy amennyire tudom, ehhez szülői beleegyezést kell kérni, nem pedig akkor kell kiderülnie, amikor a folyosón rohanok a doktornő mellett, mert sajnos nem vagyok orvos, és a zárójelentést amennyire sikerült három másodperc alatt átfutnom, nem értettem meg. A doki meg csak a kezembe nyomta a zárót, majd távozott. Úgyhogy a gyereket a szomszéd ágyban fekvő gyerek anyjára bíztam, és futottam mellette a folyosón, és kérdeztem, ami eszembe jutott. Kb. hármat, mert addigra elért egy másik kórterem elé, ahol közölte, hogy másik beteghez ért, viszlát. Addigra betöltötte a folyosót magzatom üvöltése, mert egyedül hagytam, úgyhogy kulloghattam vissza információ nélkül.
Miután meglett az összes allergiavizsgálat eredménye, és kiderült a brutál poratka allergia, visszarendeltek kontrollra, mert „ezt mindenképpen át kell beszélni, ezt kezelni kell”. Két teljes órát töltöttem megint a magánrendelésen, mert „anyuka, sajnos a kórházi rendelésre idén már nincs hely”. (Jó szöveg, anyuka GYES-en, apuka éjjel-nappal dolgozik, így is alig élünk, de nem baj, a gyerek egészsége mindent megér, anyuka úgyis ki fogja fizetni, bármennyit is kérünk!) Közben kijöttek a gyereken uszodaszemölcsök, ami az ekcémájával együtt már elég gáz, úgyhogy természetesen azonnal elkezdték leszedni a magánrendelésen (lehet érte extra pénzt kérni!). Ez úgy néz ki, hogy kicsit lekezeli a szemölcsöt egy speciális krémmel, várni kell, majd lekapargatják a szemölcsöt egy kis kanállal. Elkezdték lekezelni, mondtam nekik, hogy még itt is van, meg itt is van, meg még itt is van. Mire a kedves asszisztens hölgy közölte, hogy ugyan már, jó lesz, ha ezek meglesznek. Vártunk, bejutottunk, óriási üvöltések közepette lekapargatták, majd közölték, hogy akkor még egy kör, mert hát még itt mennyi van belőle. Persze, semmi gond, szívassunk csak kétszer-háromszor a kisgyereket ilyen hülyeséggel. Ezalatt meg végig azt hallgattam, hogy a gyerek nincs kezelve, ez a bőr nincs karban tartva, be kell feküdni vele a kórházba, hogy rendbe hozzák a bőrét, mert anyuka nem ápolja rendesen a gyereket.
És itt jön a hülye beidegződés. Anyuka ahelyett, hogy elküldené kedves doktornénit a bús büdös mindenhová, elkezd magyarázkodni. Hogy márpedig reggel, délutáni alvás előtt és után, és zuhanyzás után is tetőtől talpig kenem a gyereket, ezen kívül csak úgy napközben akármikor, pláne ha látom, hogy vakarózik, ő is sokszor jön, tartja a kis kezét, és jelzi, hogy kenjem be. Éjjel, ha nem tud aludni a viszketéstől, órákat ülök mellette, és masszírozom a krémekkel, hogy tudjon aludni. (Az, hogy mellette van egy másik gyerek is, aki reggel ettől még kel, és el kell látni, az csak abszolút mellékes.) Hogy a gyerek mindenre azzal reagál, hogy azonnal elkezd vakarózni, ha nyűgös, ha kicsit is maszatos lesz, ha valami nem tetszik neki, ha valamiért rászólok. Ez a kedvenc részem, erre ugyanis azt a választ kaptam, hogy ne szóljak rá a gyerekre, mert neki az egy stresszhelyzet, és nem tesz jót a bőrének. És anyuka pláne hülye, mert még itt sem ordította le a kedves nénik fejét, hanem magyarázkodik tovább, hogy hát csak nem engedem a gyereket kiszaladni egy kocsi elé, akkor azért rá szoktam szólni. Erre pedig azt az utasítást kaptam, hogy ne teremtsek ilyen helyzetet. (Mármint egy nem egészen Kétéves, eszméletlen eleven, mozgékony kisfiú ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy ne kelljen rászólni?!?! WTF????)
És a végére a slusszpoén! A poratka allergia, és annak kezelése (aminek a megbeszélésére ugye elvileg visszahívtak) SZÓBA SEM KERÜLT! Illetve én kérdeztem, hogy azzal mi a teendő, amire azt a választ kaptam, hogy előbb uszodaszemölcsök, aztán rendbe tesszük a gyerek bőrét (extra brutális mennyiségű szteroiddal), és majd csak utána lehet beszélni róla. Mert addig esetleg nem lehetne legalább valami támpontot adni, hogy mégis mi a francot lehetne kezdeni vele? Persze anyuka erre is befogja a száját, mert sajnos valami furcsa oknál fogva úgy lett szocializálva, hogy az orvosok haját nem üvöltjük le, pláne ha mindkét gyermeke nézné a mutatványt. És amint kiléptem az ajtón, tudtam, hogy óriási hibát követtem el, mert még mindig kisebb törés, hogy a gyerekek ezek után nem fogják elfogadni az orvosok szavait, mint az, hogy most továbbra is csak az internetről szedett információk alapján küzdünk a poratka allergia ellen.
Úgyhogy állhatok neki megint új orvost keresni, aki esetleg hajlandó lenne végre tenni valamit az ekcéma megszüntetésért is, és nem azt tekinti elsődleges céljának, hogy egy hosszú távon rendkívül káros cuccal átmenetileg tünetmentessé tegye a gyereket. Hol fogok én ilyet találni?
Aliena
