Szeretem az állatokat. Jelenleg nem tartunk, nem is tervezzük. Macskánk volt, nagyon szerettük, gondját viseltük, míg el nem tűnt. Az előző otthonunk kertjében élt kutya, úgy fogalmazok, elviseltük egymás jelenlétét. Sajnos a nemtörődöm gazdinak köszönhetően a kert csatatérre hasonlított. Az éjszakai koncertekről nem is beszélve.
Sajnos ezek az élmények egy életre kihatottak a kutyákkal kapcsolatos érzéseimre. Bár ha jobban belegondolok, nem a kutyákkal van bajom, hanem a gazdáikkal. Borzalmas szinten van a magyar állattartási kultúra, és ennek általában azok isszák meg a levét, akik nem tehetnek semmiről: az állatok és azok, akik elviselik az általuk okozott problémát.
Az, hogy hová lehet kutyát bevinni, általában egyéni elbírálás alá esik. Strandra nem lehet, ezt az ÁNTSZ is szabályozza. Ha józan ésszel belegondolunk, számos oka van. Marad a kutya végig a gazdival? Nem szalad el? Nem lesz ideges a tömegtől? Hová végzi majd a dolgát? Bemegy a fürdőzők közé? Számomra egyértelműek az okok. Aki kutyával szeretne nyaralni, válassza a szabadstrandot. Balaton mellett a déli partot, azokat a strandokat, ahol nincs elkerítve a hely, és belépőt sem szednek.
Éttermekben illik megkérdezni, van, ahol tábla jelzi, bejöhetnek-e kutyák. Sajnos engem zavar evés közben a kutyaszag. Az is zavar, hogy fél szemmel hátrasandítva kell ülnöm, nehogy a kutya lábára toljam a széket. Nem ismerem a kutyákat, aggódom, hogy félreért egy hirtelen mozdulatot, megijed, odakap. Szájkosár természetesen nincsen rajta. Szerintem a kutya nem való étterembe. Mielőtt bárki elterelné a szót, nem a segítő kutyákra gondolok. Nekem is ökölbe szorul a kezem, mikor segítő kutyát nem engednek be valahová. Az egy más kategória, ezt mindenhol mindenkinek tudni kellene. A kutyások mindig nyugattal védekeznek. Igen, ott sok dolog máshogy van. Talán ott sem engednek be kutyát mindenhová. Vagy ha mégis, lehet, hogy nem a nyugati mentalitás fokmérője ez, csupán üzleti megfontolás.
Van olyan, hogy ebrendelet. Az önkormányzat szabályozza, de soha senki nem tartja be. Legalábbis nálunk. Az egyértelmű, hogy nem dobom a szemetet az utcára. Az miért nem, hogy ugyanoda a kutyapiszkot sem lehet „elhelyezni”? Miért van, hogy sok kutya póráz nélkül szaladgál, gyakran egyedül? Miért kell a babakocsival átmennem az út túloldalára, mert a játékos kutya olyan gyorsan ott terem, hogy köpni-nyelni nem tudok? Én nem szeretem, ha megnyalja a gyerekem arcát. Persze ilyenkor hallom a jó öreg „nem bánt” felkiáltást. Nem bánt? Kit nem? A gazdit? Vagy minket sem, akik nem ismerjük? Rendben, a szájkosár lehet, hogy túlzás. De van, ahol kellhet. Engem is és a férjemet is „csípett” már meg pórázon levő kutya. A kukánkat többször kiborították, gyanítom, kinek a kutyája teszi „egészségügyi séta” közben. Nem baj, majd összeszedem, ráérek.
Nem a kutyák – állatok – ellen szól ez az írás. A gondatlan gazdák ellen. Kinek az érdekei fontosabbak? A kutyatulajdonosé vagy a „többieké”? Fontos a kölcsönös tolerancia. Mindenkinek legyen választása. A kutyás találjon olyan éttermet, szállodát, ahová a kedvenc is mehet. De én is találjak olyan játszóteret, ahol elengedhetem a gyereket, mert nincs két négyzetméterenként kutyapiszok. A kulturált állattartást már gyermekkorban tanítani kellene. Nem kellene megengedni, hogy nagytestű kutyát lakásban tartsanak, vagy kis kertben 5 -6 kutyát összezsúfoljanak. És igen, az ivartalanítás terén is lenne mit lépni. A macskákról már ne is beszéljünk, ők gyakran még az oltásokat sem kapják meg. Sokan kóborolnak, házról házra járnak közülük. A bosszantó, kukaborító, harapós kutya, a macska, amelyik a miénket is megbetegíti, a mi felelősségünk. Miért nem tudunk eljutni arra a szintre, hogy csak az vegyen, tartson állatot, aki vállalni tudja érte minden téren a felelősséget?
MMouse
