Tukaan nevű olvasónk második gyermekének születését meséli el, aki alig másfél évvel később jött világra, mint nővére. A kisfiút a 32. héten vissza kellett tartani infúziókkal, ám végül sikerült kihúzni a 39. hétig, amikor is egy kisebb gátmetszést követő első tolófájásra kibújt. A feketeleves csak ezután jött. Te is megosztanád az olvasókkal szülésed történetét? A bezzeganya@bezzeganya.hu címen várjuk.
Annak ellenére, hogy az előző terhességem alatt tapasztalt tünetek egyikét sem fedeztem fel magamon, egy szép nyári estén úgy döntöttem, hogy másnap reggel csinálok egy tesztet. A férjem nem vette komolyan a dolgot és fölöslegesnek is tartotta, mert ugye elsőre úgysem jön össze. Hajnalban én csak megcsináltam a tesztet, ha az első másodikra megfogant, a második miért ne sikerülhetne elsőre. Aztán remegő kézzel egy nagy gólyát rajzoltam a konyhai teraszajtóra szappannal, szájába erősítve egy celluxszal a pozitív tesztet. Mikor az uram felébredt, nem győztem valahogy arra terelgetni, a végén egy nagy adag krumplihéjjal a komposzt felé tartva érte az örömhír.
A terhesség kellemes és problémamaentes volt, egészen a 32. hétig, amikor éjjel 5-10 perces gyenge fájásokkal és aggódva siettünk a kórházba. Aki próbálta már mindkettőt, az tudja, hogy mennyivel jobb szülni menni a kórházba, mint pont azért, hogy még ne szülessen meg a gyerek. Szerencsére a 3 zacskó magnézium infúzió megtette a hatását, pár nappal később már otthon fekhettem, ami nem volt könnyű egy még nem is másfél éves kislány mellett. De megérte betartani a kényszerpihenőt, és elfogadni a rengeteg segítő kezet, mert a kisfiú így a 39. héten jelentkezett legközelebb.
Azon a langyos tavaszi szerda délben a szokásos CTG után a doktor úr ellenőrizte a méhszájat, és közölte, hogy kétujjnyira nyitva vagyok, szerinte éjjel fogok szülni. Örömmel vegyes aggodalommal értesítettem a várható fejleményekről a férjem-uramat, majd másfél óra múlva arról is, hogy elindulhat haza, mert már fájásaim is vannak. Közben a gyerekőr megérkezett, én pedig a kanapén heverészve morfondíroztam a rám váró kétgyermekes létről. Útban a kórház felé figyelgettem az órát, 10 percenként jöttek a nem túl erős fájások. Beértünk, megvizsgált az ügyeletes, 3 ujjnyinál tartottam, még mindig ugyanolyan 10 percesekkel. Kicsit vártam a vajúdóban, majd szülőszobát kaptunk, átöltöztem, sétálgattunk a férjemmel a vajúdófolyosón, megérkezett a dokim, és 3 és fél ujjnyit állapított meg, de én még távolinak érereztem a szülést. Pedig nem sokkal később, 4 ujjnyi méhszájnál burokrepesztést javasolt, felfeküdtem a szülőágyra, benyúlt és közölte, hogy akkor most várunk egy fájást. Hány percenként is jönnek? Még mindig tíz. Na, akkor nem várunk – mondta, és már éreztem is a megkönnyebbülést, és az első nagyon erős összehúzódást. És utána még jó párat a következő háromnegyed órában. A fájások közötti 2-3 percekben egy furcsa ébrenlét és álom közötti állapotban lebegtem.
Aztán végre elérkezett a szülés, a tolófájások is ritkák voltak, le is esett kicsit a szívhangja a kisfiúnak, így aztán – gondolom a gyorsítás érdekében – nem úsztam meg egy kis gátmetszést sem. A vágás utáni tolásra már ki is bújt, a lábára kicsit rá volt tekeredve a köldökzsinór, amit az apja a kellő pillanatban elvágott. Háromnegyed 7-kor, 3480 grammal és 53 centivel érkezett, pont egy fütyivel nehezebben a nővérénél, aki ugyanekkora hosszhoz 3400 grammot produkált annak idején. Azonnal sírt, 10/10-et kapott, és nagyon tetszett nekünk, hogy milyen kis édes. Boldog voltam, jókedvű és nem is éreztem magamat fáradtnak. Nem tudtam, hogy még hátra van a feketeleves, mert az elsőt érzéstelenítéssel szültem.
A méhlepény után ugyanis következett a szokásos méhtisztogatás, és a varrás, ami több mint 20 percet vett igénybe a hüvelyben lévő repedés miatt. Az érzéstelenítő mit sem hatott, középkori kínzásnak éltem meg az egészet, minden öltésnél közöltem a doktorral, hogy ez fáj, és az összes izmomat megfeszítve kapaszkodtam a szülőágy erre rendelt alkatrészébe. Mire végre vége lett, teljesen kimerültem, kezem-lábam remegett, nem is mertem rögtön szoptatni, csak 2 csoki és fél liter ásványvíz után. Aztán szépen megnyugodtam, sorra értesítettük a rokonokat, barátokat. A doktor úr azzal köszönt el, hogy gratulál, és hogy ez olyan könnyű szülés volt, hogy ő ilyenből akár 10-et is levezet az este... Nekem akkor pont elegendő volt az az egy is.
Én pedig azzal búcsúzom, hogy mindenkinek – magamnak is – ilyen szüléseket kívánok a továbbiakban!
tukaan (gyakori olvasó, szinte soha hozzá nem szóló)
