Sokkal többet akartam mesélni még tegnap, de az élet közbeszólt.

A harmadik lányom végül helyi idő szerint 16:47-kor született, 3350 grammal és 52 centivel. Visítva és rúgkapálva emelték ki a méhemből. 

Pár órával a császármetszés után, ami teljesen rendben és komplikációk nélkül folyt, kialakult nálam egy csúnya betegség, aminek postpartum preeclampsia a neve. (Erről sem hallottam még tegnapig.) A preeclemlampsiának ez a formája nem a terhesség alatt, hanem a szülés után alakul ki. A tünetei és a jellemzői ugyanazok: nagyon magas vérnyomás (nálam 186/104 volt az egyik mérés), fehérje a vizeletben, homályos látás. Nagyon ritka betegség és nem tudja senki, hogy mi okozza.

A terhesség alatti preeclampsia egyetlen gyógymódja a gyerek azonnali kiszedése. Az én esetemben ugye ez nem segített volna, mert a baba már kinn volt, ezért egy magnéziumos infúziót kaptam, hogy a rángógörcsöket elkerüljék, nem ehettem semmit (összesen 2 napon át), a vérnyomásomat 15 percenként mérték az egyágyas őrzőben, ahol az éjszakát töltöttem. 

A férjem hazament éjfél fele, a kisbaba mellettem maradhatott. Egész éjjel és nappal jöttek-mentek nálam az orvosok és a nővérek, mind nagyon kedves volt, és legnagyobb megdöbbenésemre mindnek a fejembe égett a neve, pedig normálisan sosem emlékszem senki nevére, most meg alig voltam magamnál a gyógyszerek miatt. Ők maguk is meglepődtek, amikor olyanokat mondtam félkómában, hogy "Andrea mérte meg legutóbb a vérnyomásom 3:15-kor". Az emberi agy nagyon furcsa dolgokra képes. Minden kezemből és az egyik karomból kanülök lógtak ki, a lábszáraimon pár percenként önmagát felfújó textilcsizma, katéter, minden. Nem volt kellemes napja a testemnek.

A gyerek maximálisan aranyos volt, és nagyon éhes, de az állapotom nem engedte meg, hogy mellre tegyük. Pedig égetően szüksége lett volna rá a terhességi cukorbetegségem miatt. Ezért tápszert kapott, aminek nagyon örült, és nagyon sokat eszik belőle.

Nem sokat aludtam, mert kínzó éhséget, és az infúzió ellenére borzalmas szomjúságot éreztem, és egyre gyengültem, a szám ki volt száradva,  és nem ihattam semmit. Minden csepp vizet, amit kikönyörögtem, azonnal kihánytam, és aki öklendezett már pár órás császárheggel, az tudja, hogy nem kellemes dolog.

A magnéziumos infúziótól teljesen el voltam lazítva, alig bírtam felülni, vagy akár pislogni, pedig nagyon szerettem volna a babát ringatni, nézegetni, és a babahírt mindenkivel megosztani. A gyerek az éjszaka folyamán egyetlen egyszer sem kelt fel enni, ez a harmadik gyerekem, aki ezt csinálja a születését követő éjszaka. A csecsemős nővér rángatta fel reggel 6-kor enni.

Ma, a császár után több mint egy nappal kezdtem magam embernek érezni. Felállítottak, járattak, és végre estére enni is kaptam. Átcseréltem a kórházi hálóinget egy színes, saját pizsamára, ami azonnal feldobott. Az ilyen kis dolgok számítanak néha...

A férjem behozta a nagyobb gyerekeket este pár percre, akik el voltak ájulva a pici újszülöttől, és nagyon tetszett nekik. A még mindig elnevezetlen baba nagyon jól bírta a gyűrődést, és hogy simogatják, és visítanak körülötte.

Este 10-kor leszedtek a magnéziumos kábító infúzióról, és végre embernek érzem magam újra, szinte azonnal jobban lettem.  A vérnyomásom normalizálódott.

Köszönök szépen minden jókívánságot.

Másutt

Kérjük, töltsd ki olvasói felmérésünket itt.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?