Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Barna volt a ruhája, barna volt a cipője és barna volt a kedvenc kalapja is, amit a nagypapájától kapott. Ezért csak Barninak hívta mindenki. A nagypapája az erdőben lakott. Barni nagyon szeretette meglátogatni, egy szép kis erdei úton kellett végigsétálnia, melyet nagy fák öveztek, teli madarakkal. És a nagypapánál annyi csuda jó dolgot lehetett csinálni, lehetett a szerszámokkal dolgozni, megetetni a tyúkokat és kakasokat, gyümölcsöt, zöldséget enni a kertből, sőt, a nagypapának egy igazi terepasztala is volt, sok-sok vonattal, nagy állomással.

Egy napon azt mondta Barninak az anyukája:

- Fiam, menj el a nagypapádhoz, megbetegedett. Vigyél neki bort, kolbászt, friss cipót, paprikát, attól majd jobban lesz! Kérlek, ne térj le az útról, idegenekkel ne állj szóba! Ne szaladj, mert elesel, és akkor eltörik a borosüveg, elázik a cipó.

- Megyek édesanyám, sietek, nem szaladok. Nagyon vigyázok a borra, nem állok szóba idegenekkel.

Elindult, ballagott az eredi úton, énekelgetett. De aztán elfeledkezett az anyai intelemről, azt játszotta, hogy ő egy vonat s egyre gyorsabban szedte a lábát, a végén már olyan gyorsan szaladt, mint egy igazi gyorsvonat. Ebből lett a baj! Egy göröngyben felbukott, elesett. Összetört az üveg bor, elázott a cipó. Jajj, sírt szegény Barni, szegény nagypapának oda a finom enni-innivaló. Ahogy ott sírdogál, arra ment egy medve.

- Szerbusz, kisfiú! Miért sírsz?

- Nem fogadtam szót anyukámnak, szaladtam és elestem, kifolyt a bor, tönkrement a cipó! Most aztán hogy menjek el szegény beteg nagyapámhoz üres kosárral, hogy fog meggyógyulni?

Hmm, - gondolta a medve, jó kis falat lenne ez a gyerkőc tízóraira, de ebédre az öregapja is kedvemre való volna! - Ki is eszelt gyorsan egy tervet, merthogy okos jószág volt.

- Ne sírj, kisfiú! Nézd, arra fent a domboldalon vannak málnabokrok, én is ott szoktam reggelizni. Szedsz a kosaradba sok finom málnát, a nagyapád nagyon fog örülni. Ráadásul a gyümölcsben sok vitamin van, attól biztosan meg fog gyógyulni az öreg. Lehet, még szamócát is találsz, figyeld az út mentén, ott szokott teremni.

Barni megörült az ötletnek, megköszönte a segítséget, és elindult málnát szedni. A medve közben gyorsan elkocogott a nagyapához. A kis ház ajtaján bekopogott.

- Ki az? – kérdezte  a nagypapa.

- Én vagyok az, a kisunokád! – mondta  a medve, amilyen vékony hangon csak tudta.

- Gyere be!- hallatszott bentről –Már nagyon vártalak!

A medve belépett és hamm, bekapta  a nagypapát. Fejébe nyomta nagypapa kalapját, felvette a szemüvegét és bebújt az ágyba, jól magára húzta a takarót, alig látszott ki. Barni közben teliszedte a kosarát málnával, szamócát, sőt szedret is talált, boldogan igyekezett a nagypapa házához. Az ajtót tárva-nyitva találta. Óvatosan bement, látta, ott fekszik a nagyapja az ágyban. De olyan furcsa volt!

- Hű, nagypapa, miért van rajtad az ágyban a kalap?

- Megfáztam, fáj a fülem, ez jó melegen tartja – dörmögte a medve.

- És milyen mély lett a hangod! – csodálkozott Barni.

- A torkom is fáj, egészen berekedtem!

- És milyen szőrös az arcod!

- Jajj, ne is mondd, gyenge vagyok, nem volt erőm megborotválkozni sem.

- És miért nőtt ilyen nagyra a szád?

- Hogy bekaphassalak! - És már ugrott is ki az ágyból és hamm, bekapta Barnit is. Jóllakott, lefeküdt hát aludni, de már amilyenek a medvék, igencsak horkolt álmában. Arra járt a vadász, meghallotta az éktelen horkolást.

- A nagypapa azért ennyire nem szokott horkolni – gondolta - megyek, megnézem, nincs-e valami baj. Belépett a házba, látta ám, hogy egy medve horkol éktelenül a nagypapa ágyában. A medvének ráadásul borzasztóan nagy volt a hasa. Rögtön rájött a vadász, hogy mi történt. Megkötözte a medvét, fogott egy metszőollót a nagypapa szerszámos kamrájából, s felvágta a még mindig bőszen horkoló maci hasát. Kiugrott a nagypapa, kiugrott Barni is, köszönték a vadásznak, hogy megmentette őket. Együtt megették a finom erdei gyümölcsöt, ittak hozzá forrásvizet. Aztán felhívták a közeli állatkertet, hogy itt egy medve, nem lenne-e rá szükség. Az állatkert megörült, már régen vágytak medvére, érte is mentek gyorsan, vitték boldogan magukkal.

Itt a vége, fuss el véle, aki tudja, az mesélje.

tengelic

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?