Szomorú dolog ez, mikor az ember mindennap nekrológot kénytelen írni,  amikor korszakalkotó személyiségek egyszercsak meghalnak, és egymás után.  Tegnap Kemény Henrik halála, ma pedig azt olvastam szomorúan, hogy elhunyt Zdenek Miler, a Kisvakond, a Kistücsök és még jópár kedves és örökifjú mesefigura alkotója.

Kép forrása: origo.hu.

Miller az egyik példa, hogy (legalábbis gyerekeknek alkotó művészként) rendszer-és korszakfüggetlenül lehet zseniálisat alkotni. Ha valaki végignézi a Kisvakondokat, akkor láthatja, hogy Miler jövőbe látó zseni volt (A kisvakond és az álom, Kisvakond a városban), mentes volt mindennemű viktoriánus prüdériától (A kisvakond és a születés). Nem kevés, felnőttek által is értékelhető humorérzéke volt (A kisvakond és a sas, A kisvakond és az autó, A kisvakond és a rádió), miközben nekem úgy tűnt, a Kisvakond-filmek állatkái közt feltűnő felnőtt emberek többségéről nem volt túl hízelgő véleménye, mert bizony ezek a figurák lövöldöznek, környezetszennyeznek, de legalábbis korlátoltak és ostobák, szegény vakond és állattársai nehezen térítik jobb belátásra őket.

Legendája szerint Miler keményen kézben tartotta minden Kisvakond, Kistücsök és más figura kiadási jogát, látni és engedélyezni óhajtott minden könyvet, kifestőt, matricát, játékot, amin az általa megálmodott jószágok szerepelnek. Prága és Csehország egyik jelképévé vált a Kisvakond, nem tudtam a városban olyan könyv-vagy ajándékboltba betérni, ahol nem szerepelt volna valamilyen formában.

A 90 esztendős Miler első kisvakondos rajzfilmjét akkor készítette, amikor azt a feladatot kapta, hogy mutassa meg a gyerekeknek, hogyan készül a ruha. Az alkotó megpróbált kitalálni egy olyan állatfigurát, amelyet még nem "lőttek le" a Disney animátorai. A mezőn sétálva épp ezen törte a fejét, amikor egy vakondtúrásba botlott.  A Kisvakond nadrágja című rajzfilm 1957-ben elnyerte a velencei Ezüst Oroszlán-díjat.

A Kisvakond-sorozat utolsó része 2002-ben készült el, és 2004 óta új könyvet sem adtak ki róla. Vizuális típus lévén most magam előtt látom, ahogy a Kisvakond magában üldögél a vakondtúrás tetején, és potyognak a könnyei. Kissé távolabb áll szomorúan a Nyuszi (őt többször újrarajzolta Miller), a máskor folyton vihogó Kisegér, a Süni, a Kistücsök, a levegőből nézi őket az Óriási Sas, akit fióka korában mentett ki az árvízből a vakond.

Sajnos nincs ötletem, mivel lehetne most őket megvigasztalni.

 

Vakmacska

lapzárta utáni utóirat: ezt a dolgozatot a benne lévő filmekkel együtt érdemes még végignézegetni, rendhagyó tisztelgés a szintén nem szabványos életművet alkotó mester előtt.