21. hét
Káosz Asszonyság ismét nagyot alkotott. Nem tudom, hogy azért, mert sok volt az orvos-védőnő látogatásom idején a váróban a kisgyerekes anyuka, vagy azért, mert ez a hebamme ilyen, mindenesetre most legutóbb megcserélték nálam a sorrendet és először mentem a dokihoz, majd utána a hebamméhoz. Előre felírtam a kérdéseimet a dokinak, így mindent meg tudtunk beszélni. Kaptam felhelyezhető kapszulát strandoláshoz és Balatonozáshoz. Igazából csak nagy dózisú C-vitamin, ami savasít, így jobban véd a fertőzésektől. Volt ultrahang is, aktuális második trimeszteri. Bogyó épp aludt, kezét-lábát a fejénél „tárolta”, így sajnálkozva mondta a doki, hogy az arcát nem tudja megmutatni. Sebaj, annyi gond legyen! 41 dekás (+/-60g) és 31 centis. Így hosszúságra majdnem akkora, mint a nővére volt, amikor megszületett, súlyra meg pont a fele. Kissé elámultam, hogy ilyen „súlyos”, de a doki szerint teljesen rendben vannak a méretei, korának megfelelő.
Gugli doktor itthon elég nagy szórást mutatott: a 20-25 dekástól a 35-40 dekásig mindenféle tartomány kijött, így inkább hiszek a dokimnak. Viszont ekkora súllyal már nem csodálkozom, hogy olyan nagyokat tud rúgni. A fej- és haskörfogatot is megmérte az orvos, az is rendben van. Mivel a következő hónapban nincs biztosító által finanszírozott ultrahang, ezért szintén megkérdeztem a dokit, mi a véleménye a 2D/3D ultrahangról. Azt mondta, hogy mivel azért a magzatvíz-vizsgálat miatt egy kissé megnőtt a rizikó, ő javasolja, hogy menjek el. Írt rá receptet is, így elméletileg mégiscsak állni fogja a biztosítóm a vizsgálatot (honlap alapján, ha az orvos úgy ítéli meg, akkor havi egyet finanszíroz), de ha nem, az sem gond, mindenképpen elmegyek. Vagy ugyanoda kell mennem, ahol a magzatvizet nézték, vagy ugyanők hetente egyszer jönnek ide, a közelebbi nagyváros kórházába is vizsgálni. Én személy szerint inkább utazok egy picivel többet, mert úgy gondolom, hogy a megszokott helyen és eszközökkel nyugodtabban tudnak az orvosok is vizsgálni, mint egy kihelyezett helyen.
Miután mindezt megbeszéltük, mentem a hebamméhoz. Illetve vissza a váróba, és vártam, hogy szólítson. Most nem kellett olyan sokat várnom, mint legutóbb, de megint a barna hajú volt, nem a szőke (aki szimpatikusabb nekem). Mosolyogva szólított, így reménykedtem benne, hogy a múlt havi morcosság csak múló dolog volt. Bementem az „irodájába”, leültem, majd vártam, mert kiszaladt valamiért. Gondolom, ellenőrizte a másik kismamát, aki épp ctg-re volt kötve. Majd visszajött és elém kanyarította a mappáját, hogy a B betűnél keressem ki magam. Eee??? Na, jó, kikerestem magam, mondta, hogy milyen hamar megtaláltam a nevem (ja, elöl van), majd elém csűrt egy tollat a kupac aljáról, hogy írjam alá, hogy itt voltam. Kösz szépen! Majd jött a vérnyomásmérés, rárakta a csuklómra a műszert, és mondta, hogy tartsam. De mindezt olyan foghegyről, hogy nem értettem. Akárhogy is morogta, juszt se értettem. Akkor odavetette angolul is. Ja, így már világos. Legalább egy plusz pontot kapott tőlem, bár ez sovány vigasz.
Na, jó, tartom magamnak a műszert, és megint kirohan. Műszer már rég megmért, Káosznő sehol, én meg azon filózok, hogy vajon ha kikapcsol magától a gép, akkor elhiszi bemondásra a mért értéket, vagy újrakezdjük? Végül is időben visszatért, beírta a kismamakönyvembe. Ezután mondta, hogy menjek ki utána. Hát jó, már meg sem lepődök. A kinti mérlegen megmért (igaz, nála is van mérleg), majd mire visszaértünk az asztalához, elfelejtette, hogy mennyit is mutatott a mérleg, így két kilóval többet írt be a kiskönyvbe, de ezt csak utólag vettem észre. Érdekes lesz a következő havi „mázsálás”. Még súlymérés előtt megcsinálta a szokásos vérvételt. Úgy megszúrta most meg az ujjamat, hogy még másnap is fájt a helye. Érzem, hogy dolgoznak bennem a hormonok, azért is kerítek ezeknek a dolgoknak ekkora feneket, de hogy nem akarom, hogy ez a nő jöjjön ki vizsgálni Bogyót, az is biztos. Na, majd választok a kórházból valakit.
Amúgy a héten pünkösdi szünet volt az oviban, illetve itt volt négy napra az anyósom is. Tisztára úgy éreztem magam, mintha üdülnék, anyós és a gyerek elvolt, mint a befőtt, én meg tettem-vettem. Persze előre beterveztem magamnak mindent, hogy mi mindent fogok megcsinálni, amíg itt lesz, aztán nagyjából semmi sem valósult meg a dologból, viszont egyáltalán nem bánom, mert tök jól éreztem magam. Annyira elszoktam a koránkeléstől, hogy hétfőn, amikor csörgött a telefonom ébresztője, kellett vagy két perc, mire észbe kaptam, hogy ez nem a férjem ébresztője, hanem az enyém. Még morogtam is magamban, hogy mi a fenéért nem tudja kinyomni, amikor észleltem, hogy a hiba nem az ő „készülékében” van. Bámulatos módon tudok egyébként bármit elfelejteni, az agyam helyén csak hangyák zsizsegnek, érdemi gondolkodásra képtelen vagyok. A hasam meg elkezdett viszketni, nem tudom, hogy van-e értelme kenni?! Mondjuk, ha bekenem, akkor utána másnap nem viszket. Eddig kétszer kentem, egyszer egy sajátmárkás (a kétbetűs drogériától) mamakrémmel, egyszer meg a „heti nagygenerál” alkalmával, amikor átdörgöltem kókusz-zsíros cukorral.
Zizik
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
