„Szandra már fél éve azzal a kislánnyal van, az iskolában az összes szünetet együtt töltik, vállalhatatlan rosszaságokat eszelnek ki, már rontott a magatartás jegyén is, folyton büntetésben vannak, lassan mehetek fogadóórára. Közben kitalálta, hogy a kis barátnője hétvégén is átjöhetne hozzánk. Még a gondolattól is rosszul vagyok…”
Biztosan előfordult már veletek is, hogy a gyerkőc kiszemelt barátja nem volt éppen főnyeremény. És igen, ez nehéz kérdés, mert az ember elfogultsággal, megkülönböztetéssel, ítélkezéssel, rosszindulattal vádolja saját magát, miközben a zsigereiben érzi, hogy az ő kicsikéjének bizony „jobb” barátra lenne szüksége.
Manapság, amikor különösen figyelünk a píszí megnyilvánulásokra, a soha senkit meg nem bántó megfogalmazásokra, az egyetlen kincsünk által kiszemelt és szeretett legjobb barát esetében is különösen óvatosan kell fogalmaznunk.
De kell-e egyáltalán fogalmaznunk bármit? Hivatottak vagyunk-e mi eldönteni, hogy ki legyen a barát, kivel lógjon a gyerek, ki jöjjön át hozzánk, ki aludjon ott, és ki legyen az első meghívott a születésnapi bulira?
A helyzet adott, először is vegyünk mély levegőt.
Megváltoztatni nem nagyon lesz módunk, főleg ha egy iskolába járnak, vagy egyszerre balettoznak, fociznak, teniszeznek.
Viszont amit tehetünk, azzal is sokat javíthatunk a helyzeten.
Kérdezzük meg a gyermekünket arról, hogy mit jelent neki ez a barátság. Tegyük félre az előítéleteinket, és nyissunk egy őszinte beszélgetést a gyermekünkkel erről a barátságról. Beszéljük meg vele, miért kedveli a barátja társaságát, és milyen közös tevékenységeket élveznek. Legyünk kíváncsiak, és figyeljük meg, mit mond. Ezáltal lehetőségünk nyílik más szempontból, mélyebben megérteni ezt a kapcsolatot.
Ismerkedjünk meg alaposabban a baráttal és – igen, megint egy muszáj dolog, de talán előre vezet - a szülőkkel. Töltsünk több időt a gyermekkel és az új baráttal, esetleg a szülőkkel is. Persze ez most homlokegyenest az ellentéte annak, amit a legszívesebben tennénk, de fogjuk fel úgy, mint egy újabb áldozatot, amit a gyermekünkért meg kell hoznunk.
A baráttal kapcsolatban a viselkedést értékeljük, ne pedig a személyt. Ha aggódnunk kell valami miatt, amit az új barát tesz vagy mond, bátran mondjuk el a gyermekünknek, hogy aggaszt minket a viselkedése. Azonban ne kezdjünk el azonnal a barát jellemzéséről beszélni.
Ha viszont úgy gondoljuk, hogy a barátság veszélyt jelenthet a gyermekünkre, lépjünk közbe. Fontos megkülönböztetni, hogy a barát csupán nem szimpatikus, vagy pedig valós veszélyt jelent a gyermekünk számára. Ha utóbbi a helyzet, azonnal cselekednünk kell. Azonban a kérdés az, hogyan tegyük ezt.
Beszéljünk arról, hogy mit jelent jó barátnak lenni, mit jelent a támogatás és a szeretet, és miként alakulhat ki egy egészséges kapcsolat. Tárgyaljuk meg, hogy mennyire elfogadható, ha a barátság szorongással és nyomással jár, vagy olyan cselekedeteket kell végrehajtanunk, amelyeket nem szeretnénk. Fontos, hogy kellő belátással és higgadtsággal kezeljük a helyzetet, és ne az eltiltás legyen az első megoldás. Ami egyébként majdhogynem lehetetlen küldetés, ha két gyerek utat akar találni egymáshoz, akkor fog is.
Végül emlékezzünk arra, hogy nekünk milyen volt gyerekként barátkozni és meglelni az identitásunkat. Bizonyára voltak olyan barátságaink, amelyek csalódással végződtek, azonban ezek a tapasztalatok hozzájárultak ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat. Lehet, hogy néha mi magunk voltunk azok a gyerekek, akikkel most nem szívesen engednénk barátkozni a gyermekünket.
Akác
